Furulyás G. Katalin: Nyéva

Egy életkép egy helyről, ahol most nem vagyunk, de nagyon szeretünk ott lenni. Egy helyé, amelyet annyira ismerünk, hogy napsütésben lehunyt szemünk mögül is élesen rajzolódik ki elénk. Egy tó, a színei, vízének hangulata. A környező táj, melyben hallatszik a vasút jellegzetes hangja, s amely összenőtt évtizedek alatt a hellyel, és az amúgy is ismerős egyéb zajokkal az életből. Furulyás G. Katalin - az idők alatt - mesterévé vált hangulatok, pillanatképek megörökítésének. Elolvasom első sorait, és máris ott érzem magam a pasztell színekkel lefestett helyszínen. Hallani, látni vélem minden egyes részletét a tájnak. Közben arra is gondolhatok, hogy ha nem akkor, amikor a Kati, én is járhattam arrafelé, és ha nem is pont ezeket a hangokat, de hallhattam napfürdőzés közepette a körülöttem lévő hangokat, zajokat, az életet létezni. Milyen jó érzés is lehetett akkor, és játszhat a képzeletünk velünk akár holnap is.

"Élesen sütött a nap. Gondolkodott, mióta nem érezte a bőrén ezt. Egy pillanatra lehunyta a szemét. A szemhéján át is működött. Mondjuk, akkor ez már tényleg tavasz. Muszáj volt arra gondolni, hogy ott, azon a részen, vajon most milyen a tó színe. Zöld vagy kék? Vagy nincs is arra szó, milyen szín ez. Az ember csak eléri ezt az egyenest, és végre ott van a tó közelében, nem kell átnézni unalmas házakon, strandon, campingen, ott a nagy élő víz.
A töltés persze közbe esik. A töltés, a vasút hozzátartozik a tóhoz. Azon másznak át itt a horgászok. Stégek, mindenféle horgásztanyákat rejt a nádas. Szép.
Magas lehet a víz, úszott át a napsütötte szemhéj mögött. Gondolt arra a kis folyóra, patakra ami mellett él, jár mindennap. Döbbenetesen robogott a víz a napokban ott. Arra már nem akart gondolni, vajon ezek a vizek összeérnek-e valahol, olyan mindegy. Nem kell mindent megérteni. Az azért izgatta, hogy a víz átütött-e a töltésen, ott. Nem kéne most kinyitni a szemét, olyan jó így. Tök sötétben egy vörös korong. Gyerekkori játék, kiadós szemdörgölés után csillag tűzijáték. Ülve a kert porában a kis sámlikon játszanak, háttérben szól a Sokol rádió, Csili-Csala bácsi csodái. A porban megbeszélték a szemdörgölés után látott csillagok színét. Erre is jól emlékezett, aztán arra, hogy kislányként köveket törtek napszám, az eltört kövek felületén aztán újra ezer színben csillogott a fény. Erősen vártak arra, kincset találnak. Az egyik semmitmondó kőből egyszer csak kifordul egy elfelejtett csoda, valami titokzatos.
Ha nem is tudjuk, milyen a tó színe, de vajon, van-e csónak kint? Ha van, az jó. Ott az öbölben ez jó látvány. Látszik a szálloda is. Auróra. Ez a neve. Jó oroszos volt, de nem tanult meg igazán. Hajnalfény, ezt azért tudja. Látta a cirkálót is, az egy másik víz volt. Aztán mondták, nem kéne Nyévát mondani arra a vízre, mert az Néva idehaza.

Lassan kinyitotta az autó ajtaját, lenyomta a telefont, írt egy előre gyártott üzenetet. Tárgyalok. Aztán megpróbálta elérni a villamost."

Forrás: Varázshegy, 2016. március 4., Furulyás G. Katalin blogja