Valaki írta - Hadas Krisztina Misiről

"Sosem voltam nagy állattartó, kutyás ember. Sokszor értetlenkedve néztem, amikor mások siratták az ebüket itt a Facen. Aztán most most itt vagyok én is.
12 évvel ezelőtt egy családi dráma, egy nagy veszteség után vettük Misit, mert az akkor 11 éves Sári nagyon vágyott rá, és én kárpótolni, vígasztalni akartam. Akkor a lányom szentül megígérte, hogy majd mindig sétáltatja, gondozza.
Nem teljesen így lett. A gyerekek felnőnek, elköltöznek, külföldre mennek, a kutya marad.
Végül a férjem és én szopódtunk hajnalonként munka előtt a szutykos februári hajnalokon, és késő este a munka után.
Misi az elmúlt 12 évben többször lebontotta a lakást, furnérig ette a bútorokat, elmondhatatlanul sokszor fürdött kakiban, evett meg mindent a parkban, amit aztán az előszobában tálalt nekünk. Volt minden, gyerekzokni, meztelen csiga, nejlonzacskó, és nem is sorolom tovább. Gondoljatok mindenre, ami gusztustalan és felmosandó. Sok év telt azzal, hogy ha elengedtem, két perc alatt egy ponttá zsugorodott a horizonton, véresre üvöltöttem a torkomat, aztán órákig kerestük.
Mondom, nem voltunk ideális kutyások.
De mégis senki nem tudott úgy örülni nekünk, senki sem szeretett olyan feltétlen rajongással, mint ő. Minden nap örömtáncot járt körülöttünk, mi voltunk neki az univerzum. A kicsit fáradt, ideges, de szerető univerzum.
Misi az életünk tanúja volt.
Végigasszisztálta Sári felnőtté válását, ott volt az eskövőnkön, örült, amikor megszületett Zsiga, akivel az elején együtt lefetyelték a táljából a vizet. Persze csak ha nem vettem észre, ha mégis, nagyon üvöltöttem.
A tévés szerkesztőségekben is ott volt velem, csak hogy körbevizelje a területet, a kollégák nem túl nagy örömére.
Aztán megöregedett, egyik napról a másikra leálltak a veséi, és ma este örökre elaludt.
A múlt héten még ott volt velünk az utolsó éjszakai horgászatán a Balatonon, de már csak feküdt, nem élvezte.
Nem vagyok igazi kutyás, nem is lesz több. De őt igazán szerettük. Az utolsó pillanatig csóválta a farkát, míg mi a drága pofáját símogatva, halkan, szerető szavakat duruzsolva a halálba segítettük.
Egyébként, mi emberek is megérdemelnénk, hogy a végső, szörnyű kínokat elkerülve, ilyen humánus elalvásban részelhessünk.
Ennyi."