2010. október 27., szerda

Testvéri kapcsolat

Valamicskét örökölt belőle, igen.
- A Koljában volt valami kisebbrendűségi érzés?
Az iskola szép fiúja? A legokosabb fiú? A legjobb tanuló? Abban legyen valamiféle kisebbségi érzés? Soha, soha.
- Ő lenézte a lányokat?
Nem, ő sokkal inkább hódította a lányokat.
- A lányokat használta, kihasználta?
Azt lehet mondani, hogy amíg egyetemre jártunk, addig igen. Utána már nem nagyon tudom, hogy hogyan használta vagy nem használta ki őket, de az egyetemen egyértelműen igen.
- A Kolja ma hetvennégy éves, ma, augusztus hatodikán van a születésnapja. Ha most lenne rá lehetőséged, hogy mondjuk személyesen itt találkoznátok egymással, mit mondanál neki a születésnapján?
Én csak egészséget kívánnék neki, mert neki igazándiból csak a szemével van probléma. Semmi mást nem kívánnék neki, csak egészséget, mert a többi az mind megvolt az ő eddigi életében.
- A kettőtök viszonylatában kívánnál neki valamit?
Azt kívánnám, hogy az ő viszonya hozzám olyan legyen, mint amilyen ezelőtt tizenöt-húsz évvel volt, mert akkor úgy éreztem, hogy kettőnk kapcsolata az egy felhőtlen testvéri kapcsolat. De lehet, hogy akkor romlott meg a viszonyunk, amikor idejött anyám temetésére. Nem tudom, nem tudom már hogyan és miért, de valahogy úgy elromlott közöttünk valami, hogy azóta sem vagyunk igazán jóban.
- Nem hiányzik? Azért, gondolom, hiányozhat egy kiegyensúlyozottan működő testvéri kapcsolat. Még akkor is, ha Kolja a messzi Jerevánban él. Mint ahogy nekem az öcsém a családjával Amerikában él. Sokat gondolok rá, tartjuk is a kapcsolatot írásban, telefonon, tudom, hogy jól van. De azt is tudom, hogy számíthatok rá és viszont. (És amikor eljön Magyarországra egy kurta hétre, mint tette ezt most a nagyobbik lányával, Mikszivel, akkor nagyon tudunk örülni egymásnak, és igyekszünk, ha nem is minden percet együtt tölteni, de minél gyakrabban együtt lenni. Ma hajnalban mentek vissza Amerikába. Érdekes módon nem ürességet, nem űrt érzek, nem valaminek, valakinek a hiányát érzem, hanem a közösen eltöltött napok nyomán valami kellemesen jóleső melegséget.) Egy ilyen testvérre, efféle emberre a Kolja személyében szükséged lehet, nem?
Nem tudom. Nem tudom azt mondani, hogy hiányzik és azt sem tudom mondani, hogy nem hiányzik. Egyszerűen nem tudom. Jobb, ha nem mondok semmit rá.
- Kolját az élet alaposan megtépázhatta.
Amennyiben ez alatt a szemét értjük, azt, hogy nem illetve alig lát, amit persze nem tudok pontosan, akkor valóban megtépázta. Egyébként miért tépázta volna meg? Hiszen minden ember a saját szerencséjének a kovácsa és minden embernek tudnia kell, hogy mit, miért, hogyan, merre, meddig csinál az életében.
- A gyerekeire nem tud nagyon számítani, talán csak az Andrejra.
Igen, a fiára, Andrejra támaszkodik, hogyne, és ő sokat segít is neki, nagyon sokat.
- A mostani kapcsolata sem működik.
Nem. A feleségével nem, egyáltalán nem. Úgyhogy jobban nem szeretnék ebbe belemenni. Nem akarom azt mondani, hogy homokba dugom a fejem és ezáltal nem akarok semmiről sem hallani, semmit sem tudni. Azért nem szeretnék semmiről sem tudni, mert úgy látom, hogy nem tudok rajta segíteni. Ha meg nem tudok rajta segíteni, akkor a töprengés és a dolgoknak a megcsócsálása nem vezet semmire. Akkor meg miért tudjak mindenről részletesen? Emlékszem, amikor annak idején, jó pár évvel ezelőtt én csak egyetlen ártatlan kérdést tettem föl: neki „és hogy vagytok az Ajkui-val?”, mire azt válaszolta a testvérem, hogy „jobb, ha erről nem beszélünk”. Na, hát akkor mit mondjak erre én?
- Azt mondtad, hogy a Kolja kérte, senki se köszöntse fel őt születésnapja alkalmából. Miért is?
Mert Jehova tanúja és azok ugyebár nem ünneplik a születésnapjukat. Azt mondják, hogy nem tehetnek arról, hogy erre a világra születtek.
- Ez a Jehova tanúja fejezet, szerinted, a Koljának valami féle menekülés lehet egy kialakult helyzetből, feloldhatatlannak tűnő problémákból?
Mint ahogy – véleményem szerint – mindenkinek menekülés, nemcsak őneki, hanem minden hívő embernek menekülés valamitől. Úgy gondolom, hogy a gyenge emberek menekülnek oda.
- Kolja most nyugdíjasként él Jerevánban minimális nyugdíj mellett.
Nem tudom, semmit nem tudok róla, abszolút semmit. Anyagi helyzetéről semmit nem tudok. Csak azt tudom, hogy volt egy év, amikor teljesen rám támaszkodott és ugyanabban az évben a fia is küldött neki egy csomó pénzt. Amúgy általában a fiára támaszkodik, úgy tudom, mást nem tudok róla.
- Egyedül nem tudna Kolja megélni.
Szerintem nem. De már mondtam, hogy én nem tudok semmit sem a helyzetéről.
- Azért ez így rettenetes lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése