Leviszi a huzatot a fejem

Ha most nem írom be azt a blogba, hogy
- Leviszi a huzatot a fejem, ha nem húzod fel most azonnal az ablakot -, szólta el magát Tibrom enyhén álomkórosan, amikor Visegrádról száguldottunk - a Kresz összes szabályát betartva - Tahi felé ezen a késő esti órán, épphogy éjfél előtt, akkor nem sikerül huszonnegyedikét dátumként megcsípnem, pedig különösen fontos lenne.
Erről jegyzem ui. meg, hogy egy kiemelkedően jól sikerült esküvőn és azt követő esküvői vacsorán vagyunk túl. Tudom, hogy Zolinak és Diának ez lesz életük egyik legfontosabb, visszatekintve, legédesebb, legkellemesebb, nem utolsó sorban leghosszabb napja. Mert a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomban Szentendrén aTemplomdombon a pap közérthetően, érdekesen beszélt, beszédének törzse érdeklődésre tartott számot, hívők, nem hívők, érdeklődők fülüket hegyezték, a templomban szinte harapható volt a figyelem. Négy - úgymond - sziklát adott a fiatal házasulóknak ajándékba: a szeretet, a türelem, a megbocsátás szikláját, amire egy közös életet lehet és kell építeni, s ami csak azért három, mert a negyedik már ki is esett a szőke fejemből úgy ahogy van, nagy hirtelen, váratlanul, minden előzetes értesítés nélkül, ám lehet, hogy eleve be sem került oda, így aztán a nagy kiesési manöver nem más, mint egy jókora handabandázás, meg időhúzás avégett, hogy elárulhassam, hogy a Tibrom meg azért nem jegyezte meg, mert szerinte rossz volt a templom akusztikája, ő semmit sem hallott, és különben is az idővel való nagy duelünkben mi vesztettünk, hiszen kerek tíz percet bírtunk késni, így aztán a leghátsó sorok valamelyikében foglaltunk helyet egymás mögött, s hogy nem figyelt a legodaadóbban, azt onnan véltem sejteni, ahogy a fejét tenyerébe hajtotta, miközben szemeit a fény elől, a füleit talán valami más elől, gondosan lezárta.
Szépek voltak a fiatalok, mosolygósak, boldogok, felhőtlenek, jól mutattak egymás mellett a vállat szabadon hagyó klasszikus hosszú fehér ruhában, fátyollal és a fekete öltönyben, alatta fehér hosszú ujjú ingben, fölötte vajszínű mellényben, ebben a rekordokat döngető augusztusi negyven fok közeli kánikulában. Nem elég rászánni a fiataloknak magukat erre a - jó esetben - élethossziglan tartó felelősségteljes lépésre, de még végig is kell küzdeni az időjárás aznapra kiszabott elemeivel a napot, mit sem csökkentve a ruhák mennyiségén, szorításán, olykor szűkösségén. Diának - példának okáért - az épp passzentos topánka okoz majd az est folyamán gondot, amely az egyházi ceremónián még csak nem is hallat magáról. Sokkal később, a valahanyadik táncszám után rogy majd le a megkönnyebbülés mérhetetlenségével mellém a teraszon, hogy miközben végre végig szív egy cigit a maga teljes egészében, kinyújtóztathassa a kicsit szűkebb bejáratú szandáljából átmenetileg kiszabadult lábfejét. Elmondhatom, hogy alkalmam volt egy életkedvét visszanyert, ellazult, örömteljes menyasszony-feleséggel egy légtérben lennem a visegrádi Nagyvillám Étterem teraszán, meghallgatni életük utóbbi eseményeinek zamatosan elmesélt történeteit, amelyet jól eleresztett hahotázásom kísért, amely annyira tetszett Diának, meg is jegyezte:
- Bírom, ahogy a Panni nevet, na, ez nagyon hiányzott nekem -,
s ahol azon a kései órán elszórt, apró, fényes pontok jelezték a várost amott lent, és csak sejteni lehetett a sötétbe burkolózó, csöndes, méltóság teljes,  lomha Dunát, amelyben a megszokottnál most jóval kevesebb víz csordogált.
Kellett a bentinél alig hűvösebb levegő az átfogyasztott vacsora után, hiszen az Űjházi tyúkhúsleves, a rántott sajt, a szezámmagos rántott csirkemell tepsis burgonyával, burgonyafánkkal, petrezselymes rizzsel, majonézzel, gyümölcsmártással, vegyes salátával, képes volt megtölteni a bendőmet, bármennyire keveset is ettem részleteiben, a sok kicsi sokra megy egész estét, ill. gyomrot betöltő érzést eredményezett.. Ezekre még emlékszem, hogy fogyasztottam őket, és kóstoltam egy falatot Tibrom tányérjáról hozzám keveredett töltött csirkecombjából. Hogy milyen lehetett a Cigánypecsenye, nem tudom, kimaradt az életemből. Amit viszont ettem, azt mind kitűnő, az alkalomhoz, helyhez, társasághot illő étvággyal, jó ízűen, kifejezetten értékelve a szakács kivételes szaktudását, érzékét, a menüsort összeválogató illetők jó ízlését. Ez jó, a menüsort összeállítók! Ugyanők lehettek azok, akik minden asztalra henger alakú pergamenféleségre felvezették az ételek neveit, az asztal számát és jó időtöltést kívántak az asztal társaságának, amely Zoli és Dia különféle ismeretségi köreiből kerültek össze. Panni, külön Tibor névjegykártya jelezte a helyünket. De hogy ne kelljen sokat keresgélnünk, hova is kell ülnünk, a terem bejáratánál a vendég ABC-listában kikeresve és megtalálva magunkat, megkaptuk a számunkra az estére kijelölt asztalszámot. Apró ötletek, logikus, pofonegyszerű megoldások kísérték végig az egész vacsorát, a szervezők kreativitását, fantázia gazdagságát, szeretetteljes odafigyelését dicsérik.
Azt nem kérdeztem meg a rendszeresen körbe-körbejáró Zolitól, Diától, nagy Zolitól, Katitól, Zoli szüleitől, hogy lehet-e a szomszédos asztalok vegyes süteményes tányérjából csokis mignont venni, hanem nemes és alig hallható egyszerűséggel, elcsodálkozva magam felbátorodásán, hetyke vakmerőségén, a lebukás veszélyeivel mit sem törődve még kettő, ún. bónusz-mignonhoz jutottam. Tibrom addigra már aléltan, egy kicsit magához térve és elképedve konstatálta:
- Te még bírsz enni? Hogy bírsz enni, Gombóc Artúr (ez volnék én, amikor néha csokit, csokis édességet eszem), amikor én már gondolni sem bírok a kajára.
Mondjon akárki akármit, de a kis méretű csokis mignon éppen háromszorra elfogyasztva nyeri el illő méretét és kelti az emberben bizonyos fokú jóllakottság érzetét.
Az átbeszélgetett, átevett,  - Molnár Judit énekes műsorára, aki Zoli, Dia megkeresése nyomán érkezett ide, később egy három tagú együttes zenéjére - áttáncolt estében tizenegy tájékán hiányoltam egyre erősebben egy ágy közelségét, jobbára a sajátomét, s ha lehet, a földrajzilag közelebbi Tahiban. Nem volt csoda, hogy egy hirtelennek tűnő, ám fél órája egyre erősbödő belső indítattatástól vezérelve fölálltunk, megköszöntük a váratlan és igencsak meglepő meghívást, amely egyébként nagyon jól esett. Elbúcsúztunk Zolitól, Diától, szülőktől, mire még egy-egy doboz sós, édes süteményt kaptunk útravalóul, meg egy bekeretezett fényképet. Remélem, azt, amely a bejáratnál fogadott bennünket felnagyított formában. Dia és Zoli volt rajta, kiváló érzékkel elkapva, amint szerelmesen néznek egymásra talán egy csók előtti pillanatban.
És valamikor etájt mondhatta Tibrom az autóban álomittasan, hogy
- Leviszi a huzatot a fejem, ha nem húzod fel most azonnal az ablakot.
Hát így is lehet mondani.