Dóri el

A Dóri tegnap indult el a barátnőjével a maga Eldorádóját megtalálni Írországba. Remélem, megérkezett, eljutott a két éjszakára menedéket nyújtó szállására és ma nyakába vette a várost, hogy munkát és hosszabb távra szóló szállást találjon. Azt mondja, elgondolkozott, elképzelte magát öt év múlva, és ugyanúgy ugyanott látta magát a Bank egy irodájába bezárva, telefonokat bonyolítva, hallgatva a hülyébbnél hülyébb ügyfelek panaszait, hasfájásait, ügyeket intézve. Nem vonzotta ez a perspektíva. Fogta magát, egyszer csak felmondott. Az új, kicserélődött vezetés egy percet sem marasztalta. Nem próbálta győzködni a fejét a mégis maradásra kicsit magasabb bérért. Nem biztosították arról, hogy ő lenne a Bank egyik titkolt reménysége, akire mindjárt sor kerül és a ranglétrán előre is léphet. A Bank jól tudta, hogy amikor Dóri egyszer s mindenkorra kilép az ajtón, sorban állók százai igyekeznek majd az ő munkahelyét betölteni. Igaz, hogy az illető majd nem beszél lengyelül és oroszul a nagy nyugati nyelvek mellett, meg a karizmája sem olyan, de kit érdekel. Fontos, hogy menjen a verkli, az óraműben ne legyen fennakadás. Dóri vett hát egy nagy lélegzetet és ugrott. Könnyebbség, hogy nem egyedül, az ismeretlenbe vele együtt ugrott a barátnője is. Dóri tudni véli, mit nem akar. Mondja, hogy jöhet minden, ami nem irodai munka: árufeltöltés, eladás, raktári munka, egyéb. Ne kelljen egy hierarchiában egy számítógép éhes száját adatokkal, levelekkel, kimutatásokkal tömni. El akar fáradni, fizikailag, gyanítom, hogy el is fog, hiszen teljesítmény-, darabbérben dolgozni sosem volt egy egyszerű produkció. Dóri azt is tudja, hogy Írország ma egy barátságosabb hely, mint Magyarország. És azt sem bánja, hogy sokszor borult az ég és esik az eső. Jobban szereti a stabil 10-20 fokot, mint az itthoni nagy hőmérsékleti kilengéseket, melyet mostanság már nem csak az évszakok szabályos váltakozása idéz elő. Dóri reméli, hogy megtalálja a számításait, a helyét, s hogy valóban nem ott lesz öt év múlva, mint ha itthon maradt volna. Az sem utolsó szempont, hogy Írország katolikus ország, s mint ilyen, ez igen fontos a Dóri számára.
Az idény utolsó bográcsozásának keretében elkészült marhapörköltet ültük körül vasárnap Tahiban a ház nappalijában. Főtt krumpli, házi vegyes csalamádi teljesítette ki a főételt.  A szél, a hideg, rapszódikus eső kergetett be bennünket a teraszról, annyi nyári együtt-étkezés helyszínéről. A pótlólagosan betett asztallal sikerült két asztalnál mindenkinek helyet biztosítani. Teljesen véletlenül Dóri került a nagy asztalnál a középső és jól látható helyre. Mindenki szeme előtt volt, mindenki füle hallatára válaszolt a kérdésekre. Innen értesültem magam is az okokról, amelyek döntéséhez vezettek, a céljairól, melyek még képlékenyek, elhatározásáról, mely most egyelőre három-öt évet ível át. Az elől sem zárkózik el, hogy kint alapítson családot, ha ehhez méltó partnerre lel. Írországot kiindulási helynek gondolja. Ha nem sikerülne ott megkapaszkodnia, megy tovább Nagy-Britannián belül, később Spanyolország, legvégül Németország lehet a cél. Ezt már a sütemények fogyasztása közben mesélte. A Vera joghurtos málnása isteni volt, az ebéd végére nem is maradt belőle. Anyámmal csokikrémes, meggylekvárral töltött piskótát készítettünk, anyám szerint feledhetőre sikerült. Kotti húgom ribizlis sütit hozott a kedvenc cukrászától.
Csak ültem ott a családi kupac szélén, kérdezgettem, hallgattam válaszait, néztem, egyre néztem a Dórit, miközben az idő előtti és önkéntelen hiány égetőn kúszott fel a gyomromból a torkomba, eltorlaszolva és rekedtessé zsugorítva hangomat. Nagyon nem akartam, de nem tehettem semmit sem ellene, tehetetlenül ültem, és már csak hallgattam Dórit és a többieket, meg a könnyeimmel küszködtem. Elmegy Dóri. Igaz, nem messzire megy, repülővel három óra alatt ott lehet nála lenni és mégis. Elmegy. Jó lesz neki. Ki tudja, hogy így lesz-e jó neki? Csupa bizonytalanság, megválaszolhatatlan kérdések garmadája rekedt bennem akkor ott és ez még egy jó darabig így is lesz. Marad a remény, hogy jó emberekkel találkozol, jó helyre kerülsz, tudsz és vigyázol is magadra, a talpadra esel. Remélem és kívánom, hogy találd meg az utadat. Ehhez kívánok neked, Dóri innen az Araratból - ahogy az anyám is mondta a búcsúebéd előtti toszt alkalmával - egészséget, szerencsét, boldogságot.