Mondom, nem tudom, mi lett ebből a világból.
Miközben örülnöm kellene, hogy van egy hely, ahová bemehetek dolgozni, addig azon rágom magam, hogy miért tették ki egy kollégámat minden előzetes jelzés, látható, tudható indok nélkül. Azért vették vissza, hogy rendet csináljon, aztán két röpke hónapot sem adtak neki a beígért nyolcból és vége. Melegen remélem, hogy volt alapos oka, különben tényleg nem tudom hova lettek a megszokott mérföldkövek az úton, amelyekbe eddig kapaszkodni lehetett, amelyek ott voltak tegnap, és ott lesznek holnap is.
Vajon annyira bele lehetek süppedve a világomba, hogy nem látom, ki mit tesz vagy nem tesz, hogyan kommunikál, miképp menedzseli magát, és melyik miatt válnak meg tőle?
Mintha egy barátomat vesztettem volna el, pedig nem volt ő nekem senki, csak egy valaki, egy szimpatikus srác, akit lehetett kedvelni, de utálni is lehetett, kinek-kinek ízlése, értékrendje szerint, s akiről annyit azért tudtam, kézzel foghatóan láttam, hogy mennyire örül a kapott második esélynek. Hittem róla, hogy a lehetőségein belül, erején felül tesz is érte.
Arra nem gondoltam, hogy a cég a saját lomha súlyánál és a tehetetlenségi erejénél fogva, különösebb értékelhető indok nélkül elsodorja, mintegy agyon nyomja. Így - átvitt értelemben - engem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése