2018. november 26., hétfő

Nem azért, de

Az Ararat az én blogom. Immáron kilenc éve. Gondolat- és érzésvilágomat tükrözi. Kételyeimet, örömeimet, bánataimat tartalmazza. És persze az emlékeimet. Először az anyámét, majd a közösöket, végül – mikor ő elment - az enyémeket. A blogba belekerülő vendégírásokon keresztül azokat az értékeket fejezi ki, amelyekkel azonosulni tudok.

Ez itt a világom. Olykor gyakrabban jelenek meg benne, máskor hónapokra eltűnve csak akkor, amikor valamilyen égető mondanivaló feszít és kiíratja magát belőlem.

A blogomba betévedhet bárki, akit érdekel, hogy mit gondolok, milyen problémák érintenek meg, milyen események történnek velem, minek adok írásban is hangot. Elolvashatja a véleményemet, szabadon kóricálhat a blogomban, és oszthatja meg másokkal az írásaimat. Mert a véleménynyilvánítás szabad és annak megosztása is.

Kilenc év után először tapasztaltam most meg, hogy a véleményem valakinek, valakiknek nem tetszett. Talán mert nem festettem pozitív képet egy jelenségről, amely egy hajnalba nyúló est öt percén át tartott, s amit kiemeltem és vaku alá tettem. Nem voltam pozitív, nem voltam lelkes és emelkedett. Nevek nélkül mutattam fel valami olyasmit, ami az olvasó közönségem egy részének nem tetszett. Lehet, hogy tükröt tartottam, amibe nem mindig kellemes belenézni.

A Nem azért c. írásomat egy értékes ember kérésére szedtem le a blogból. Pedig a benne megjelenő gondolatiság többet, sokkal többet érdemel. Mert ellent megy a fősodornak. Mert kellemetlen. Mert elgondolkozásra késztet. Mert akit megérint, az mélyen egyet ért vele, vagy akár meg is sértődhet. Mert nem hagy senkit sem hidegen. A Nem azért kivert bizonyos embereknél egy biztosítékot, mert olyasvalamit tartalmazott, amivel nem értettek egyet.

Az Ararat nem a véleményazonosságot célozza, így a Nem azért írás sem. Mert vallom, hogy szép a más. Akkor is, ha kellemetlen. Akkor is, ha tükörbe nézésre késztet, és nem tetsző, amit benne látunk.

Leszedtem a Nem azért-ot, mert egy szívemnek, lelkemnek kedves ember kért meg rá. Meggyőződésem ellenére vettem le a blogból. Abból a blogból, ahol megérdemelten van ott a helye.

Mert az is én vagyok. Ez is én vagyok. Holnap is én leszek és itt. A blogomban. Az Araratban, amely kilenc éve az enyém. S aki ide betér és rám szánja a drága idejét és elolvas és megoszt lett légyen jó vagy éppenséggel rossz szándékkal, legyen tudatában, hogy az írásokban az értékrendem, az érzésvilágom van benne velem együtt és elválaszthatatlanul.

A Nem azért is én vagyok és a Nem azért, de is. Vállalhatóan és egyenes derékkal.

1 megjegyzés:

  1. Ha ez a blog te vagy, akkor a saját dolgaidról írj, ne máséról. Ha te vagy, akkor ne más nevében írj, akkor se, ha név nélkül teszed. Ha olyan rohadt unalmas a saját életed, hogy csak máséból tudsz "ihletet" meríteni, akkor hagyd a francba a blogot, és kezdj el élni, hogy legyen miről írnod.
    Nincs jogod mások szájával mondani a saját véleményed (név nélkül sem)
    Mellesleg ott sem voltál, hallottál egy sztorit, amiről semmit nem tudsz, és hülyeségeket beszéltél róla.

    VálaszTörlés