Illés krémese

Tisztán emlékszem, hogy a Vera valamikor még a tizenötös év derekán ajánlotta Barna Illés Cukrászdáját Gödöllőn. Nem sokra rá Miskolcról hazajövet úgy estefelé elhaladtunk a Cukrászda mellett, mely sötéten meredt a kerten keresztül felénk. A következő alkalommal a Gödöllői Arborétumban tett kirándulásunk után tértünk be Illés bácsihoz, beszéltünk vele, két másik sütijét meg is kóstoltuk, csak a legendás krémeséről maradtunk le. Mondta, hogy szombat-vasárnap tíz körül menjünk, akkor biztos lesz. Teltek, múltak a hetek mínuszban locspocsban, sárban, jó esetben hóban, gondolatban azonban mindig ott volt Gödöllő és Cukrászdája Illés bácsival és az ő sosem kóstolt krémesével.
Ma végre eljutottunk hozzá. Nyitva találtuk. Ő is ott volt. Fél egy felé a krémeséből is volt bőven.
- Nem tudom, Illés bácsi, emlékszik-e ránk, de mink ide hazajáró lelkek vagyunk fizikailag, azóta már gondolatban is. Kérek először egy krémest itt fogyasztásra, azután eldöntöm, hogy mennyit viszünk belőle.
Illés bácsi, a hetvenhét éves cukrász kezembe adta fehér tányéron középen magasodó krémesét, mely francia krémes volt a megszokott alsó és felső burkolat nélkül, mégis királynőien volt az. Vékony krémeslap alap, rajta a négyszögletesen karcsú krémes, a tetejében keskenyebb habréteg, amelyet csokireszelék fedett sűrűn be.
Vera, képzeld, én a nagy krémes evő, a cukrászdák beárazója, kritikusa krémeseiket kóstolva, azon izgultam magam össze és vissza az első falat Illés bácsi krémese előtt, hogy jaj, csak jó legyen, csak finom legyen, adja az ég, hogy olyan legyen, amilyennek magamban képzeltem, ne legyen a király, a királynő, jobban mondva a krémes meztelen.
És olyan volt, mint gondolataimban. Terült a krémes szét a szájban, omlott, sodródott elkerülhetetlen vége felé, de közben hagyta, hogy ízlelgessem, érezzem ízét, mely nem volt geil, nem volt túlcukrozott, darabos sem, éppen olyan volt, mint amilyennek Illés bácsi krémesét az álmomban képzeltem.
Nem kérdezte, hogy milyen, nem éreztem, hogy a szokásosnál behatóbban fürkészett volna, de mintha kitalálta volna döntésemet, tízet kérek szépen elvitelre, amelyre Illés bácsi egy mélyről jövőt elmosolyodott.
(Azután még beszélgettünk vagy másfél órát, de az egy másik krémes fejezet.)