Mondom anyámnak:
- Megint eltelt egy év. Mától indul az első olyan, amelynek a legelsőtől a legutolsó napjáig nem leszel. Ebből a szempontból nem irigylem magam érte. Ugyanakkor pedig megtisztelve érzem magam, hogy életed során a lányod, az utolsó években a riportered, a fiatal kori családod, közülük is az anyukád, Xenia regényes történetének hallgatója, gyűjtője lehettem.
Annyifelé barangoltunk együtt. Annyit, de annyit beszélgettünk egymással, melynek során még teljesebben megismerhettem a csak rád jellemző gondolkodásodat, felfogásodat, egyéni világlátásodat, érzéseidet, összetéveszthetetlen humorodat.
Mindenről és mindenkiről volt kialakult világos véleményed. Mentes voltál irigységtől, rosszindulattól, pesszimizustól, depressziótól. Meghallgattad az embereket, nem ítélkeztél fölöttük. Igyekeztél tudásod, lehetőségeid szerint segíteni. Bele szőtted ebbe a rád jellemző optimizmusodat, nyíltságodat, őszinteségedet, s hogy minden embert magaddal egyenrangúnak tekintettél. Méltán lehettél nagyon sokak lelki és fizikai támasza. Nagyon szerettek az emberek életedben és nem szűnnek meg szeretni életed kihúnyta után sem.
Ezért fordulhat elő, hogy most is, akár ha itt lennél mellettem, beszélgetek veled. Hallani vélem gondolataidat, érzéseidet, mit és milyen hangsúllyal mondanál, milyen szavakat, kifejezéseket használnál, mikor vetnél közbe váratlanul valamit, amire én az oldalamat fogva nevetnék, veled együtt nevetnénk. Itt és most például azt, hogy ugyan már, ééédes lááányom, ne tömjénezzél, éltem és kész, mit kell ezt úgy fölfújni.
Kimondhatatlanul jó érzés a megismerésnek ilyen mélysége, nagyon jó lubickolni benned.
Örök hála és köszönet neked érte, hogy az egyik lányod, utazó- és beszélgetőtársad lehettem, lehetek, míg élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése