Házassági révforduló - 30.

Évről évre elképzelem, hogy majd olyan lesz, mint a filmeken. Mikor pedig az aktuálisat élem át, menetrend szerűen csalódom, talán mert túlontúl érzékeny vagyok, és mert amikor még néztem, túl sok amerikai giccset láttam a jók között, bennük a házassági évfordulójukat ünneplő párok ünnepi előkészületeiről, perceiről, vagy mert azt képzelem, hogy én is megérdemlem.

Ott minden olyan szép és tökéletes és igaz. A férfi nem felejti el a dátumot, időben rendeli meg az asztalt kedvenc éttermükben. Nem mulaszt el venni egy az alkalomhoz illő drága ékszert, amit még véletlenül sem hagy otthon. A vendéglátó ipari egységben éppen csak annyira szól a zene, hogy jól hallhassák egymást és lágyan fesse alá a kitűnő vacsorát. Kellemetesen beszélgetnek, sokat és kedvesen mosolyognak egymásra. A férj a legmegfelelőbb pillanatban elegánsan nyúl be a zakója zsebébe, egy kis négyszögletű díszes csomagot emel elő, benső pillantással mélyed felesége szemébe, aki éppen akkor teszi le az utolsó falat után kését, villáját, törli meg textil szalvétájával a száját, csodálkozó, kicsit értetlen pillantást vet felé.

- Ezt neked hoztam, nem tudom tetszik-e majd – mondja elfogódott, már-már rekedtes hangon.

A feleség nem mulaszt el meglepődni, örömében felkiáltani és az igen értékes ékszer láttán még egy könnycsepp is kicsordul a szeméből. Kissé remegő kézzel húzza fel a brillt az ujjára, ide-oda forgatva csodálja, s nyújtja oda hálás csókra ajkát. Elnyújtott csók.

- De drágám, ezt nem kellett volna – jegyzi meg mikor sikerül megfelelő mennyiségű levegőt kapnia és a való világba visszatérnie, nagy szemekkel még mindig a gyűrűt bámulva, miközben legbelül éppen az ellenkezőjét gondolja meg azt, hogy milyen szerencsés, hogy neki van a világ legjobb, legkedvesebb, legfigyelmesebb férje.

A férfi megkérdezi, hogy felcsatolhatja-e a nyakéket, ha azt rejtette a mély és kifürkészhetetlen zakózseb, mire a nő egy hálás igent bólint. A férj elfúló hangon ecseteli, mennyit, de mennyit jelent neki a felesége és a közösen eltöltött két számjegyű esztendő. A filmben ilyenkor csak később derül ki, hogy a férj már egy jó ideje csalja a feleségét a titkárnőjével.

Amikor a házassági évforduló otthon zajlik, le sem tudom festeni a meghitt hangulatot, melyet az ízlésesen, gyönyörűen megterített ünnepi asztal, a tompított fények, a halk kellemes zene, a konyhából beszűrődő finom illatok árasztanak. A tányérok, a szalvéták harmonizálnak az abrosz színével, a karcsú pezsgős, öblös boros poharakon megcsillan a gyertyák fénye. Lassan, kimérten alakul a menü: először a hideg saláták foglalják el a helyüket az asztalon, őket követi majd a vegyes grilltál, végül egy kis köret, mert az különben hizlal. A feleségen királynői hosszú estélyi, mely kiemeli amúgy is karcsú alakját, amelyet elképesztő könnyedséggel nyert vissza az ötödik gyermekük születése után is. A férj nem késik, az annak idején a tisztítóba időben beadott és kitisztított, gépi vasalt ünnepi öltönyében érkezik, nem kell rá várni vagy hűlt helyét bámulni csalódottan, az elhűlt ételt helyette egy barátnővel megosztani, hogy ne vesszen kárba, vagy dühében a lefolyón lehúzni, ráadásul a felbecsülhetetlen értékű porcelán szervizt egymás után darabokra törni. Az ékszer ilyenkor is előkerül a levetett zakó zsebéből, gyűrű az ujjra, a nyakék a nyakba kerül, a könnyek kihagyhatatlanok. Végtelen hosszúságúra nyúló csók után az ágy a természetes következmény, benne a történések jelzésszerűen ízlésesek. Ők ott, mi itt a valóságban egyaránt érezhetjük, hogy egy különösen jól sikerült, különleges évfordulón vannak túl. Ők legalábbis.
Hogy velem mi lehet a baj? Sokáig nem, de most már biztosan tudom. Engem nem Paul Mazursky, Rob Reiner vagy Sydney Pollack rendez és még véletlenül sem vagyok Meg Ryan, Jill Clayburgh vagy Julia Roberts. Egyelőre.

Boldog révfordulót, Redforom, Nicholsonom, Grant-em, aki mikor felébredek Tibor, se nem több, se nem kevesebb. A harmincadikba érkeztünk.