2012. június 3., vasárnap

Tegnap és holnap között II.

Nem emlékszem, hogy a bográcsgulyással volt-e valaha is gond. Például, hogy nem főtt meg benne a marhahús eléggé, vagy a zöldségek valamelyike maradt kemény, vagy nem volt benne elég csipetke, vagy… Eddig bármelyik - kertben készített és általában ott fogyasztott - gulyásleves füstös volt, olykor pernyével fűszerezett, tartalmilag egytől-egyig gazdag, rengeteg volt belőle, az ízük fantasztikus volt. A bográcsgulyás bográcsban egy sikerműfaj. Idén kétszer ettem már belőle. A tegnapi tahisi - a Beáé után - csak második lehet az idei sorban, megelőzve a majdan június közepe táján esedékes Taurusos harmadikat. Persze akkor lehetne marhapörköltet is főzni meg slambucot, meg sok egyebet, amely a bográcsban egyenesen kitűnő.
A gulyásleves mellett szól sok mindenen túl, hogy a bográcsgulyást elrontani lehetetlen, mint ahogy a megfelelő mennyiséget rendesen belőni egyáltalán nem lehetséges. Én még eddigi meglett életem alatt egyetlen egyszer sem éltem meg, hogy a bográcsban készített gulyás valaha is rögtön elfogyott volna. Pedig a bográcsgulyásnál az emberek, lett légyenek vendégek vagy vendéglátók, a szokásosnál jobban ellazulnak, valósággal kiengednek, esznek, tényleg és valóban esznek. Nem akarom azt mondani, hogy zabá…, de bizony azt is csinálják némelyek, akik csak azért vannak, hogy tiszteleghessünk a ritka kivételek előtt, akik létükkel erősítenek a szabályon. Többször vesznek a bográcsból, repetáznak és hál’ Istennek nem is egyszer. A klasszikus, dicséretre vágyó háziasszonynak ez maga lehet a hangtalan dicséretek kánaánja: a ki nem mondott, repetaként telő-ürülő gulyásleveses tányérok véget nem érő sora. Tegnap NAGY családi körben talán azért élhettük ezt át az anyámmal annyira intenzíven, mert valóban éhes volt a társaság egyfelől, másrészt nem akadt, aki a gulyáslevest előszörre, másodszorra, akár harmadszorra sem szerette volna. Ők is bírták, de derekasan bírta a kiürülni sosem akaró bogrács a vendéglátást. Anyám minden perce, amit azon való izgulásra fordított, hogy majd nem leszünk készen, nem lesz elég a leves, nem laknak jól a vendégek, így utólag teljességgel fölöslegesnek bizonyult.
Amire nem számítottunk viszont, hogy miután a sütemények elfogytak, senki nem ette a ments-éteknek szánt fasírtot rizzsel, ecetes salátával, amelynek az ecetes része csak azért sikerülhetett jól, mert az anyám csinálta.
Soha nem volt még ekkora és előre nem látott sikere a hirtelen kigondolt, és ahogy abban a pillanatban elgondolt, azonnal ki is vitelezett palacsintának. Pedig az ilyen palacsinta csupán másod-, jó esetben, harmadmagával készül el egyszerre. A legéhesebbek rávethetik magukat az első darabokra, amelyek nem érik meg a következő percet, azonban a többieknek várniuk kell egy kicsit a frissen sült további darabokra. Nincs annál ösztönzőbb, felemelőbb érzés, amikor a konyháig is elhallani, amint a teli szájjal evők dicsérik a palacsintádat – szerintük az enyém jobb, mint a Tiboré -, és a többiekkel együtt alig várják a következőket. Ennél már csak az lehet jobb és juttathat közvetlen sikerélményhez, amikor magad mosogatod el két kezeddel a felgyülemlett szennyes edényt egy-egy nagyobb társaság után. Dicséret ilyenkor nem jár, inkább véletlenül és célzottan elejtett megjegyzések szellemi kapacitásodat illetően, hogy miért is nem vettünk annak idején egy automata mosogatógépet. Minek, itt vagyok én.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése