Átcsúszom márciusba a könyv olvasásával. Hallottam a könyvről, megtudtam, hogy seholsem kapható. A könyvesboltokban feladtam már a keresést, az antikváriumokból pedig rögtön kifordulok a törvényszerű elutasító válaszra, nincs, nálunk sosem volt. Felírjuk? Fel sem iratkozom, hogy kósza példányt keressenek.
Klárival együtt ebédelünk. Anikó konyhájáért egyformán lelkesedünk. A könyvekért is. Ő eljutott már oda, hogy könyvtárba jár, a keresett könyvet onnan veszi ki, s ott lel kifogyhatatlan olvasmányélményekre. Én még a saját könyvtáramat bújom, könyveimmel bíbelődöm. Ettől csak valamilyen külső impulzus térít el. Például ha valaki kezembe ad valamit, hogy feltétlenül olvassam el, tudnom kell róla.
Egyik ebédelésünk alkalmával meséltem Klárinak Bruck András könyvéről. Arról már régen letettem, hogy megvehessem, bár megtalálnám valahol, hogy elolvashassam. Most már tudom, hogy halló fülekre leltem. Meghallotta amit mondtam, felvette saját könyves érdeklődései mellé az enyémet is, s amikor hónapok eltelte után a polcon találta a könyvet, nem habozott, kivette, s az első adandó alkalommal a kezembe nyomta. Ennek éppen egy hete. Februárban kezdtem el olvasni a könyvet, de lehet, hogy beleérek a márciusba a könyv végével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése