- Adhatok teát vagy kávét ?
Anyám általában kávét kér, én meg teát. Szeretem a teáját. Citromos granulátumos és jó forró. Isszuk hármasban a kávét meg a teát, mellette beszélgetünk. A kis helységben körbe-körbe polcok plafonig, árutól roskadoznak: ingek, pulóverek, szabadidős ruhák, divatos felsők, a pultban alsóneműk, melltartók, bikini és egybe fürdőruhák, a fogasokon szoknyák, blúzok, kosztümök, kabátok, táskák, minden, mi csak lányoknak, nőknek való. Átellenben egy-két polcnyi helyet kapnak a férfi ingek, pulóverek, tréningruhák: ebben a boltban a férfi csupán a gyengébb nem lehet. A pult, amelyre most Juli könyököl gőzölgő kávéjával, éppen annyi farmert, düftin, kordnadrágot rejt, amelyből mindig találhatsz egyet-kettőt magadnak.
Lassan szürcsölöm teámat, miközben anyám meséjét hallgatom a régmúltból, Xenia-ról, az anyukájáról mesél, néha én is hozzászólok. Juli maga a megtestesült érdeklődés, elmerülten figyel, s olykor visszakérdez. Anyám egy-egy kijelentését Juli ellenállhatatlan nevetése, jóízű kacagása kíséri, önkéntelen buggyan ki belőle, pontosan úgy, amilyen ő maga, magától értetődően természetes és minden pillanatban maga magát adja. Miközben iszom a teámat, a polcokról ruhákat szedegetek le, próbálgatom a függönyökkel leválasztott kis próbafülkén túli részen, a vállfás ruhák puha és félig-meddig elkerített takarásában, védelmében. Anyám nagy hangon és egyértelműen formál véleményt. Juli sem rest a magáét mellé tenni, amely bizony nem mindig pozitív. Eszemet sem tudom, mióta járunk hozzá, és már azt sem tudom, mióta csak és kizárólag nála öltözködöm. Volt ideje megismernie ízlésemet és alakítani rajta. A maga kedves, kellemes, sosem tolakodó stílusával ezt meg is teszi: kimondja, amit gondol, amit érez, a maga emberi módján kritizálja a rám nem illő ruhadarabokat. A dicséretben is hasonló lelkesedést mutat, nem borít el vele, nem lihegi túl, éppen annyit adagol, amennyit feltétlenül szükségesnek érez. Ezzel a visszafogottságával, mértékletességével, ugyanakkor önfeledt jókedvével, kellemes, szimpatikus megjelenésével, külső-belső szépségével lopta be magát egy életre és nem csak az én szívembe. Minden tahisi héten külön és előkelő helyet foglal el a program: megyünk a Julihoz. Nem ruháért. Dehogyis. Beszélgetni, vele lenni, hallani a hangját, amit és ahogyan mondja, együtt nevetni ragadós nevetése hallatán és persze azt is meghallgatni, ha valami nem áll jól, vagy éppenséggel az ellenkezőjét. Lassanként vásárolni is egy keveset, amire futja és amire nekem vagy Eszter lányomnak szüksége lehet. És persze inni Juli teáját, kávéját Tahitótfalu főteréből nyíló egyik utcájában, miközben azt érzem, hogy jó helyen vagyok, vagyunk, megérkeztünk. Mintha minden út hozzá, Julihoz vezetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése