A Ranus Andriaszovna

Xenia-nak rengeteg barátja, de csupán egy szem barátnője volt, a Ranus Andriaszovna, aki mellesleg a biológia tanárnőm volt. A biológiát, mint tantárgyat én úgy utáltam, mint a szart, el sem tudom neked mondani, mennyire. De nekem abból is ötösnek kellett lennem, mert Ranus Andriaszovna-nak nem lehetett azt mondani, hogy
- én utálom, ki nem állhatom a maga tantárgyát.
Akkor is ötösre kellett belőle teljesítenem, akár tetszett, akár nem, merthogy ez nagyon fontos dolog volt, annál is inkább, hiszen a biológia tanárnőm volt anyám egyetlen barátnője.
- Ők egykorúak voltak?
Igen, de ő anyámmal ellentétben nagyon hosszú ideig, nyolcvannyolc éves koráig élt.
- Túlélte anyukádat.
Igen, nem is kevéssel, szinte napra pontosan húsz évvel.
- Xenia élete végéig barátok maradtak?
Igen és aztán megörököltem ezt a barátságot, mely velem folytatódott. Anyám már régen meghalt, amikor én már innen, Magyarországról leveleztem hosszú éveken át a Ranus-sal.
- Te nagy levelező vagy, ez már kiderülhetett az eddigiekből.
Igen, én sokat leveleztem, levelezek, mind a mai napig emberekkel, barátnőkkel így tartom a kapcsolatot.
(Itt szúrom közbe, hogy a levelezés anyámról ragadhatott rám. Kötetnyi levelet őrzök kinyomtatott formában és több kötetnyi bújik meg kis számítógépem legmélyén. Sokszor ugrottam neki a mindenkori Naplóírásnak, de az valahogy mindig torzó maradt. A levelek azonban, a korban, az idő síkján elszórt levelek, a legkülönfélébb embereknek elküldött levelek konkrét lenyomatai mindazoknak az eseményeknek, történéseknek, amelyek kihatással voltak érzelmi fejlődésemre és borzolták kedélyemet körülbelül gimnazista koromtól mindennapjaimig. Egy jó levélre sosem sajnáltam az időt, főleg ha megvolt az a bizonyos kezdő mondat, melyet folyam szerűen követhetett a többi az elkerülhetetlen "Vigyázz magadra és légy jó, ha tudsz" záró jókívánságig. Levelezni jó, nagyon, de nagyon jó! Mondjuk nem árt, ha valahol előfordul e felállásban, képletben egy készséges és fogadó képes levelező társ...)
- Xenia számíthatott Ranus Andriaszovna-ra a bajban?
Ők folyamatosan számíthattak egymásra. A Ranus Andriaszovna mindig elég jó körülmények között élt, mert volt neki egy türkmén származású férje, ami az örmények szemében különben nagy bűnnek számított. Hogy valaki - keresztény létére - férjhez menjen egy mohamedán férfihez, na, ez valami főben járó vétség volt, ám Ranus Andriaszovna a maga eleganciájával lépett túl ezen.
- Emlékszel Ranus Andriaszovna családnevére?
Nem, nem, ő csak így, Ranus Andriaszovna-ként maradt meg bennem. Az én anyám meg tökéletesen elfogadta a helyzetet és befogadta őket úgy, hogy a férj ugyanúgy járt hozzánk vendégségbe, mintha örmény lett volna. Tették ezt Ranus férjének haláláig, aki előbb halt meg, mint a Ranus. Olyan jókat tudtak együtt borozgatni, hú, de szerettek egy üveg bor mellett együtt lenni: anyám, Ranus, meg Ranus férje. Anyám nem sokat ivott, mert amúgy bottal járt, így aztán neki nem nagyon lehetett, talán összesen egy pohárkával, azonban iszonyú jókat tudtak egymással szövegelni.
- Emlékszem a botjára. Megvan neked a botja, ugye?
Az egy afféle kabala. Amíg otthon van, addig nem lesz baj a családdal.
- Milyen emlékeid maradtak meg az eredeti családodból. A szőnyeg, mely a földrengésben életedet mentette meg, ott függ szobád falán. Xenia botja is nálad van. Mi maradt még meg neked a régmúltból?
Pár ezüst kanál, nem sok. Mert tudniillik a földrengés úgy vitt el mindent, hogy az égvilágon minden a romok alatt rekedt. A bútorok teljesen tönkre mentek. A bútorokban levő ruhákat és minden egyebet, amit csak ki lehetett ásni a föld színén, illetve közel a föld felszínéhez, mind-mind elvitték a tolvajok.
- Ilyenkor virágzik a bűnözés.