Az örmény családról. Az örmény család általában összetartó. A családban a férfi a családfő, az anya a gyerekeket neveli meg a háztartást vezeti. Annak idején, illetve régebben nem dolgoztak, csak azután miután szükség lett arra, hogy a férfi is, meg a nő is dolgozzon a családban, mert gyerekek születtek, akiket el kellett tartani és nehezebbé vált a megélhetés. Azt lehet mondani, hogy inkább az orosz, szovjet hatalom eljövetele óta dívik az, hogy a nők is dolgoznak, addig nem volt ez divatban. Az hogy ki hordja a nadrágot, az örmény családokban, nem volt kérdés, mindig is a férfi hordta a nadrágot, ez volt a jellemző a régi időkben, amikor az asszony nem dolgozott, a férfi viszont igen, egyedüli keresőként ő hozta haza a pénzt.
- Ez egyértelműen mutatja, hogy a férfi volt a családfő.
És ezért ő hordhatta a nadrágot. Csak amikor a férfi már elkezdett lustálkodni, akkor ez az együtt keressük meg a pénzt lett a jellemző. A férfi vezető szerepe megmaradt, mind máig érvényes az ősrégi hagyomány. Az ezer éves hagyományokat nem lehet nagyon vagy csak úgy, egyik pillanatról a másikra megváltoztatni.
- Tehát napjainkig fennmaradt a patriarchális örmény családmodell.
Más. Ausztria. Hogy Ausztriába miért kezdtem járni? Amikor a papa meghalt ezerkilencszázkilencvenkilencben, akkor a Katiék vittek engem hat éven keresztül Olaszországba. A legérdekesebb az egészben az, hogy én – a Kati is meg én is jót mulattunk ezen, – nem szeretem sem a napot, sem a homokot, sem a tengert, egyáltalán a vizet, de mentem velük, mert jó volt, hogy velük lehettem és az unokák meg velem, a nagymamával voltak. Sok vizet nem zavartam, mert míg ők a tengerben fürödtek, addig én kinn ültem a parton egy napernyő alatt és egyik könyvet olvastam a másik után. Ám amikor Ausztrián keresztül mentünk kifelé és jöttünk vissza felé, akkor énnekem Ausztria nagyon megtetszett. Tiszta, mindenütt minden rendezett és minden olyan, de olyan nagyon tiszta, hogy a Kati erre azt mondta, hogy az már kibírhatatlanul steril. De az engem egyáltalán nem érdekel, hogy Ausztria steril. Valószínűleg azért vágyódom Ausztriába, mert ott olyan rend és tisztaság van, amilyent én a saját környezetemben, de az országban sem találok Magyarországon. Ezért vágyódom hát Ausztriába. Már harmadik éve jövök ide és nagyon, de nagyon szeretek itt lenni. De amikor a Kati vitt ki engem a repülőtérre vagy mentünk, mentetek ki a Sanyit fogadni Münchenbe, én oda is szerettem menni és nem azért, hogy ne legyek Magyarországon, hanem mert az is egy tiszta, rendezett országnak tűnt nekem. Pedig nem lehet azt mondani, hogy az ember különösen nagy szimpátiával lenne a német ajkú lakosság iránt. A múltját az ember nagyon nehezen tudja feledtetni, mondjuk elfelejteni nem is lehet, inkább azt lehet mondani, hogy a megbocsátás lenne az igazi megoldás, de elfelejteni azt nem lehet, hogy mi történt ezerkilencszázharmincnyolctól Magyarországon. Én akkor nem voltam itt, de amióta Magyarországon élek, azóta én ezekkel a dolgokkal tisztában vagyok, egészen ugye a háború végéig.
- Ha már a múlt bűneiről beszélünk, az örmények megbocsátották a törököknek a az örmény nép tömeges lemészárlását?
Az örmények nem bocsátották meg. Egyébként a szó szoros értelmében nem is tudhattak, nem volt rá alkalmuk, mert a törökök nem is kértek ezért sohasem bocsánatot.
- Az örmény-török ellentét, az egy létező valóság?
Nem, nem, csak nem szeretik egymást, mert az egyik ugye lemészárolta a másikat és talált erre magyarázatot, hogy ez nem volt mészárlás, ő saját maga tagadja, azaz a törökök saját maguk tagadják.
- Mivel magyarázzák?
Hogy ez nem volt mészárlás.
- Hanem mi volt?
Valami féle háborúnak gondolják.
- Azt a tényt, történést, aminek következtében nyomon követhetően szisztematikusan irtották ki az örmény intelligenciát?
Én azt mondom, hogy még egyszer el kellene olvasni a Musza Dagot (Franz Werfel: Musza Dag negyven napja), és el lehet olvasni a Kati által hozott, Olaszországban az örmény mészárlással kapcsolatosan megjelent könyvet (Antonia Arslan: Pacsirtavár), ami szintén egy megindítóan szép könyv.
- Úgy tudom, hogy a törököket többek azért nem veszik föl az Unióba, mert nem ismerik el a mészárlás tényét, az ezzel kapcsolatban elkövetett bűneiket.
Igen, többek között, de nem ez az egyetlen ok, igen, nem ismerik el és nem kérnek bocsánatot az örmény néptől. Pedig a helyzet erre már jó régen megérett és adott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése