Meghalt Kakuk Gyuri

Fel nem bírom fogni, hogy meghalt. Akkor figyeltem fel rá, amikor a Fiala meghívta a reggeli rádió műsorába. Vagy meghívta, vagy felhívta. Mindkettőre volt példa. És elbeszélgetett vele. Kérdezgette például a koszovói élményeiről. Egyáltalán a délen zajló politikai eseményekről. Nem volt egyszerű a Fialával hosszabban elbeszélgetni, mert mindig talált fogást a beszélgető partnerén. Belekötött az élőfába is. Kiszúrta akár a legkisebb felkészületlenséget, logikátlanságot, butaságot. Kakuk Gyurinál nem talált kivetnivalót. Gyuri felkészült volt, világlátott, hót intelligens. Politikáról, gazdaságról, irodalomról egyaránt tájékozott. És nagyon laza. Élvezet volt hallgatni, ahogyan a legbonyolultabb témákat is emberközelbe hozta. Havernak éreztem Gyurit, mert nekem nem is György volt, hanem Gyuri. Egy olyan valakinek, akivel seccperc alatt kialakul a közös hullámhossz, és úgy érezném, mintha már ezer éve ismerném. Pedig egyetlen egyszer sem találkoztunk. Csak így az éter hullámain, a sajtóban való megjelenésein keresztül követgettem pályáját. Váratlanul erősen ráz meg a halála. Egy olyan valakié, a Gyurié, Kakuk Gyurié, akit úgy szerettem és tiszteltem, hogy személyesen nem is ismertem, egy nagyon értékes embernek tartottam. Egy újabb értékkel, mérföldkő jelentőségű emberrel kevesebb. Nyugodjál békében, Gyuri.