Tegnap este nem személyes meggyőződésből, nem önindíttatásból, hanem egy kedves barátnőm meghívására jártam egy koncerten. Ismertem az előadót még a régmúltból. Azok közé a művészek, énekesek közé tartozik, aki túlélte zenekara megszűnését, ott volt ritka koncertjeiken az újbóli felállásaik alkalmával, bábáskodott volt együttesének tagjainak gyerekeiből, úgymond a következő generációból verbuválódott ifi csapat megalakulásánál, fellépéseiknél, végezte saját, önálló karrierje következő állomásainak fáradságos, kitartó építgetését, megélte egykori zenekarának dalaiból írt musical kirobbanó, máig tartó színházi sikerét.
Az énekesnő most egy újabb kihívás, próba előtt áll, amikor egykori együttesének nagy sikereit totálisan új hangszerelésben, a swing köntösében szólaltatja meg március közepén egyetlen koncert erejéig. Az interneten is hallható igencsak rövid hangzatos demók jól demonstrálják, hogy a könnyedebb hangvételű, jól dúdolható örökzöldeknek -, alapvető dallamvezetésüket megtartva -, a swing és a jazz ötvöződése valami újszerű, izgalmas megjelenést, hangzást kölcsönöz.
Az énekesnő az este, miközben egyik régi slágerét a másik után énekelte, táncolta erejének teljében végig - köztük a kedvencemmel, a Párizsi lánnyal - a közönség aktív, vele éneklős, táncos kíséretében, egy hamisítatlan buli hangulatát varázsolta oda fellépése mintegy röpke egy órája alatt. És láthatóan vadonatúj projektje lázában élt, amikor a késő esti koncerten életének egy kiemelkedő, semmihez sem fogható eseményéről, a következő swinges koncertről beszélt nem kis izgatottsággal.
Megkapó volt meghívóm, Éva Rózsija feldobottsága, lelkesültsége, amint pillantásával, minden mozdulatával, szája mozgásával követte kedvenc énekesnője énekét, mozdulatát, rezzenését, mintegy együtt mozdulva és énekelve vele.
Éva, Csepi, merthogy így hívja nekem őt, amikor beszél, mesél róla, Csepregi Éva igenis boldog lehet az ő Éva Rózsijával, hogy van neki. Én már csak tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése