Minden anyák napja

Az én anyukámé is. Nekem elsősorban és mindenekelőtt anyám számít, így az ő napja. Persze nem olyan klasszikusan, szépen felöltözve, virággal, igazi csokorral a kézben, ahogy kell, ahogy dukál, s ahogy mi, öregek még emlékszünk rá, hogyan is illik édesanyánkat anyánk napján felköszönteni. Tudtam, hogy idén nem leszünk együtt ezen a napon: ő bent a városban, én kint, nem lehet csakúgy odaszaladni hozzá kezemben az egy doboz Raffaelloval, átölelni, megpuszilni, és azt mondani neki, hogy
- Úgy szeretlek, édesem. Vigyázz magadra, hogy még jó sokáig örülhessünk neked.
Ne csak én örülhessek, ne csak én egyedül, hanem annyian örülhessünk, akik ismerjük, szeretjük, tiszteljük anyámat. És ezzel hál' Istennek a szűkebb, tágabb családon kívül vannak még jó néhányan. Magam is ismerek a baráti körömből olyanokat, akik szívesen töltenek vele néhány órát, egyenesen keresik társaságát.
Ma reggel nyolc óra tájékán hívtalak fel. Mintha vártad volna, mellette ülve szinte rögtön vetted föl a telefont.
- Egészséget, anyucikám, boldogságot és nagyon hosszú életet kívánok.
Mikor megköszönted, hangod jókedvvel, kíváncsian, lendületesen szólt bele a kagylóba, ám hangulatod megereszkedett volt a másnapi kivizsgálás fényében, amin cseppet sem csodálkoztam.
Csak adja az Ég, hogy semmi baja ne legyen, fohászkodtam magamban. Ma, ugye minden anyák napján, így az anyukámén nem lehet. De később, máskor, és még nagyon sokáig se.