Piroska péntekenként úgy két óra körül megkérdezi tőlünk, hogy mit főzünk a hétvégén. Előre fázom a kérdésétől. Míg én agyilag még a letűnő hetet, benne búcsúzóul a péntekkel emésztem, addig ő már jó előre jár, és a hétvégi menühöz igyekszik ötleteket kapni, adni. Rendszerint fogalmam sincs, mit eszünk a hétvégén, s ami az érdekes, hogy így ötlettelenül is mindig kikerekedik valami jó. Elmesélem neki, hogy most szombaton NAGY családi ebéd lesz nálunk.
- Hányan lesztek? – kérdezi.
- Tizenhárman, ha mindenki eljön. Te mit készítenél, ami gyors is, kiadós is, az előző este is meg lehet csinálni? – adom vissza a kérdését.
- Hát nem lesztek kevesen! – kicsit gondolkozik, úgy mondja - akkor ezt süsd meg, írjad! Vegyél oldalast, pulykamellet, hordós káposztát. A húsokat süsd jól át mindkét oldalukon. Készíts krumplipürét, vajjal keverd ki. Mindezt az előző este is előkészítheted. Másnap állítsd össze az ételt. Szórjál a kizsírozott tepsi aljába találomra a hordós káposztából. Arra helyezd az oldalasból, pulykamellből, krumplipüréből összeállított halmocskákat. Fedd be tetejüket a maradék savanyú káposztával és süsd át az egészet egy rövid ideig a sütőben. Isteni, nekem elhiheted.
- És mi a neve az ételnek?
- Én gancás húsnak ismerem, mi imádjuk, nagyon finom és kiadós.
Most már elmondhatom, hogy a valóság – ha lehet – még ennél is jobban meghaladta a Piroska által megjósoltakat. Igazán elveszthettem a fonalat magamat illetően, amikor mintegy meggondolatlanul képes voltam a hozzávalókat előre beszerezni, az ételt fél készültségi állapotba hozni a vendéglátás előestéjén és aznap készre sütni.
Anyám a levesnél „akadt ki” először, amikor azt ismételgette folyton, hogy mennyire finom és ezzel – szerinte - én lettem a hús- és csontleves királynője. Tanácstalanul és kissé elveszetten nézhettem anyámra, akitől váratlanul ért ez az érzelemkitörés. Általában különösen kritikus velem szemben, mintha azt szeretné, hogy legalább úgy, mint ő, ill. még nálánál is jobban főzzek. Ez utópikus elképzelés, melynek igyekszem megfelelni, bár sokszor alulról viszem a lécet. A gancás húsnál való elképedése a húsleves után már nem ért váratlanul.
- Mondd meg a Piroskának –a nagyobb nyomaték kedvéért megismétli -, mondd meg a Piroskának, akit személyesen nem ismerek, de aki ilyen receptet tud adni az én lányomnak, az elismerésre méltó, s hogy a receptje, na az valami fantasztikus! Köszönd meg neki, de nagyon!
Amikor ezeket a sorokat írom, Leonard Cohen legújabb dalai szólnak a háttérben aláfestésül az Old Ideas című lemezéről. Rengetegszer forgott a lemez ma hajnali négy óta – valahogy lelkileg összecsenghettünk, vagy Cohen nagyon eltalált dalokat tett az eddigi utolsó lemezére – pedig már rég túl vagyunk az ebéden, a vendéglátáson, minden vendég elment, az esemény már a közelmúlté. A mai napot a gancás hús és Cohen tette számomra emlékezetessé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése