Pont ma van 30 éve…
hogy átléptem a kapun. A gumigyár kapuján. Na nem ezen, mert ez akkoriban még nem (ilyen) volt, sőt maga a telephely sem így nézett ki, nagyon nem. De a gumigyár az akkor is gumigyár volt, a maga összes „bájával”, színével, szagával, zajával, stb. Pályakezdő mérnökként, aki akkoriban döbbent rá, hogy szíve szerint nagyműszeres analitikával szeretne foglalkozni, néhány nap alatt rájöttem, ha valamivel itt biztosan nem fogok foglalkozni, az a nagyműszeres analitika. Sebaj, maradtam! Majdcsak találok/kapok valami érdekes feladatot itt is! A pénz meg viszonylag jó volt, kb. 1000 kg kenyér ára, és ez majd’ 30 %-kal volt több, mint az évfolyamtársaim zömének a kezdő fizetése. A szomorú vicc az, hogy ma, 30 év elteltével még mindig kb. 1000 kg kenyér árát viszem haza, sajnos inkább az alsó kategóriás kenyerekét, és ez nem is tudom, hány %-kal kevesebb, mint jó néhány évfolyamtársam mai keresete. Igaz, közülük jó néhánnyal minden pénzük ellenére sem cserélnék! Mert ez a 30 év jól telt el, és nem csak az a 8, amit otthon töltöttem gyesen! 30 évet egy munkahelyen lehúzni manapság már inkább elhallgatni való, majdhogynem szégyen, az élhetetlenség, megújulni képtelenség, tanulásra való restség biztos jele. Gondoljon mindenki, amit akar, én ezt a feltételezést a magam részéről visszautasítom. A „kötelező?” váltásokat én is megcsináltam, de valahogy mindig a kapun belül. Mert mindig voltak körülöttem olyan kollégák, az asztalomon olyan feladatok, akikért/amikért érdemes volt maradni. Ha pedig néha mégsem, és elfogott a menekülési vágy, az Élet mindig produkált valami olyasmit, ami miatt akkor éppen muszáj volt maradni. Hát így! Egy mottó, ami eddig végigkísérte a pályafutásomat, az egyetemi évfolyam búcsúztató ünnepélyről származik. Akkoriban (30 éve) divat volt panaszkodni, hogy a kezdő mérnökök nem kapnak „mérnöki feladatokat”. Erre reflektálva búcsúztatta Pungor professzor úr a végzősöket azzal: kollégák, véssék eszükbe, bármilyen feladatot kapnak, végezzék el mérnöki módon, és akkor előbb-utóbb megtalálják önöket az igazi mérnöki munkák is! Igen! Amit az elmúlt 30 évben nap mint nap próbáltam alkalmazni az összes tanulmányaim közül, az ez volt! Remélem, észre lehetett venni! Talán 10 év múlva ismét gyártok valami ilyesmi posztot, de akkor már nem a Taurilnál eltöltött 40 év emlékére, hanem a nyugdíjba vonulásoméra! Persze ennek feltételei vannak: pl. hogy legyen fészbúk, legyek én, legyen nyugdíj, stb. Talán még az első feltételt sem merné írásba adni senki!
Forrás: Facebook, 2016. szeptember 1., a szerző engedélyével
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése