A tegnapi holnap - június 4-én

Drága Anyám!
Ha rendszeresen olvasnád a blogot, mely tiszteletedre és Xenia emlékére viseli az Ararat címet, akkor tudnád, hogy az Ararat rólad, Xéniával együtt rólatok szól elsősorban. Szerepelnek benne mások is, nagyon de nagyon sokan a Xénia életéből, meg a tiedéből, egy jó ideje már az enyiméből is. Az Ararat a valamikor élt Xenia, közvetlen rokonainak, így a tieidnek és réveden az én rokonaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek is a tárháza, gyűjtőhelye, múzeuma, megjelenési területe, sorolhatnám az elnevezéseket, címkéket, de valójában egyikük sem fedi, amit innen legbelülről indulva szeretnék kifejezni. Egy biztos, az Ararat egy bölcső, egy rév, egy hintó, mely elringat, amelyben az emberek, bárhonnan érkező emberek jól érzik magukat, mert akár ilyenek, akár olyanok, a jó szándék indította el őket ide, helyezte bele őket ebbe a milieu-be, a soha véget nem érő történetfolyamba, amely persze ismétli önmagát újabb és újabb szinteken, mert a minket megérintő mesék, történetek megunhatatlanul írhatóak, olvashatóak, hallgathatóak.

Drága Anyám!
Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy néhány évvel ezelőtt úgy gondoltad, és engedtél a már egy ideje tartó unszolásomnak, hogy írjuk meg Xeniat. Mert így indult, írjunk Xeniaról, kinek élete regénybe illő és most talán kicsit rosszallóan néz le ránk, hogy csak egy maratoni riportra futotta és nem megfilmesített regényre, ami így nem igaz, hiszen ő nem gondolna ilyet sohasem, ezt csak a hollywoodi filmeken nevelkedett gondolataim egy része mondatja velem. Ám mégis fenn marad ő, az egyénisége, életének kiemelt történetei, a rokonok, egyáltalán Xenia, mint olyan, az Araratban. És köszönheti ezt, anyukám, a te élő emlékeidnek, a jó kis mesélőkédnek, amellyel mindezt úgy mesélted el nekem, hogy tényleg nem maradt más dolgom, mint leírni a diktafonról, hellyel-közzel letisztázni, kicsit itt-ott szerkeszteni, aztán, los, hadd menjen és hasson.
Mindez nem jöhetett volna létre, és az Ararat sorsáért egy lyukas garast sem adtam volna, ha nem lett volna a Xenia és nem lettél volna te, aki mindenre ennyire részletesen, világosan és gazdagon emlékezik. Mind a mai napig Xenia adja részben neked a muníciót az élethez, talán nem múlik el nap, amikor ne emlékeznél rá egy-egy mondásának, cselekedetének felemlegetésével és teszed ezt észrevétlenül, automatikusan, mintegy összenőve vele, azóta fizikailag igen, ám lelkileg, gondolatilag soha el nem szakadva tőle.

Drága Anyám!
Ahogy telnek-múlnak az évek, az Ararat is lassan a harmadik évfordulójához érkezik. Nem értük volna meg ezt a kiscsoportos óvodai kort, ha nem vagy te, ha nincs a Xenia, és nem tisztelsz meg a bizalmaddal, nem adsz engedélyt rá, hogy a privát történeteteket, történelmeteket közre adhassam az Araratban.
Nem tudom eléggé megköszönni nyitottságodat, nagyvonalúságodat, bátorságodat, minden olyan tulajdonságodat, amely a lehetséges fogadtatás, következmények, a majdani rosszízű szóbeszéd, a lehetséges rosszakarók viselkedése latolgatása helyett csak meséltél, meséltél, minden kérdésemre válaszoltál és zöld utat adtál az Araratban való megjelenésre!

Drága, egyetlen Anyám!
Most kiemelten a fentiek fényében gratulálok születésnapod alkalmából.
Kívánom neked a lehetséges legjobbakat:
egészséget,
jókedvet,
pozitív életszemléleted,
gyönyörű írásod,
tiszta gondolkodásod,
fejszámolási készséged megtartását,
- melyek fontosságát naponta hangsúlyozod és magad is a gyakorlatban figyeled -,
hogy minél tovább maradj meg nekünk olyannak, amilyen vagy,
és emlékezz,
emlékezz,
sokáig emlékezz,
őrizd anyukád, Xenia,
a többiek,
nagyon sokak
emlékét
magadnak, nekünk, gyerekeinknek,
másoknak.

Soha el nem múló szeretettel üdvözöl, puszil:
lányod,
beszélgető- és utazótársad,
Panni