Dean Brisbane-ből - Március végén

Eddig

Úgy voltam a blog írással, hogy befejezem. Miért is ??? Mert úgy éreztem, hogy senki sem reagál az írásomra,nem kérdez,nem érdeklődik….

Kivételek persze azok, akik hozzászóltak(Vogl Laci, Iroby,Mirella). A Lacinak üzenem, hogy ha még nem késő, nézzen utána pontosabban, mert kell a nyelv a szponzoráláshoz (IELTS 5) ha azóta nem változott. Sok sikert kívánok, és ha kérdésük lenne csak nyugodtan tegyék fel. A kérdéseket inkább az email címemre (amit szívesen megadok ) vagy skype-on. Aztán eltelt egy kis idő és már jelentkeztek az ismerősök és mindenkinek az volt a kérdése, hogy mi van velem, miért nem folytatom a blogot. A családom, és főleg a főnököm miatt is ismét írok, remélem az én részemről ez lesz az utolsó.

A folytatásban remélhetőleg vagy a Martina vagy a Judit ír, addig Márk meg én fekszünk a parton egy hideg sörrel (persze csak én és figyeljük a csajokat….

Vízum

A vízum a legfontosabb, mert azért vagyok jelenleg itt. Visszamegyek karácsonyig. A karácsony szép és csendes volt , igaz a két ünnep közt dolgoztam a mosóban, így gyorsabban telt. A szilvesztert egy magyar párnál töltöttük, nagyon jól éreztem magam.

Januárban ismét beindult a munka a Forgácsnál. Még decemberben megbeszéltük a Lacival, (telepvezető) hogy a vízumot januárra áttesszük. Sajnos egyik nap, mikor vészhelyzet gyakorlás volt a cégnél, odajött és közölte, hogy nagyon rossz híre van. „A szponzorálást leállították” hát gondolhatja mindenki, hogy a vér kiment a lábamból és a világ végét láttam magam előtt. Sajnos Ő nem tudta megmondani, hogy miért, de abban maradtunk, hogy várunk egy hetet, majd én hívom a Forgács urat. Ettől nagyon féltem. Eltelt két hét, mire meg tudtam, hogy csak a cégen belül van változás. A hölgy, aki a szponzorálásokat intézte elment és még nincs meg az utódja. Elég sok idő telt el mire a Laci rákérdezett, hogy most már valaki mondjon valamit. Kiderült, hogy még az én papírjaimat a régi ügyintéző hölgy beküldi. Ismét beindult a folyamat és kaptam is a maileket folyamatosan a cégtől és az ügynökömtől (Mónika). Végre sikerült beküldeni és egy nagy megnyugvás, majd újra idegeskedés következett. A megnyugvás, hogy már elindult, az idegeskedés hogy mi lesz a válasz. Ugye ez a legfontosabb lépés, mert ha ez a papír nincs meg, akkor vége a lehetőségnek. Ismét teltek a hetek és semmi válasz. Beszéltem a Mónikával, hogy közben mit tudunk intézni, mire Ő azt mondta, hogy a továbbiak mind sok pénzbe kerülnek és rizikós befizetni, mert ha itt negatív a válasz, akkor elúszik a befizetett díj. A Mónikának jeleztem, hogy inkább rizikózom, nem bírom a tétlenkedést és menjünk csak tovább. Ezután valóban sok pénzkiadás következett. Nem említettem még, hogy a cég a nominálást sajnos nem online adta be, hanem papír alapon, ez borzasztóan meglassítja a vízumkérelmet.

Magyarországról a Judit aláírása és eredeti fényképek kellettek, amit DHL-lel intéztünk. Majd az egész családnak orvosi vizsgálat (12.000Ft/fő és 15.000Ft transzferdíj) . Ezt követően az egész családra egészségügyi biztosítást kellett kötnöm a teljes 4 évre. Igaz, a biztosítást havonta is lehet fizetni, de nem kevés a díja. Nagyjából minden papírt megszereztünk, de a cégtől a legfontosabb még mindig hiányzik…. Tulajdonképpen a cég ilyenkor küldi be szponzor kérelmét, hogy szeretne egy külföldi állampolgárt szponzorálni, majd a bevándorlási hivatal, alaposan átvizsgálja a céget minden szemszögből, (adófizetés, cég felépítése,nagysága, és a legfontosabb, hogy több ausztrál alkalmazott legyen, mint külföldi) Megint eltelt egy pár hét és még a cég felől mindig semmi. Nem akarom mondani, hogy nekem ezek a napok állandó gyomorgörccsel és idegeskedéssel teltek. Amikor kicsit elfelejtettem, akkor a munkatársaim - akik folyamatosan szurkoltak- kérdeztek rá, hogy mi van?? Volt közben a Márk szülinapja, Valentin nap, Martina szerelmes lett, és persze az én szülinapom, de még mindig semmi. Egy csodálatos napon, ahogy dolgozgatok, kapok egy telefont a Lacitól:
JÓ HÍREM VAN!! MEG VAN A NOMINÁLÁS!!!!!!!!

Ez nekem a megváltást jelentette. 21/03/2012

Rögtön hívtam a Mónikát, Ő már tudott róla. Ígérte, hogy másnap küldi is be a papírokat, a vízum kérelmet. Ma március 22. van, és én úgy számolom, hogy hétfőtől maximum 6 hétre ölelhetem meg a családomat újra…… REMÉLEM…..

Mónika szerint ez a maximum átfutási idő, ha nincs gond. Ami gond lehet, hogy mivel én nem vagyok magyar állampolgár, nekem nem kell orvosi vizsgálat, de viszont hogy sok időt töltöttem Magyarországon, így kérhetik. Majd meglátjuk. A célunk, ha meg van a vízum, akkor Juditék kezdenek búcsúzni és pakolni, én pedig keresek egy új otthont magunknak.

Családom

Nagyon hiányoznak és nagyon bánt, hogy nem érzékelem a gyerekeknél történő változást. Állítólag a Márk már nagyobb az anyjánál (nem nehéz J ) de skype-on nem érzékelem, és a hangja is mélyebb lett, sajnos azt sem hallom. A Martina pedig szerelmes, az is bánt. Nem vagyok velük a mindennapi eseményekben és sokszor úgy érzem, hogy pillanatnyilag nem vagyok a mindennapjuk része. Hol jelentkeznek, hol nem… (Belegondolok mikor én voltam kamasz, hány alkalommal kerestem a szüleimet...) Viszont a drága feleségem mindennap vár, vagy skype-on vagy facebookon. Ha nem jelent kezem, akkor egy nap után már hívja a Vöröskeresztet. Érdekes, én azt hittem, hogy összeveszni nem lehet, ha ilyen távol vagyunk. Dehogynem! a 20.000 Km nem akadály köztünk. Volt, hogy kikapcsolt J . „majd megbeszéljük személyesen”

Szórakozás

Péntek este indultunk 9-kor. Az út 1000 km ketten a Zolival felváltva vezettünk, nem mondom, nem volt könnyű. Itt kell, hogy megdicsérjem a magyarországi autópályákat, mert ez a PACIFIC HIGHWAY-nek nevezett út, valami borzalmas volt. A leggyorsabb a 110km/h és a minőség is borzalmas. Igaz, sok helyen építik, de akkor is. Nagyon sok kis településen megy át, amik nagyon szépek, de inkább egyszerűek. Reggel 8-körül érkeztünk Sydneybe és a kocsit a város szélén hagytuk. Vonattal bementünk a városközpontba és a legfontosabbakat megnéztük. Sajnos az idő nagyon borús volt, hát ilyen a mi szerencsénk. Sydney nekem egy kicsit csalódás volt, valahogy nem tetszett. Ez már nagy város, nem volt az a nagy tisztaság, de lehet ,hogy csak fáradt voltam, vagy a kellemetlen időjárás miatt. Este kivezettünk a városból és egy McDonalds parkolóban aludtunk. Hajnali 4 kor indultunk tovább.
Valamikor 11-kor egy gyönyörű tengerparton megálltunk és én fürödtem.
Na, ez nekem nagyon tetszik. Egy gyönyörű óceánpart és szinte csak mi vagyunk, és ki tudja hány ilyen van…. Valamikor du. érkeztünk haza.
Ez lesz a leg rövidebb rész. Azt kell, hogy mondjam, hogy a sok stressz miatt az embernek nem nagyon van kedve egyedül mászkálni (legalábbis nekem). Így visszaemlékezve a várost nem számítva, talán egyszer vagy kétszer voltam szórakozóhelyen. Hogy miért? Inkább a társaság hiánya és a fáradtság miatt. Ha a Forgácstól jövök, mindig megfogadom reggel, hogy este megyek valahová, de ahogy hazaérek, nincs kedvem és inkább iszom egy sört és pihenek. Ha a mosóból jövök, szinte bedőlök az ágyba. A házaspárral, akiknél lakom, néha grilleztünk és néha a Zoli barátommal elmentünk egy-egy kocsmába egyet inni. A lelki bánatomat talán a vásárlással csapom el és ez nagyon feldob. Persze nem ruha, hanem inkább elektronika. Egy-egy kütyüvásárlás egy darabig jókedvre derít. Voltam egy ismerősömnél is, az nagyon jól telt. Egy hétvége teljes kiszolgálással, nagyon jó volt. Ilyenkor eszem-iszom, a Lily mindig a hazai kedvencemet főzi, amit utána be is pakol nekem, mert ők nem nagyon ehetik… (hízlal J ). Ők nagyon sok tanáccsal látnak el, mit hogyan érdemes kezdeni, ha kijut a család. Zoliéknak, akikkel lakom, haza kell menniük, több okból kifolyólag nem jött össze nekik az Ausztráliai álmuk, ebbe bővebben nem mennék bele. Előtte Sydneybe akartak menni, és megkértek, hogy tartsak velük. A terv az volt, hogy lemegyünk repülővel. Sajnos a repülő helyett jött az ötlet, hogy béreljünk egy kocsit , így többet látunk. A volt osztálytársam - aki ilyen helyen dolgozik- segített, így sikerült egy jó kocsit bérelni. (Igaz, kaptam hideget-meleget (viccből) hogy Afrikaiakban nem bízik!! Ha meghalok az úton, akkor is levonja a kártyámról J ) Ő Ulmut, egy török srác és nagyon rendes, együtt jártunk az IELTS tanfolyamra.

Mosó

A mosó még a régi. Az én részemről annyi változott, hogy egyre több a munka. Így sokszor nem is mosok autót, hanem csak gépeket szerelek. Nagyon jó a hangulat, és úgy érzem, nagyon várják, mikor jövök már. A főnök nagyon rendes és bíztat a vízummal kapcsolatban. A mosóban jönnek- mennek az emberek, mindenki ugródeszkának használja. Kezdésképen 15 $ fizet óránként. Nemrégiben érkezett két magyar srác (Miskolcról) és megkértek, hogy segítsek bekerülni a mosóba. Természetesen segítettem.

Munkahely

Hát nem is tudom, hol kezdjem. A cég hajójavítással foglalkozik rengeteg alkalmazottal. A hajó beérkezik a dokkba, leeresztik a vizet vagy ki szivattyúzzák (ilyenkor rengeteg nagy tengeri hal van az alján de még 1 m cápát is láttunk). Aztán, mint a hangyák, megtámadjuk. A festők, a hegesztők, a vízszerelők…, természetesen nekik mind áramra van szükségük. Az áram szolgáltatás a mi felelősségünk, a „Parti áram” (shore power)nak rendelkezésre kell állnia. Az áramellátáson kívül a hajón bármilyen árammal kapcsolatos munka is ránk marad. Nagyon jól érzem magam, a munkatársak is kedvesek és jópofák. A munka sokszínű, a hajó minden pontjára eljutunk a parancsnoki hídtól a legalsó szintig, vagy akár utasszállítónál a kabinoktól a medencékig. Ha nincs hajó a dokkban, akkor a telepen belüli munkákat végezzük, mint például az új irodaház adatkábel szerelése. A munkám reggel 7-től kezdődik és vagy 15.30-ig vagy 17-18 óráig tart. Ha szerencsém van, két nap alatt letudom a 20 órámat. A változatosság nagyon tetszik, nincs egyforma munka és persze a legfontosabb a fizetés. A cég nagyon figyel a dolgozók biztonságára néha egy kicsit túlzásnak is érzem, de ez nem baj.

Lakás

Eddig egy nagyon szép lakásban éltem, saját szobában és saját fürdővel, WC-vel. A pár, akivel laktam visszamegy Magyarországra. Mivel nekem a vízum előre haladt, ezért nem akartam aláírni egy 6 hónapos szerződést, így nem nagyon találtam egyszobás lakást, (volt ígéret, de az sem jött össze) ezért a legutolsó pillanatban újra a koleszbe kellett költöznöm. Egyik pénteken elkezdtem pakolni és szinte egy napot vett igénybe mire mindent összeraktam. (furcsa, hogy hat hónap alatt ennyi minden összejöjjön) A dolgaim nagy részének a Brigitta - ahol valamikor laktam - ajánlott fel egy helyiséget. Majdnem 3-4 autónyi dolgot szállítottunk oda. A többi velem együtt a koleszbe került. Ott mi fogad: ismét kosz, piszok és bűz. Szobatársam egy kolumbiai, aki rendes, de a takarítás nem az erőssége. Mosatlan már két napja áll a mosogatóban, takarítani nem voltak a héten. Örömömre, csak hétfőig kell kibírnom és megyek a sajátomba. Mindenkinek azt ajánlom, hogy kerülje ezt a helyet, vagy csak egy hetet foglaljon le. Drága, koszos az internet lassú és nem kedvesek a recepciós banyák. Legszívesebben egy itteni újságba is beíratnám.

Különben ez az állandó költözés megvisel, utálom, és nagyon letör. Ilyenkor érzem igazán, hogy befejezném az egész dolgot. De látom a végét, van egy kis remény. Hétfőn ismét visszamegyek a Connor street-be a Brigittáékhoz. Sajnos most csak egy dupla szoba volt üres, de elfogadtam és egyedül kibérlem. Két hónapot kell aláírnom, de már nem érdekel. Egyedül leszek, és ha a család megjön, odébb állok.

Minden más

Érzéseim

Megpróbálok nagyon őszintén írni. Harminc évet töltöttem Magyarországon és egyszer szakítottam meg hat hónapra. Most a hetedik hónapnál tartok, nemsokára kezdem a nyolcadikat. Honvágy még mindig semmi, de annyira nincs, hogy még egy pillanatra sem szorul össze a gyomrom egy picit sem. Pedig most már láttam sok mindent, ami nagyon ledöbbentett. Egyik nap egy boltban voltam, mikor egy Aboriginal hölgy jött be és az eladó már nem nagyon foglalkozott velem, csak folyamatosan őt figyelte. Kiderült, hogy rendszerint lopnak, muszáj figyelni rájuk. Mikor kimentem a boltból, a párja várta totálkárosan és gusztustalanul üvöltött vele, hogy mit szerzett. Nagyon elszoktam az ilyen helyzetektől, a hét hónap alatt ez volt az első szembesülés a negatívumokkal. Mivel szendvicset vettem (Subway) a bolt előtti asztalon fogyasztottam el, a pár pedig a mellettem lévő asztalnál hangosan beszélgetett, veszekedett. A bolt tulajdonosa odajött hozzám és megkérdezte, hogy zaklatnak-e?? Persze hozzám nem szóltak, de inkább odébb álltam. Ismerőseimtől tudom, hogy az Aboriginálok kapnak az államtól bocsánat-pénzt, ami azt jelenti, hogy így kérnek bocsánatot a megszállás és a mészárlás miatt. Talán ez az egyedüli nép, amit majdnem kiirtott a fehér ember, nagyon kevés maradt belőlük. Viszont a bocsánat-pénz annyira jó jövedelem, hogy nem dolgoznak és 95%-ban alkoholisták. Ráadásul nagyon nagy a szájuk, mert az állam mindenben védi őket. Nem érdemes velük szembe kerülni egy rendőrségi ügyben. Szerencsére itt Brisbane-ben nagyon kevés van belőlük, így én nem sűrűn szembesülök ezzel a problémával. A másik érdekesség, hogy van olyan fehér ember is, aki követeli a bocsánat-pénzt, mert visszamenőleg valahol volt egy szülője, aki aboriginal volt, és ő igazolhatóan annak a leszármazottja. Persze azóta majdnem eltelt 100 év.

Most hétvégén készülünk a Queenslandi választásokra és itt is az megy, ami Magyarországon: a duma meg a furkálás. Kollegáimtól tudom, hogy minden párt nagy dumás és a tv-en buzdítják az embereket a szavazásra a szavazásig. Jelenleg úgy tudom, hogy Queensland nagyon jól áll, itt alakult a legtöbb új munkahely. A tv-ben csábítják az embereket a bányászatba, ez az egyik legjobban fizetett munka. Ami érdekes, hogy a nőket is hívják, főleg hatalmas kocsik vezetésére, mert állítólag a nők sokkal jobban vigyáznak a teherautókra. A kocsik kényelmesek, légkondicionáltak és könnyű őket vezetni. Azért tudom, mert az ismerősömék egyik fia ott dolgozik és nagyon jól keres.

Nem tudom, hogyan fejezzem be, de summa summárum még mindig nagyon jól érzem magam. Igaz, hullámzik az életem, de azon gondolkodni, hogy odébb álljak-e, ez abszolút nem fordul meg a fejemben. Ma például reggel korán keltem, és a Citycat helyett betekertem a munka helyemre, mikor egy parkban megálltam: hát annyi papagáj, ami ott volt, az hihetetlen. Sydney-ben a kakaduk, mint a galambok kb 20-30 van egy csoportban, repkednek fáról fára. Végre pókot már láttam, jó tenyérnyi nagyságút, de állítólag nem veszélyes. Aki azt hiszi, hogy itt kevés a víz, az nagyon téved, de legalábbis ezen a környéken. Heti 1-2 napon esik és minden nagyon zöld. Picit azt érzem, hogy hűl az idő, most már kellemesebb kezd lenni. Remélem, ismét visszatér a felhő nélküli ég. Az esték hosszúak, korán sötétedik, kb. 19 órakor már sötét van. Reggel fél hat felé világosodik.

Búcsúzóul mindenkinek elmondom, hogy nekem is jól esne, ha valaki írna, minden érdekel a leghülyébb pletyi is. Azoknak, akik tartják velem a kapcsolatot, nagyon köszönöm és elnézést, de van mikor túl vagyok terhelve és nem mindig tudok válaszolni. Sógorom, akivel eleinte nagyon jókat dumcsiztunk, már nagyon hanyagol valamiért. Itt kell megdicsérjem, mert ő az, aki ha beindul a kérdésekkel, akkor szinte a legrészletesebben akarja tudni a dolgokat. Megmondom őszintén, jól esik mesélni az itteni dolgokról. Viszont a kedves boltos néni szaftos pletyijeit senki nem múlja felül, hajrá csak így tovább, várom…

Tudósítás: Dean Brisbane-ből