"Egyperces novellák az életről, érzelmekről és élethelyzetekről" az alcíme Nyári Zsolt karcsú kötetének, amelyről csak azért lett tudomásom, mert szerzője a világi életében a gyárban dolgozik, vagy a gyárral dolgozik, ahova magam is mindennap járok. Hogy író ember, nem is tőle magától tudtam meg, hanem az egyik szobatársamtól, aki könyvét kölcsön kapta és elolvasta. Vagy beleolvasott, hogy fogalma legyen miféle történetek vannak is benne. A Zsolt ír, mondta nekem, mint te, csak ő már megjelent.
Időbe telt, míg én is megkaptam a könyvet elolvasásra. Gondoltam, az egyik nap megkapom, a másik nap elolvasva visszaadom, olyan vékonykának tűnt a novellás könyv. A héten az egyik reggel neki is álltam, nyeltem egyik oldalt a másik után, kíváncsian vártam a történetek alakulását, végét. Azután mindig elszomorodtam. Amennyire kecsegtetően indult a hős élete, annyira dőlt a végére romokba. Bármennyire is reménykedtem egy szerelem beteljesülésében a legkoszosabb aszfalton, a leghidegebb időben, a lerongyosodott szerelmesek között, hogy majd a nagy érzés átsegít szenvedésen, nincstelenségen, betegségen, az utolsó mondatok halálról beszéltek. Kivétel nélkül, újra meg újra, minduntalan. Halálról, amikor eljő, mert itt az ideje, halálról, ami megváltásként köszönt be, a halálról, amely egy betegség végét jelenti, a halálról, mint az egyedül lehetséges kivezető útról ebből a földi létből. Pedig kicsit mindig ott a remény halovány pillanata, amely tart vagy egy-két mondatig, hogy azután az eleve elrendelt következzék be.
Elszomorodom Nyári Zsolt történeteitől, amiket akár magáról, a rokonairól, vagy egyvalakiről az utcából, a házból, ahol lakik ír. Mindannyiunk közeli ismerősei ők, akár ismerhetnénk is őket és magunk is lehetnénk. Nyári Zsolt tragédiára ítélt hősei közelünkben, velünk együtt, a bőrünkben élnek, hús-vér emberek, szenvedő, az életen átvergődő lények. Élnek, gondolkodnak, cselekednek, akarnak valamit, szeretnek valakit, reménykednek, csalódnak, nem bírják tovább az életet, elejtik, elveszejtik, elveszítik, elveszik. Boldogok a másik oldalon lesznek, szinte kivétel nélkül. A föld alatt, a sírban, az égben, angyal képében, mindegy hogyan, csak nem itt, hanem amott, messze, valahol nagyon másutt, de ott aztán igazán, egymásra találnak a szerelmesek, megbékélnek a lelkek, lenyugodnak a kedélyek.
Szomorú vagyok Nyári Zsolt élet-novelláinak olvasása közben, mert bár élvezem nyelvezetét, megbocsátom helyenkénti szóismétléseit, néha pongyola megfogalmazásait, elfogadom életközeli dialógusait, káromkodásait, közben egyre reménykedem, hogy most, na most fordul majd jóra a szereplők sorsa. Nem feltétlen happy end lesz osztályrészük, hanem valamiféle csöppnyi előrelépés akkori reménytelen helyzetükhöz képest.
Életszerűek Nyári Zsolt elbeszélései és könnyen fogyaszthatóak, ám megülik az ember gyomrát, ha kutató, értő belső fülekkel, beleérző szemekkel olvasunk. És miért ne tennénk, amikor megérintenek a bennük szereplő emberek, az életútjuk, amely bőven lehetne a miénk is, s csak azért nem az, mert teret engedünk magunkban olyan érzéseknek, mint remény, bizalom, bizakodás, hit önmagunkban, társainkban, felmenőinkben, gyermekeinkben, a családunkban, barátainkban, terveinkben, céljainkban, hogy ha csöpp lépésekben is, de jutunk előbbre valamelyest, hogy holnap egy csöppet jobb lesz, mint tegnap volt, hogy környezetünk egyfajta védő burokként vesz körül, hogy a barátra, ki tegnap az volt, másnap is számíthatunk, amikor örömünk és bajunk van. Márpedig baj van bőven. Kívül, belül, távol s közel. Többek között minderről szól Nyári Zsolt kötete megkapó őszinteséggel, nyíltsággal, emberközelséggel, szeretettel. Érdemes megismerkedni vele.
Kiadó: Mátra Netshop Kft., Gyöngyös, 2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése