Már-már neki keserednék, hogy sehol sem találom a Pándi meggytortát, amikor a középső polcon, ott is középtájon nagy örömömre pillantom meg.
- Egy szelet Pándi meggytortát kérek szépen itt fogyasztva, és egy pohár hideg csapvizet kérek hozzá – szólítom meg a kiszolgáló fiút, akinek szeme villanásán, felfénylő mosolyán veszem észre, hogy régről megismer.
Tibor most kicsit hátra marad, engedélyét bírom a Pándi meggytortára. Jó, ha előre megbeszéljük, hogy mit szabad ennem és mit nem, különös tekintettel a Pándi meggytortára itt Kakasdon az Anna Cukrászdában. Minden sokkal jobban ízlik ugyanis, ha nincs köztünk vita. 
Szépen, előkelőn, tekintélyt parancsolón magaslik a szelet a tányéron, nem sokáig. S mert hogy kárt ne tegyek benne, óvatosan elfektetem, hogy villámmal könnyebben tudjak szeletelni belőle. Barna-mélybordó-barna-vaníliasárga-barna-színek váltakozása adja meg a torta összképét, leges legkívül körbe drapp-fehér marcipános/cukorréteggel lezárva. A teteje legszélesebb részén koronaként a habtrónon egy szem meggy adja tudtul hitetleneknek, lelkeseknek, ínyenceknek egyaránt, hogy ez a torta nem más, mint éppen a Pándi meggytorta, ahogyan és egyedülállón Kakasdon az Anna Cukrászdában készítik. Már a megjelenésében is fejedelmi, összevetve a különösen gondos aprólékossággal sütött, sok fantáziával és odafigyeléssel összeválogatott házi készítésű süteményekkel a hűtőpultban, pedig itt az Anna Cukrászdában Kakasdon az igazi és vállalható sütemény szint oly magasan kezdődik, ahol másutt már végződik.
Azt a bizonyos legelső falatot a torta legsoványabb végéről eszem, bizalmat szavazva az egész ügynek és optimistán, miszerint ha nagyon finom lesz, akkor a nagyobb része maradjon meg a legvégére. Észlelem a barna, talán kakaós, légies piskótát, a keskeny bordó meggykrémet, majd a vanília pudingot vagy valami ahhoz foghatót, minden egyes réteget külön-külön és a maga tökéletességében egyben az egészet.
- Milyen együttes ízt ad ki ez az íz kombináció? – kérdezem magamtól és a tortától, akivel az ismerkedés, az ízlelés, a kóstolgatás pillanataira teljesen magunkra vagyunk hagyatva.
Válaszképpen a falat észrevétlen gyorsasággal tűnik el a gyomromban.
- Na jó, akkor majd a második falatnál jobban figyelek.
Végig sem bírom gondolni a gondolatot, mire ez a falat is eltűnik.
- A következőnél kihámozom, mihez hasonlítható ez a komplex íz – fogadkozom magammal.
Úgy járok ezzel is, mint az előzőekkel, jottányit sem jutok előbbre az íz analízisemben, annyit viszont megállapíthatok, amit ehelyütt közzé teszek, hogy valami mennyei íz-kavalkádban lehet most részem Kakasdon az Anna Cukrászdában, miközben a Pándi meggytortát eszem, elemzem, ám mindhiába. És így tovább a torta legvastagabb részéig és a legvégéig, mindössze annyival leszek okosabb, hogy egymagam semmiképp sem tudnám a Pándi meggytortát így elkészíteni, ezt az íz- és színvilágot, tökéletes harmóniát előállítanom lehetetlen, teljességgel elképzelhetetlen.
A Pándi meggytortáért, mely észrevétlenül simul a szájba, egyetlen ízlelőbimbót sem hagyva közömbösen, és úgy siklik le, tűnik el a mélyben, hogy esélyed sincs a titok megfejtésére, ezért az utolérhetetlen tökélyért Kakasdra az Anna Cukrászdába kell elmenni!
- Mi volt ez, s miképp eshetett, hogy néhány falat sem elegendő, hogy beteljek vele.
Mondják is Kakasdon és környékén, egyre inkább Pest szerte is:
- Kész talány, akár a Pándi meggytorta Kakasdon az Anna Cukrászdában!
De jó, hogy képek is vannak! És a torta és a cukrászda se semmi.
VálaszTörlés