Sok jó darabot láttam ebben a színházban. Emlékszem az Őrült nők ketrecére Balázsovits Lajossal és Tordy Gézával, a Kellemes Húsvéti Ünnepeket-re Lukács Sándorral és Tóth Enikővel, Steinbeck Egerek és emberek darabjára Koncz Gáborral, végül A kaktusz virágára Ingrid Bergman és Walter Matthau halhatatlan filmbéli szerepnyomdokain haladva Szulák Andreával és Reviczky Gáborral a legfőbb szerepekben. Bennük közös, hogy egytől-egyig fantasztikusan jó előadások voltak, és a lakóhelyemhez közeli, többek között a 6-os utódával, a 206-os busszal, meg a 4-6-os villamossal könnyen megközelíthető Játékszínben a Teréz körúton láthattam őket. Volt egy összetéveszthetetlen kisszínházi feelingje, belterjes hangulata, nem túl nagy nézőterén családiassá varázsolódott a szinte kéznyújtásnyira megélt élmény. Bestseller, egyértelműen sikerdarabok mentek ott, a cél deklaráltan a közönség tartós be- és odacsalogatása, hosszú évekre történő megtartása volt a világos, értelmes, értékes szórakoztatás mellett. Most ez a nagybetűs SZÍNHÁZ esik áldozatul a nem tudom minek, tűnik el, adja át a helyét a szintén nem tudom majd minek, amit tágabb értelemben vett az országos nagyközönség részeként méla hallgatással, zokszó nélkül sajnos nem tűrhetek. A magam szavai tűnékenyek, haloványak és sápadtak, az Araraton belül vetnek talán némi talmi visszhangot, érthető módon veszem hát kölcsön teljes egészében az Egyenlítő blog mai számából Szulák Andrea ennek a témának szentelt, nálam jóval beavatottabb, kompetensebb, a belülről megélteknek hangot adó levelét.
"A tavasszal bezárt Budapesti Kamaraszínház után a Teréz körúti Játékszín támogatását is teljesen megvonta a minisztérium és ez a teátrum is be fog zárni. Szulák Andrea színművésznő nyilvános facebook-bejegyzésében így írt a bezárásról (írását változtatás nélkül közöljük):
Drága Barátaim!
Ma egy korszak lezárult az életemben...
Egy gyönyörű, sikerekkel, szeretettel, hittel teli korszak, amelyre örökké derűvel, és meg nem mérhető örömmel a szívemben fogok emlékezni.
Soha nem fogom megérteni, hogy vajon kinek, és miért állt érdekében egy maroknyi ember egzisztenciáját, örömét, és reményét feláldozni, valamiféle mondvacsinált indokkal felszámolni, és ezáltal a létezését egy tollvonással a lehetetlenségbe sodorni, de mondhatjátok, ez a társadalmunk közös felelőssége, másokkal is megtörtént már. Ez igaz, nem tagadom. Mindazonáltal akkor sem hiszem, hogy a bányák, gyárak, hivatalok bezárása, ezáltal számtan ember utcára kerülése érthető, mi több várható volt, és ezt nekünk közömbös arccal, de el kell fogadnunk.
Ez fáj. Akár akarjuk, akár nem. Évek, sőt évtizedek munkája, reménye, és öröme foszlik köddé, amikor megérkezik a hivatalos verdikt: VÉGE. A cég bezárt.
Már nem fog kinyitni a Játékszín...
Higgyétek el, drága Barátaim, nem magamért fáj most rettenetesen a szívem!!! Nekem van még elég munícióm, hogy örömet okozhassak Nektek, hiszem amíg Isten és a fizikumom engedi, majd énekelek Nektek, de mi lesz azokkal a barátaimmal, akik pici gyerekkel, nyomasztó bankhitellel, esetleg a nyugdíj határán, politikai megerősítés nélkül, pusztán a színház, a színpad iránti alázattal, a közönség szeretete által legitimálva remélték, hogy van jövőjük???
Nem tudom, egy embernek fél év alatt hányszor tud megszakadni a szíve...
Az enyém, szerintem már a sokadikon van túl...
Ma végérvényesen elköszöntem kilenc boldog év gyönyörű játszóterétől, de elalvás előtt azokért fogok imádkozni, akik oly sokat jelentettek nekem a közönségen kívül. Akik mindent megtettek, hogy képességem legjavát adhassam Nektek, vigasztaltak a gyászomban, együtt örültek az örömeimnek, drukkoltak a sikereimért. A műszaknak, az öltöztetőknek, a hang- és fényvarázslóknak, a titkárságnak, a jegypénztárnak, és a drága jegyszedőknek, akiknek kis nyugdíjából mindig futotta, hogy felköszöntsenek...
A JÓ ISTEN VIGYÁZZON RÁJUK!!!
Remélem, hogy az az ember aki körme szakadtáig küzdött értünk, egy nap talán érzi majd, mennyire szerettük... Balázsovits Lajos, minden tiszteletem a tiéd!!! Köszönöm ezt a boldog, makulátlanul BOLDOG kilenc évet!!!!!!! Egy biztos!!! Gábor Miklós, Darvas Iván, Haumann Péter, Tordy Géza, Molnár Piroska, Lehoczky Zsuzsa, Reviczky Gábor, Hernádi Judit, Gálvölgyi János nevét az utókor nem fogja soha elfelejteni.
A kormánybiztosokét meg nincs idő jegyezni..."
(Forrás: Egyenlítő blog, 2012. aug.1., a levél eredetiben a Facebook-on jelent meg.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése