Sándor Erzsi: Anyavalya

Ma elmegyek Sándor Erzsit meghallgatni az Átriumban, ahogy és amit Csáki Judit színikritikusnak mesél. Mert neki már hivatalosan is van miről. Megírta ui. közös életüket, éveiket, beszélgetéseiket, világlátásukat, bolondozásaikat, nevetéseiket az anyukájával Anyavalya címmel. Még nem olvastam, a könyvét csak most veszem meg és dedikáltatom vele személyesen is, de amiket olvastam és hallottam róla, azokból azt veszem le, hogy kábé erről szólhat. És persze a mi életünkről, akik ezen a Földgolyóbison velük együtt s mégis egy másik családban ugyanebben az időben párhuzamosan éltünk. Lehet, hogy nem ugyanolyan intenzíven, nem ugyanazokkal, hanem a saját szeretteinkkel, nem pont azokat a sztorikat, hanem a mieinket, s az is lehet, hogy nem ott nevettünk, hanem máshol, másképp, de nevettünk, akár sírva is, mégis ugyanabban a korban, egyazon években, ugyanabban a közegben, és még az ország is, ahol éltünk, s élünk, ugyanaz.