Türkmén újhagyma

- Mármint vendégségbe menni vagy vendégeket fogadni?
Ez utóbbi. Neki mindig könnyebb volt vendégeket fogadni, mint másokhoz vendégségbe menni, hiszen ha minket láttak vendégül, akkor anyámnak akkor mennie, gyalogolnia kellett. Nálunk nem volt olyan, hogy taxi vagy gépkocsi, semmi ilyesmink nem volt. Mi abszolút szerény és szegény emberek voltunk a mai viszonyokhoz képest. Vendégfogadáskor viszont együtt főztünk, sütöttünk. Az udvarban voltak barátok, akik ilyenkor segítettek nekünk a készülődésben. Egyszer volt valamilyen jeles születésnap, amire meghívtuk a rokonságot, barátokat, ismerősöket, akikkel jóban voltunk. Az asztal roskadásig volt terítve mindenféle hús- és egyéb étellel, édességgel, süteményekkel. Teli szájjal eszi mindenki a húsokat, egyedül a testvérem nem nyúl hozzájuk. Erre megkérdezi a mamám édes barátnője, hogy
- te, mondd, miért nem eszik ez a gyerek húst?
Erre, képzeld, azt mondja a testvérem,
- hát mert nem adnak.
(nevetünk)
- Ezt jól kitalálta.
És akkor azt mondja az a bizonyos barátnő, hogy
- na, akkor most kóstold meg, mert adunk neked húst.
A testvérem akkor megkóstolta és azóta húsevővé vált, tudniillik addig egy szem nem sok, annyi húst sem evett.
- Egy udvaros házban laktatok. Tartozott hozzá kert is?
Volt benne kert, de ott csak a papa gazdálkodhatott. Gyümölcs, zöldség volt ott egy kevés, nem valami sok, semmi esetre sem kereskedelmi mennyiség, éppen csak annyi, amennyi nap mint nap az asztalra került. Retek, hagyma. Jaj, ötvenöt éve nem tudok olyan hagymát enni, amilyen hagyma nálunk ott a kertben termett, meg egyáltalán az egész országban. Ilyen hagymát Magyarországon valamiért nem termesztenek, sőt nem csak Magyarországon, hanem sehol máshol, ahol eddig az életemben külföldön jártam.
- Miért, ez olyan zsenge zöldhagyma volt?
Öt milliméter vastag volt a fehér része.
- Újhagymáról beszélsz akkor?
Igen, abszolút friss újhagyma.
- A fehér része hosszú volt?
Úgy tizenöt centi. A zöldje is körülbelül ennyi vagy még hosszabb. Összességében harminc-negyven, inkább harminc centi hosszú, és egy csomóban volt belőle legalább húsz-harminc darab. Miikor haza vittük, megpucoltuk, megmostuk, tálra tettük, a harminc darabot szétterítettük. Raktunk melléje tiszta kaprot, mosott petrezselymet, meg egy olyan növényt, aminek most nem jut eszembe a neve, de olyan, mint a petrezselyem, csak nem annyira éles, csúcsos a levele, hanem inkább lekerekített. Németországban a főzöcskés műsorokban napjainkban nagyon népszerű, úgy hívják türkménül, hogy kinza, ja, koriander, megvan, koriander. A másik zöld meg egy olyan növény, amely kicsit hosszabb levelű és tépettek a szélei. Abból is vettünk, megmostuk, kicsit csípős volt ugyan, de nagyon finom, biztos, hogy külföldön van ilyen növény. Amerikában van, mintha találkoztam volna ott vele, csak a Sanyi nem tudta megmondani, hogyan hívják, én meg nem mertem letépni róla egy levelet, hogy megkóstoljam. A német főzős adásokban is már láttam ilyen növényt. Ez a hagymás vegyes volt reggelink, ebédünk és vacsoránk elmaradhatatlan és feltétlen kiegészítője.
- A hús, felvágottak, sajtok mellé biztosan illett.
A reggelihez sohasem ettünk semmiféle húst, sonkát, csak fehér sajtot.
- Kecskesajtot?
Juhsajtot, kenyeret, vajat. A kenyér közé tettük azt a bizonyos zöld hagymásat és úgy ettük, mint a mexikóiak eszik a taco-jukat. Ez volt a reggeli. Ebédhez ez a zöldség volt az előétel. Vacsorához vagy előételként, vagy a főétel köreteként szolgált.
(Biztosan ettem én is ebből a bizonyos - kertjükben termett vagy vásárolt - türkmén újhagymából, amikor egy kisgyerekkori nyaramat kinn töltöttem Ashabadban Xenia-nál. Talán innen datálódhat, hogy mennyire szeretem mind a mai napig a friss, ropogós újhagymát. Nekem a vékony, a hajszálvékonyak a kedvenceim, belőlük képes vagyok három-öt darabot is együltömben friss kenyér, pirítós mellé megenni. Nem hiányzik a felvágott, egyáltalán nem, hiszen a finom friss, roppanós újhagyma egymagában is sztárja lehet a reggelinek, leginkább vacsorának. A mai szokások valahol a messzi távolban gyökereznek, jelen esetben egy türkmén házban, mely történetesen a nagymamámé volt.)