- Most ilyen birkacomb van – emeli föl a csontos, zsíros, húsos darabot Szabolcs, a tahisi hentes anyámnak – elülső comb, lapocka.
Anyám pár pillanatig nézegeti, ide-oda forgattatja Szabolccsal a jókora darabot, majd nagyot sóhajt:
- Jó, legyen. De legközelebb tényleg csak és kizárólag hátsó combot kérek szépen.
- Tudom, tudom, de mit tegyek, ha csak ez jött?!
A lapocka végül is két kilósra sikeredett, Szabolcs anyám kérésére kicsontozza. Nézem a kezét, benne a csúcsa felé karcsúsodó pengéjű késsel, amint boszorkányos gyorsasággal, ügyességgel bányássza ki zsírok között megbúvó húscsíkok közül a jól megtermett csontokat. Hogy miért nem tud nekünk ilyen éles húsaprító késünknek lenni? Lelki szemeim előtt végig veszem a rengeteg kést itt Tahiban vagy bármelyikünk háztartásában, amelyek csak abban térnek el egymástól, hogy vagy már meg lettek a Tibrom által élezve, vagy még Tibrom élezésére várnak. Olyan késhez még nem volt érkezésünk, hogy az mindig éles lett volna, és ne kellett volna bosszankodni félig-meddig életlensége miatt. Két zacskót tölt meg a birkacomb, amelyet automatikusan veszek át Szabolcs kezéből.
A birkacomb még aznap csontostul, zsírostul, húsostul egy jó csomó feldarabolt vöröshagyma, pirospaprika, só, kis bors, egy-egy paradicsom, paprika társaságában egy jó széles és magasabb lábosban találja magát. Kezdetét veszi az a több órás folyamat, amelynek csupán az eleje a biztos, a végét egy jó ideig sűrű homály fedi. Anyám úgy két óra múltán jelenti, hogy a birka meg sem mozdul. Ami annyit tesz, hogy a puhulásnak a leghaloványabb jele sem mutatkozik. Még szerencse, hogy a birkapörkölt lapockából a másnapi ebéd készül, ideje hát rengeteg, hogy olyan legyen, amilyennek anyám szeretné.
- Ha valami áll, mint a cövek, akkor ez a birkahús csontokkal, zsírral, hússal több, mint három órás főzés után – állítja anyám enyhe rosszallással a hangjában.
Telnek-múlnak az órák. Túl vagyunk a késői ebéden, mosogatáson, a délutáni ejtőzésen, szürkül, mire a birka állaga elnyeri anyám tetszését és lekapcsolja alatta az elektromos rezsót. Forrón, majd a meleget hosszan tartva hűl ki a birkapörkölt a belefőtt krumplival egyetemben.
Másnap a birkapörkölt lágyan és méltóságteljesen, alig türelmetlen várakozással ágyazódik be a zöldbableves és túrós táska közé. Két– egy kis merő és egy tésztaszedő - kanál is kell a birkapörkölt részeinek – hús, csont, cupák, krumpli kimeréséhez.
- Vadászatra indulok – mondja Csücsök barátnőm, amikor ő kerül sorra. A tésztaszedővel kihalássza a krumplit a csontos hússal, olykor cupákkal, míg a kis merőkanállal a szaftot meregeti hozzá.
A húst szabályosan levadásszuk a csontokról, zsírokról, nagy mennyiségekről nem tudok beszámolni. Viszont a megtört krumpli szafttal átitatva kovászos uborkával istenien egészítik ki a vaj puha pörkölt darabokat. Háromszori szedésre érzem úgy, hogy ettem is valamit anyám fantasztikus birka lapocka pörköltjéből, amely nem adta meg magát egykönnyen sem a maratoni hosszúságúnak tűnő főzés alatt, sem a tálalásnál, amikor magadnak kellett megküzdened a csontok, cupákok, zsírok között a tiszta birkahúsért.
- Én mondhatom, mert én főztem az egészet – szólal meg a birkapörköltes fogás fogyasztásának legvégén anyám -, de nekem nem ízlik.
Meglepve kapjuk fel a Tibrommal, Csücsökkel fejünket, erre azért nem számítottunk.
- Vörösbort kellett volna még bele tenni és csípős paprikát.
Kevesen vagyunk mi hárman, hogy anyámat meggyőzzük arról, hogy pont így jó a birkapörkölt, ahogy van, feledve a színtiszta húsért való bányászattal, halászattal, vadászattal járó összes fáradságot, akadályt, nehézséget, időt.
- A Kecskeméti Tanyacsárda birkapörköltje az igazi – vágja el anyám érveléseink fonalát -, és értsétek meg, hogy ez még mindig nem olyan. Meglássátok, majd a következő…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése