2013. január 13., vasárnap

Stand by me

"Szegő Anna: Stand by me 

Van egy CD-m, amelyen a Stand by me című dal eredetije mellett még huszonkétféle feldolgozásban éneklik ugyanazt a nótát különböző és híres előadók. Stand by me, Állj mellém. Miközben az alábbi gondolatokat jegyeztem le, ezek a dalok szóltak a fülemen a fülhallgatómban.

Az utóbbi időben előtérbe került cigánykérdés – felháborító, gyomorforgató cikk, rá való reakciók, tüntetés, egyéb – kapcsán ki mellé álltam volna oda, melyik cigány ember mellé? Pedig mondták, kérték, eddig áttételesen és elégszer, ők maguk is: Stand by me, Állj mellém!

Álltam volna oda Iza, anyám emeleti szomszédja mellé, egy értelmes, intelligens asszony mellé, aki rendesebb és tisztább a világ összes népénél? Iza hovatartozását fel sem fogtam, észre sem vettem, míg valaki egyszer csak fel nem hívta rá figyelmemet. Izához való viszonyomon a származása mit sem változtatott, addig is odamentem hozzá, azután is, mellé álltam, gyakran beszélgettünk és nevettünk jókat együtt.

Vagy álltam volna oda a mellé az ismeretlen fiatal cigány férfi mellé, akit pördültömben kentem föl a falra, az Árpád hídi metró aluljáró falára évekkel ezelőtt, miután valaki, egy másik ismeretlen megkocogtatta a vállamat:

– Vigyázzon, lopják a pénztárcáját.

Stand by me, Állj mellém, harsogja a dal a fülemben.

Álltam volna a mellé az utazó társaság mellé, amelyik a Mester utcai végállomásról induló villamosra a Lurdy háznál szállt fel, és pillanatok alatt elemeiben forgatta fel a villamos addig csendes, békés rendjét? Mert hangoskodtak, átkiabáltak a kocsi egyik végéből a másikba, mert káromkodtak, durván, agresszíven viselkedtek. Mert leültek a velem szemben lévő ülésre, és úgy szólítottak meg, tegeződve, bratyizva, mintha évezredek óta ismertek volna, és ha nem elegyedtem volna velük beszédbe, nem bólogattam volna legalább, jaj lett volna akkor nekem?

Ki mellé álltam volna eddig oda? A Fraknó utcai másik kapualjban lakó cigány házaspár mellé, akiket hajnalonként láttam gimnazista koromban iskolába menet munkába indulni. Nem ismertem őket személyesen, de tudtam róluk – mert a jó hírnek csöndesek, de megszámlálhatatlanok a szárnyai –, hogy végtelenül rendes emberek, becsülettel dolgoznak és nevelik két gyermeküket, egy fiút és egy lányt.

Stand by me, Állj mellém, üvölti a dal.

Álltam volna oda a cigány galeri mellé, amelyik évtizedekkel ezelőtt Moszkvában a Krasznaja Presznya metrómegállótól és a Magyar Külkereskedelmi Képviselettől nem messze az itt a piros, hol a piros játékban könnyebbített meg jegygyűrűmtől, kísérőgyűrűmtől, nyakláncomtól, akkori hülye, hiszékeny, naiv, mindenkiről kizárólag a jót feltételező állapotomban. És csak azért kerültek meg hiánytalanul az értékeim, mert Anaidik, anyám első unokatestvére, a grúz irodalom orosz nyelvre fordítója megírta a milicijának az ő levelét.

Ki mellé álltam volna oda? Álltam volna oda a Száz tagú cigányzenekar mellé, amely gyönyörűen játssza mindmáig dalaikat, dalainkat, mindenki zenéjét és viszi jó hírünket szerte a világban?

Álltam volna oda a mellé a harminckét éves nőnemű cigány nem is tudom kicsoda mellé, aki úgy megbolondította a nála minimum dupla annyi idős mérnök ember eladdig normális fejét, hogy az csapot-papot, feleséget, családot otthagyva költözött oda hozzá a putriba, vállalva az addigi kényelmes lakása, szeretett felesége, két felnőtt, saját lábra állt fiai helyett az új, sokkal fiatalabb asszonyt a tizenhét éves lányával egy szobában, a népes vidéki rokonsággal a távoli putrikban. És kivette megtakarított pénzének egyelőre a felét, hogy népes cigány családja adósságait fizetni tudja, és napi megélhetésüket biztosítsa.

Vagy álltam volna oda Gyulán egy étterem nyitott ablakában zongorázó, végtelenül tehetséges cigány művész ember mellé, akinek elég volt eldúdolnom a zene néhány taktusát, amelyet szinte azonnal felismert, és úgy játszott el nekem, hogy közben a billentyűkön briliánsan vibráló ujjai tovább cifrázták a dallamot?

Ki mellé álltam volna oda? A városok, a falvak határában sűrűn elszórt putrikban egymás hegyén-hátán élő cigány családok mellé, amikor a hatos út mentén haladtunk, hogy a vidéki rokonokat meglátogassuk. Látszatra, ránézésre a rend, a tisztaság, a munkaszeretet ismeretlen fogalmak lehettek errefelé, inkább a keserűség, gyűlölet, rosszindulat és a napok túlélésének vágya. Mert túlélésből, erőből, az összefogás, az összetartozás, összetartás erejéből a cigányok igenis példát mutathatnának nekünk, az egymásra ok nélkül is acsarkodó, egymással megegyezni, összefogni képtelen, a származásunkat minden utcasarkon, a trikolorral is fennen hirdető, erre már önmagában is annyira büszke magyaroknak.

Álltam volna oda a rendszerváltozás óta egymást váltó kormányok, cigány képviseletek és cigánypolitikájuk mellé, amely eddigre a totális kudarcot tudja egyedüli teljesítményként felmutatni, és az agyonhallgatott óhajt, hogy ez a cigány-magyar kérdés csak maradjon folytonosan burjánzó sebként életben, mert hogy a megoldására egyetlen valóságos kapavágás nem történt.

Stand by me, Állj mellém – suttogja a dal, és én odaállnék a mellé a lelkész mellé, aki feladta addigi munkáját a normálisnak mondott és hitt világban, egyszer csak fogta magát, és leköltözött az ő cigány népe közé. Együtt élt, ma is él velük, részt vesz életükben fizikailag, lelkileg egyaránt. Segíti őket mindenben, átérzi örömüket, fájdalmukat, szereti őket, az irántuk való szeretetét nem csak mondja és mutatja, hanem a tetteivel is bizonyítja, a szívük egy ütemre pulzál. Az ő cigány népe imádja az ő lelkészét, tűzbe megy érte.

Én meg odaállok mellé, melléjük.

(Utólag a DK-tüntetés kapcsán, és hogy most miért nem álltam oda mellé.)

2013. január 15. 19h15–19h55 között"
 
Forrás: www.galamus.hu, 2013.január 16, 2h53
 
 
Stand by me - a mai DK tüntetés elé

Stand by me - éneklik egymás után és vég nélkül a legkülönfélébb híres előadók -, Stand by me, Állj mellém.
Ki mellé álljak oda, melyik cigány ember mellé álljak oda, pedig mondják, kérik ők is, Stand by me, Állj mellém?!
Álljak oda Iza, anyám emeleti szomszédja mellé, aki rendesebb és tisztább a világ összes népénél, egy értelmes, intelligens asszony, akinél hovatartozását fel sem fogtam, észre sem vettem, míg valaki fel nem hívta rá figyelmemet. Izához való viszonyomon ez mit sem változtatott, oda mentem hozzá, mellé álltam, beszélgettem, jókat nevettem vele.
Álljak oda a mellé az ismeretlen fiatal cigány férfi mellé, akit pördültömben kentem föl a falra, az Árpád-hídi metró aluljáró falára évekkel ezelőtt. miután valaki, egy másik ismeretlen megkocogtatta a vállamat:
- Vigyázzon, lopják a pénztárcáját.
Stand by me, Állj mellém harsogja a dal.
Álljak a mellé az utazó társaság mellé, aki a Mester utcai végállomásról induló villamosra a Lurdy háznál szállt fel és elemeiben forgatta fel a villamos addig csendes, békés rendjét? Mert hangoskodtak, átkiabáltak a kocsi egyik végéből a másikba, mert káromkodtak, durván, agresszíven viselkedtek? Mert leültek a velem szemben levő ülésre és úgy szólítottak meg tegeződve, bratyizva, mintha évezredek óta ismertek volna és ha nem elegyedtem volna velük beszédbe, nem bólogattam volna legalább, akkor jaj lett volna nekem?
Ki mellé álljak oda? A Fraknó utcai másik kapualjban lakó cigány házaspár mellé, akiket hajnalanta láttam gimnazista koromban iskolába menet munkájukba indulni. Nem ismertem őket személyesen, de tudtam róluk, mert a jó hírnek csöndesek, de megszámlálhatatlanok a szárnyai, hogy végtelenül rendes emberek, becsülettel dolgoztak és nevelték két gyermeküket, egy fiút és egy lányt.
Stand by me, Állj mellém, üvölti a dal.
Álljak oda annak a cigány galerinek mellé, aki évtizedekkel ezelőtt Moszkvában a Krasznaja Presznya metró megállótól és a Magyar Külkereskedelmi Irodától nem messze az itt a piros, hol a piros játékban könnyebbített meg jeggyűrűmtől, kísérőgyűrűmtől, nyakláncomtól, akkori hülye, hiszékeny, naív, mindenkiről kizárólag a jót feltételező állapotomban. És csak azért kerültek meg hiánytalanul az értékeim, mert Anaida, anyám első unokatestvére, a grúz irodalom orosz nyelvre fordítója a milicijának megírta a levelét.
Ki mellé álljak oda? Álljak oda a Száz tagú cigányzenekar mellé, aki gyönyörűen játssza dalaikat, dalainkat, mindenki zenéjét és viszi jó hírünket szerte a világba?
Álljak oda a mellé a harminckét éves nőnemű cigány nem is tudom kicsoda mellé, aki úgy megbolondította a nála minimum dupla annyi idős mérnök ember eladdig normális fejét, hogy az csapot-papot, feleséget, családot otthagyva költözött oda hozzá a putriba, vállalva az addigi kényelmes lakása, szeretett felesége, két felnőtt, saját lábukra állt fiai helyett, az új, sokkal fiatalabb asszonyt, tizenhétéves lányával, egy szobával, népes vidéki rokonsággal az ottani putrikban. És kivette megtakarított pénzének egyelőre a felét, hogy a népes cigány családja adósságait fizetni tudja és napi megélhetésüket biztosítsa.
Vagy álljak oda a Gyulán egy étterem nyitott ablakában zongorázó végtelenül tehetséges cigány művész ember mellé, akinek elég eldúdolnom a zene néhány taktusát, felismeri, eljátssza nekem, de úgy, hogy közben a billentyűkön brilliánsan vibráló ujjai messze tovább cifrázzák a dallamot?
Stand by me, Állj mellém - a dal huszonhárom féle feldolgozásban szól most a fülemben, miközben mindezt írom. Ki mellé álljak oda? A városok, falvak határában sűrűn elszórt putrikban egymás hegyén-hátán élő cigány családok mellé, amikor a hatos út mentén haladunk vidéki rokonokat látogatni. Rend, tisztaság, munkaszeretet ismeretlen fogalmak errefelé, inkább a keserűség, gyűlölet, rosszindulat és a napok túlélésének vágya. Mert túlélésből, erőből, az összefogás, az összetartás erejéből példát mutatnak nekünk, az egymásra ok nélkül is acsarkodó, egymással megegyezni, összefogásra képtelen, a származásunkat minden utca sarkon, a trikolorral is fennen hirdető, rá annyira büszke magyaroknak.
Álljak oda a rendszerváltozás óta egymást váltó kormányok, cigány képviseletek és cigánypolitikájuk mellé, amely eddigre a totális kudarcot tudja egyedüli teljesítményként felmutatni és az agyonhallgatott óhajt, hogy ez a cigány-magyar kérdés folytonosan burjánzó sebként maradjon életben, mert hogy a megoldására egyetlen valóságos kapavágás nem történt.
Stand by me, Állj mellém - suttogja a dal és én odaállok a mellé a lelkész mellé, aki feladta úgymond addigi munkáját a normálisnak mondott és hitt világban, egyszer csak fogta magát és leköltözött az ő cigány népe közé. Együtt él velük, részt vesz életükben fizikailag, lelkileg egyaránt. Segíti őket mindenben, átérzi örömüket, fájdalmukat, szereti őket, szeretét mondja és mutatja, tetteivel bizonyítja, a szívük egy ütemre pulzál. Az ő cigány népe imádja az ő lelkészét, tűzbe megy érte. Én meg odaállok mellé, melléjük.
(A mai DK-tüntetés elé és hogy miért nem állok oda mellé.)
2012. január 13. 7h15-8h20 között

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése