Csak így szeretem, sehogy másként. Ehhez képest járja nálunk a mondás:
Anyám például váltig állítja, hogy a kivételesen nagy tojásokat
kell azzal megtisztelni, hogy lágynak főzzük meg őket. Előző este kitesszük az
asztalra, szobahőmérsékleten éjszakázik a tojás, úgy jó, ha fejenként legalább
két-két tojással számolunk Forrásban lévő vízbe helyezés előtt a tojások
csúcsait megszúrjuk, azután tesszük bele a vízbe, ahonnan öt és fél, ill. hat
és fél perc után szedjük ki, hideg vízzel való öblítés után tálaljuk vajas,
margarinos pirítós mellé, úgy a jó. Nekem az ilyen reggeli így komplett, semmi
egyebet nem kívánok hozzá. Általában sikerül is így a lágy tojás, kivéve,
amikor nem, és a sárgájával egyetemben némelyütt folyós marad a fehérje
bizonyos része, ami egyenesen érthetetlen.
Mackó arra esküszik, hogy ő hideg vízben teszi fel a tojásokat főzni és forrás után két perccel veszi ki, öblíti le folyó hideg vízzel őket. Ez is igaznak bizonyult, bár a tojás mérete olykor felülírja a szabályt és sajnos nem fő meg rendesen a tojás fehérje része.
Ugyanígy jártunk az elektromos tojásfőzővel is. Csak azért vettem meg annak idején Németországban, hogy a német panziókban a reggelikhez kínált – kivétel nélkül fantasztikus, ahogy a Nagykönyvben meg van írva – lágy tojást itthon is reprodukálni tudjam, gyakorlatilag bármikor. Emlékszem az első öröm- és várakozás teljes kísérletekre. Fogtuk a tojásokat, éppen hatot, hogy mindenkinek jusson egy-egy, nekem még egy repeta is került, a kerek formájú ülésekbe helyeztük őket. A tojás számának és a lágy tojáshoz illő vizet kimértük az erre kapott műanyag mércével, a tojások alá öntöttük. A tojásokat, alattuk a vízzel, műanyag búrával fedtük le. Vigyázz, kész, rajt, bekapcsoltuk a tojásfőzőt. Repesve és türelmetlenül vártuk a főzés végét jelző csilingelő hangot, mely a lágy tojás főzésének végét volt hivatott jelezni. Akárcsak ma lenne, emlékszem, hogy az első pár ütögetés kis kanállal a tojás feje búbján még teljes hittel és reményben történik. A kopasz fej fehérjének láttán örülni kezd szívünk. Belehasítunk az első kanálvágással: a fehérje állaga kitűnőnek bizonyul. Újabb vágás a mélybe, minden rendben. Csupán a harmadik ásásnál derül ki, hogy a sárgája félkeményre sikeredett. Elkerekedett, szemek, lekonyuló ajkak jelzik a csalódottságot: még ilyet, hol ronthattuk el? A hétvége másnapján megismételjük a mutatványt, az eredmény kísértetiesen hasonló, ezúttal a sárgája, ha lehet, még keményebbre sikeredik. Ekkor fedezi fel Tibor, hogy a mérőedényt helytelenül skálázták be, a gyártók elmérték magukat, a lágy tojáshoz előírt vízzel sosem lesz lágy a tojásunk.
Magunkra maradtunk hát a kis, közepes, nagy tojásainkkal, a hideg meg a forrásban levő vízzel, a csalhatatlanul és megállíthatatlanul múló idővel, meg a talánnyal, hogy mikor eszem végre egy igazán jó lágy tojást. Pedig én csak azt szeretem.
Mackó arra esküszik, hogy ő hideg vízben teszi fel a tojásokat főzni és forrás után két perccel veszi ki, öblíti le folyó hideg vízzel őket. Ez is igaznak bizonyult, bár a tojás mérete olykor felülírja a szabályt és sajnos nem fő meg rendesen a tojás fehérje része.
Ugyanígy jártunk az elektromos tojásfőzővel is. Csak azért vettem meg annak idején Németországban, hogy a német panziókban a reggelikhez kínált – kivétel nélkül fantasztikus, ahogy a Nagykönyvben meg van írva – lágy tojást itthon is reprodukálni tudjam, gyakorlatilag bármikor. Emlékszem az első öröm- és várakozás teljes kísérletekre. Fogtuk a tojásokat, éppen hatot, hogy mindenkinek jusson egy-egy, nekem még egy repeta is került, a kerek formájú ülésekbe helyeztük őket. A tojás számának és a lágy tojáshoz illő vizet kimértük az erre kapott műanyag mércével, a tojások alá öntöttük. A tojásokat, alattuk a vízzel, műanyag búrával fedtük le. Vigyázz, kész, rajt, bekapcsoltuk a tojásfőzőt. Repesve és türelmetlenül vártuk a főzés végét jelző csilingelő hangot, mely a lágy tojás főzésének végét volt hivatott jelezni. Akárcsak ma lenne, emlékszem, hogy az első pár ütögetés kis kanállal a tojás feje búbján még teljes hittel és reményben történik. A kopasz fej fehérjének láttán örülni kezd szívünk. Belehasítunk az első kanálvágással: a fehérje állaga kitűnőnek bizonyul. Újabb vágás a mélybe, minden rendben. Csupán a harmadik ásásnál derül ki, hogy a sárgája félkeményre sikeredett. Elkerekedett, szemek, lekonyuló ajkak jelzik a csalódottságot: még ilyet, hol ronthattuk el? A hétvége másnapján megismételjük a mutatványt, az eredmény kísértetiesen hasonló, ezúttal a sárgája, ha lehet, még keményebbre sikeredik. Ekkor fedezi fel Tibor, hogy a mérőedényt helytelenül skálázták be, a gyártók elmérték magukat, a lágy tojáshoz előírt vízzel sosem lesz lágy a tojásunk.
Magunkra maradtunk hát a kis, közepes, nagy tojásainkkal, a hideg meg a forrásban levő vízzel, a csalhatatlanul és megállíthatatlanul múló idővel, meg a talánnyal, hogy mikor eszem végre egy igazán jó lágy tojást. Pedig én csak azt szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése