Úgy gondolom, az már hagyomány lehet, hogy én ily módon írok naplót megörökítve egy estét, eseményt, emléket. Mert a tegnap mára már emlékké szelídült és a tegnap java az estre való heves készülődésről, nekiveselkedésről szólt.
Reggel nyolc óta készítem a mai ebédet a családnak és éppen mostanra lettem készen. Mindössze párizsias csirkemell, sült hagyma, sült krumpli, - talán kakkuktojásnak tűnhet, ám mindenféleképpen a mélyhűtő tartalmának könnyítését szolgáló - zöldbabfőzelék a menü.
Nem mustáros szelet, nem sajtos csirke, nem szilvával töltött, szalonnával spékelt és beborított pulykamell, nem lecsós karaj, nem krumplipüré és még csak nem is zöldsálata, melyből mosolygósan szemezett velem a piros koktélparadicsom és a hófehér mozarella. Ezt mind-mind tegnap élvezhettük lakásodban az asztalodnál, Susy. És a teljes menüt végig sorolva csak saccolni vagyok képes, hogy mennyi ideig is tarthatott elkészítésük, amikor én egyes egyedül majd' négy órán át bíbelődtem mai szerény ebédünk megfőzésével hat főre úgy, hogy Dani fiamat még kétszerre látom el belőle további étkezései alkalmával.
De talán nem is annyira érdekes, hogy mennyi ideig és hányan készítették a tegnapi menüt, egy biztos, hogy az ételek egytől-egyig istenire sikeredtek, átsütött rajtuk a hozzáértés, lelkesedés, odafigyelés, a részletekkel való törődés. Tapinthatóan volt érzékelhető a barátságosság és a vendégszeretet. Mindebben valahogy NAGYok vagytok, nem tudom eléggé kiemelni és egyúttal megköszönni.
Talán azért tartom fontosnak, hogy még azon melegében kifejezzem, mi ma bennem támadt a tegnap este kapcsán, nehogy az a pár óra, a napnak körülbelül hatod része, mindaz mit nálatok átélhettem, a feledés homályába vesszen, elfelejtődjön, egy távoli bizonytalan emlékké váljon.
A fő-ínyencésegeken túl persze felállt a vendégek által összeadott cukrászda, ami mint ilyen: önkéntes és jól összehangolt volt, kiszámítható és mégis meglepő eredményeket produkált. Kifejezett hiányérzetemet volt képes pótolni Lakat pogácsája, amelyből csak azért nem lehetett eleget enni, mert gátat szabott az ebédlő-asztalon gyülekező, diszkréten letakart edények sokasága, amelyek az előzőekben felsorolt ételeket rejtették. A vacsora után ehettem Van gyümölcsös-mazsolás kuglófjából, Fazék kekszes sütijéből, Mackó diós linzeréből. Túrós sütimet kizárólag azért kóstoltam meg, hogy megbizonyosodjam róla, vajon jól sikerült-e, de tényleg csak ezért (mintha Micimackó is hasonlóképpen működött volna).
Ittam három féle vörös bort, Colát, Fantát, ásványvizet, a Vilmos körte rostosról sajnos sikerült lemaradnom (lassú vagy, Panni).
Nem ültem a földön Levivel, Bandival, Kálmánnal lego-csodát építeni és nem játszottam a Tiborral darts-ot. Ültem viszont faszéken, karosszekben, fotelben, ülőgarnitúrán és kimentem egy pillanatra az erkélyre, amikor úgy éreztem, hogy fogy a levegőm.
Hallgattam Miklóst, Mackót, Somit, Fazekat, Lakatot és Évikét, (Fekete Esztert, Lacit sajnos azért nem, mert ez utóbbi éppen Franciaországban síelt), kérdeztem Anikótól, Vantól, lelkesen dicsértem főztjeikért, vendéglátásukért a házigazdákat és néha azon kaptam magam, hogy nekem is akad mondandóm.
Félelmetes, hogy mennyire gyorsan el tud repülni pár óra, amikor minden stimmel: hely, idő, társaság, étel, mit megeszünk és szellemi étkek, melyeket egymással cserélünk ki.
Hálásan köszönöm nektek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése