A harmadik korsó után

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha megiszom egy stampedli angol Baileys likőrt, leöblítem egy szlovák szilvapálinkával, a végén még rágurítok egy pohár Branik cseh sört, akkor egyrészt úgy érzem, hogy tisztára nemzetközi a gyomrom, jól megfér benne az angol, szlovák, cseh alkoholicke napoje (erősebbek kedvéért: alkohol), másrészt meg egy idő után, pontosabban a sör végére már nem is látom olyan borúsan a helyzetet. Danolászkodhatnékom támad. Úgy elénekelném az Édes Babám jöjj utánam, ha köll tőlem valami című szabolcsi népdalt, felturbóznám a Merre van a nem arra felelgetőssel, amire már csak rátennék az Öreganyám ne gyere a Wocoba, mert ott vagyok - nevenincs koszorús költőnk kupléjával. Jól telik így az idő a nagy nemzetköziségben. Angol, szlovák, cseh, magyar összefog a bajban, márpedig baj, az van. Mindig. És ha már mindig, akkor most is.

Mert hajnalban még jó. A gyár csöppet csöndesebben zúg-búg-berreg, királyaink még alszanak. Ilyenkor elképzelem, hogy a nap majd úgy alakul, ahogy szeretném. Úgy egy óra múlva a mesés összhangnak hűlt helye. Ez az anyag kell, meg az. Amaz sincs, az ikszedikről nem is beszélve. Keressek, nézzek, hozzak, telefonáljak, írjak, a beszállítót üssem-vágjam, nem apám. Egyik horror a másik után.

A cégnél ismeretlen az ARLG-vé összeálló négy betű, amely egyszerűen és nagyszerűen mutatja, mi minden helyen kellene az anyagnak lennie. Persze nincs. Úgy sincs. Nem ott és nem annyi. Nem akkor és nem az. Ne akarjak okosabb lenni az ari rendszerünknél, ami csak a miénk. Így rendeltetett.

A cseh sör beszél belőlem. A nagy Ő-m azt kérdezi, na, és ez hogy ízlik? Jó, nagyon jó, tedd el a dobozát, hogy újra vehessük. Nekem a cseh sörök általában ízlenek. Különösen a csapolt fekete sörök a prágai kocsmákban. A Na Provaznice-ben pl. a legfinomabb, szerintem megelőzi az U Fleku és Zlati tigr sörét. Csak helyet kell ott előre foglalni, mert esténként az év összes napján hemzseg a söröző tömeg, egy tűt sem lehet elejteni, annyian vannak. Ültem én is párszor a megtermett fa asztaloknál támasztottam a falat fapadon ülve, közben jól esett a knédli a barna szaftos húsival, mellé gurítva a fekete sör. Először egy korsó, majd a második. A harmadik már nem, mert akkor félre beszélek, amit a társaságomban élveznek, de nagyon, van, aki direkte ezért itat, s alig várja, hogy elérődjön bennem az ökörködés szintje.

Néha eszembe jut, hogy jó volna napközben ledönteni egy-két korsó cseh sörrel, hogy bírni lehessen bent a szeretett helyet, közeget, helyzetet, persze, bizonyos embereket is, és a napot, amely úgy fordul a hajnali sötétből az estibe, hogy azt sem látom, volt-e közte világos.

Vigasztalan téli állapot. Csak az dobja ezt föl, meg a hangulatomat, hogy holnap biztosan lesz egy-két óra a magam számára, amikor azt tehetem, amit végre szeretnék, amit ésszerűnek és célszerűnek tartok, ami oszlatná a ködöt a szemem előtt és a fejemben, meg a zűrt és a zavart, értelmet adna a ténykedésemnek, s még azt is gondolhatnám, hogy talán valami jobb lesz általa. Bár lehet, hogy félre beszélek, és minden zagyvaságot összehordok, mint Prágában a harmadik korsó után.