Mádi utca

A hosszú, nyílegyenes, soha véget nem érő Mádi utcáról nekem mindig a Péter jut az eszembe. Amióta megtudtam, hogy az utca átellenes végében lakik, merthogy az innenső végében volt a gyár, ahol dolgozott. Kiadós sétával egy jó fél órányit tarthatott neki beérni, ha kilép, talán húsz percet, de ő kocsival járt, ami villanásnyi idő, és délután, este mindig akadhatott valami elintéznivaló.
Emlékszem, hogy Péter a munkahelyi nagy oknyomozásoknál, tetemre hívásoknál sosem borult ki, még egy könnycseppet sem morzsolt el titokban a szeme sarkában. Csak állt ott a kísérteties körben egy képzelt hulla körül, és hallgatta, amint emberileg porig alázzák, kifigurázzák, szakmai tudását megkérdőjelezik. Ádámcsutkájának föl-alájárása jelezte, hogy végbe megy valami benne. Mondani sosem mondta, hogy mi, nem vont be benső érzelmi életébe még jóval később sem.
Mádi utcáról nekem mindig a Péter jut az eszembe. Egyfolytában, mióta megtudtam, hogy nem lakik már ott az átellenes végében, és az innenső végében lévő gyárban sem dolgozik. Fogta magát egyszer és felmondott. Egészen merészen és váratlanul, jelezve, hogy ötvenen túl is van új élet. Elment egy messzi városba a nyugati határszélen az élete társához, és borozót nyitott. Ez a borozó passzolt a bajszos, sokszor hunyorgó, mintegy kacsintó szemeihez, a szeme-sem-áll-jól-lényéhez. Könnyen el tudtam képzelni, amint a söntés mögött méri ki az italokat, útravaló megjegyzésekkel látja el a bort és a fogyasztóját, beszédbe elegyedik az ivó közönséggel, talán még le is ül közibük, el-elereszt olykor kétértelmű humort, megjegyzést, amit józanul is ember legyen a talpán, aki rögtön felfogja, nemhogy néhány körtől megterhelve, ültében is dülöngélve, italoktól részegülten.
Mádi utcáról és a közeli bányatóról nekem mindig a Péter jut az eszembe. Amikor a tó mellett hajtok el, odapillantok, pillantásommal körül ölelem a csöppnyi tavat, befogom az elsőre látható békésen poroszkálgató vadkacsákat, látom közép tájon a víz frissítését szolgáló magasba csapó, onnan aláhulló vizet, szökőkutat, közben arra gondolok, hogy ezt a tavat gondozta kiemelt odafigyeléssel Péter horgásztársaival egyetemben. Itt tartották a szezonnyitó és záró eseményeket, a horgászversenyeket, vagy csak egyszerűen ehelyütt jöttek össze a halak apropóján együtt lenni. Nézem a tavat, melynek mélyén biztosan ott a sok hal, immáron Péter nélkül elárvulva.
Mádi utcáról és a közeli bányatóról nekem mindig a Péter jut az eszembe. Akkor is, amikor fél füllel hallom, hogy már nem a borozóban dolgozik, eladta, talán mert nem ment úgy, ahogy képzelte, beállt egy szokványos munkahelyre. Csöppnyi fájdalommal konstatálom, hogy lemaradtam arról, hogy Péterrel borozgassam a borozójában, számtalan magvas, magas -, a lassú, kényelmes felfogásúaknak felfoghatatlan -, humoros megjegyzéseitől kísérve, pedig erősen terveztem, hogy arra jártamban-keltemben meglátogatom.
Mádi utcáról, a közeli bányatóról és sok minden egyébről nekem gyakran jut eszembe a Péter.
Mi lehet veled?