Lakatnál

Ha rajtam múlik, sosem hagynám ki Lakat meghívásait. Eddig nem is jött közbe semmi. Ha közbe is akart volna jönni, mint tegnap Mesi barátnőm Fefi fia Pyro Sapiens együttesének koncertje a Menthaban, akkor választanom kell, de kegyetlenül. Lakattól úgy este tíz felé jöttünk el egy átbeszélgetett, keresztül-kasul átevett-ivott néhány óra után. Sajtos-sonkás csirkemellet, Abbahagyhatatlan paprikás-hagymás csirkecombot, kaszinótojást ettem rizzsel és krumplipürével, a hagymalekvárt hozzákóstoltam. A göngyölt szilvás pulykáról, töltött káposztáról, a csalamádéról, csemege uborkáról nem tudok beszámolni, mert azokra nálam már nem került sor. Kérdezzétek a Fekete Lacit, ő valószínűleg többet tudna mondani róluk, homályos emlékeim szerint ő mintha végig ette volna a menüt. Két menetben végeztünk a vacsorával, mert még a Lakatnál is egyszerre hat ember tud csak leülni az asztalhoz. Arra kristálytisztán emlékszem viszont, hogy magából a Lakatból legalább hármat láttam egyszerre tüsténkedni. Az egyikőjük kiszolgálta az éhes hatot a konyhában. A másik a maradék társasággal beszélgetett a nappaliban, míg a harmadik rendre azt kérdezte, hogy nem innál-e valamit, és rögtön hozta a kért nedűt. El voltam képedve és fel nem tudtam fogni, hogyan bírja szuflával. Jól esett, hogy mindenre van szeme és füle, jóval előbb érzi, sejti meg, mire lehet igényünk, vágyódásunk. Egyszerre volt figyelmes vendéglátó, gondos tyúkanyó a nappaliban és elsőrangú szakács a saját konyhájában. Talán nem mondok újat, ha elárulom, hogy nem is olyan nehéz engem megfogni. Elég, ha valaki a gyomromon keresztül közelít hozzám és mondjuk olyan finomságokat főz, mint Lakat. Nem tudom, ki hogy van a tegnapi társaságból vele, de én egyszerűen oda és vissza vagyok a Lakat főztjéért. Nem tud olyat főzni, amit ne szeretnék. Tudom róla, hogy a legjobb alapanyagokból dolgozik, melyeket régóta bejáratott piaci árusoktól szerez be. Vallja ui., hogy minőséget csak minőségi anyagokból, a főzési technológiákat, előírásokat pontosan betartva lehet előállítani. A tegnap este mintegy hat órájába a kulináris élvezetek mellett békésen elfértek beszélgetéseink, vitáink, hozzászólásaink mindazokhoz a témákhoz, amelyek szellemi terítékünkre kerültek. Lehetetlen vállalkozás lett volna mindenkivel szót váltanom és a napi politikai, gazdasági témákat kikerülnöm, amelyek itt és ekkor sem okoztak semmiféle örömet. Miklós tudni vélte a ma hazai történéseknek hátterét, mozgatórugóit. Andrist sikerült egy-két ténnyel meglepni éppen úgy, ahogy ő lepett meg történeteinek kiapadhatatlanságával, rá jellemző és kedves humorérzékével.
Van most beszédesebb volt az átlagosnál, szívesen osztotta meg ékszer készítési hobbiját, mutatta meg saját gyártmányú ékszereit. Sajnáltam, hogy nem volt nálam egy videokamera, amellyel felvehettem és megörökíthettem volna az utókornak, amint a saját sütésű keverős linzerével, benne a saját házi szilvalekvárjával az egyik szobából a másikba andalgott. A békének, a megelégedettségnek, a belső örömnek olyan fokát sugározta ki öntudatlanul is, amelynek ritkán lehet tanúja az ember. Csak mondja valaki, hogy a kulináris élvezet egy dolog, a totális boldogság meg más!... Vannál a kettő egybe ért, vagy egy közös forrásból táplálkozott: a házi szilvás keverős linzeréből. Ennyi kevés is elég az embernek a boldogsághoz.
Ebben az értelemben is kívánom, hogy térjünk mihamarabb vissza Lakat étel-remekeihez.
Akár holnap újra.
Lehet?