Kötelező mousse

A kötelező mousse-t egyáltalán nem kötelező szeretni és megenni. De ha egyszer olyan finom és különleges és alapvetően csokoládéból van, annak is az egyik legkeserűbb fajtájából, ami már önmagában is vonzó lehet. Illetve nem mindenkinek. És mégis. Amikor összeáll ez a csokiból, tejszínből, tojás sárgájából és fehérjéből, vaníliából és egyébből álló krém, hidegen tartva lyukacsossá, szivacsossá válik, akkor az maga az érthetetlen, felfoghatatlan különcség és különösség. Kis fagylaltos vagy salátás tálkából fogyasztható mokkás vagy teáskanállal.  Mokkással garantáltan tovább tart a gyönyörűség. Önmagában is egyedi, de való hozzá tejszínhab és - tegnap megtapasztalhattam -, friss, eperföldön szedett eper is illik hozzá. El sem tudom mondani, hogy mennyire egyedülálló érzet jön ki a csokoládés mousse és a piros eper találkozásából egy kanálnyi falatban.

Nem tudtam eddig, hogy szeretem a mousse-t. Nem régóta tudok róla, hogy egyáltalán a világon van, ui. egyszer kóstoltam már – több féle ízben is – mentásat, narancsosat, málnásat vagy valamilyen más piros gyümölcsöset és persze csokoládésat. A mousse - neve után - Franciaországból érkezhetett hozzánk és előkelő hangzása nyomán úgy gondolom, hogy nem az általánosan elterjedt, leginkább ritka csemegék közé sorolható, cukrászdában a kis adaghoz mesés ár párosul.

Tegnap annyiszor szedhettem volna belőle, ahányszor csak akartam, mégis beértem egy tálkával. A jól érzékelhető korlátot gyomrom jelentette, amely a mousse idejére már jócskán telítődött az elő- és főételekkel. Ez a sorsa a dupla adag mousse-nak, egyáltalán az édességnek, amely a felszolgált ételek között a legvégén kerül sorra.

Addigra három – majonéz, fokhagymás tejföl, piros paprika keverékes, más néven adzsikás - mártásba is mártogattam nyers uborkát, répát, zeller törzsét előételként, amelyet csak azért illett abbahagynom, hogy utat engedjek a nem is tudom minek nevezzem főételnek. Jól megtermett tepsiben sajttal, szalonnadarabkákkal összesült dimbes-dombos felszínt láttam, amely almát, hagymát, csirkemellet, további szalonna darabkákat rejtett. Ehhez olyan krumplipüré járt, amely párját ritkítja, nagy fagylaltos merő kanállal megtermett krumplis gömbökként voltak méltó társai a sajtos húsos egybesültnek. Ízek leírhatatlan kavalkádja áll elő az ilyen konstellációban. Nem érzi az ember az egyes ízeket külön-külön, hiszen azok angolna módjára siklanak ki az érzékelő bimbók próbálkozásai elől, egy nyomon követhetetlen és fenséges összérzetet hagyva minden egyes falat után. A repeta utáni vágy szinte önkéntelenül keletkezik az emberben és mindaddig nem hagy békét, amíg ténylegesen be nem teljesül. És érdekes, a jóllakottság érzete ekkora már elér, ám mégsem kelti a telítettség, túlcsordultság érzetét.

A fenti csodákat tegnap voltam oly szerencsés Pesthidegkúton egy kertes ház konyhájában, kellemes barátnői társaságban elfogyasztani. Amikor éppen nem ettem és nem beszélgettem, akkor minduntalan a tőlem jobbra eső, az ablakon, erkélyen túlról szinte befolyni látszó lombos fákra, fenyőkre, azokon is túl a távolban sejlő Hármashatárhegy vonulatára láttam. Schönci meghívására járt az Autóklubos társaság az otthonában, élvezte feledhetetlenül barátságos vendéglátását, egymás társaságát, amelyet alig bírt fél kilenc táján otthagyni.