Elkezdődött

Zsolti pont annyi éves, ahány éve apám nincs az élők sorában. Tegnapra, május tizenkilencedikére esik ez a nevezetes nap. A húgom szerint Zsoltban folytatódik apánk, az élőben a holt. Az emlékek ennél fogva is élőbbek a megszokottnál. Anyám - meglehet -, hogy tudat alatt ezért lett rosszul az este. Ingadozni kezdett a vérnyomása, szédülgetett, csillámokat szórt a szeme. Elkezdődött, mondhatnám, elkezdődött, amikor egyik nap sem hajthatja le az ember a fejét a gondtalanok nyugodtságával, könnyűségével, hogy na ez a nap is minden baj nélkül telt el. Az egész napos kint léttől talán csak nem eshetett az anyámnak baja. Szabadban és jó levegőn volt és mindvégig szerettei társaságában. A főzésben sem vettem fizikailag nagyon igénybe, hiszen ülve panírozott és sütött jó levegőn és ahogy mondtam, kitűnő társaságban. Hiába gondolnám, hogy minden adott volt egy zökkenőmentes, egyszerű naphoz, a vége mégis váratlan kellemetlenséget eredményezett. Azt mondja, hogy az időjárási frontok viselhették, kínozhatták így meg, az a sok és fölöttünk kerengő, gyorsan változó légköri viszony. Kérdezte is, hogyan aludtam az éjjel. Már kilenckor lefeküdtem és a késői esőből, esetleg viharból, amelynek nyomát hajnalban a kertben tapasztalhattam, semmit sem hallottam. Úgy aludtam, mint akiből jó sokat kivett egy teljes ebéd elkészítése, a folyamatos kiszolgálás, mindenki óhajának lesése. Anyámat döbbenten hallgattam az előző este őt ért történésekről, és közben azt ismételgettem magamban, hogy Istenem, elkezdődött, a folytonos aggódás anyámért elkezdődött, nem mintha eddig nem lett volna.