Nem felejtettem el, akkor nem voltam blog-közelben. Ott jártam, ahol még az internet sem járt. A Klaus is élt akkor - így jár öröm a bánattal karöltve -, ezért most mondom el, hogy Kati húgomnak július második felében volt a születésnapja. Kati nem fogja szeretni ezt a bejegyzést, hiszen mikor ő a legszívesebben agyonhallgatná a róla szóló ünnepeket, én világgá kürtölöm tokkal-vonóval, dátummal, minden egyébbel felpántlikázva. Kati nagyon ért mások megünnepléséhez, mások nevezetes dátumai alkalmával hozzájuk illő ajándékok vásárlásához, az ünnepek megszervezéséhez, méltó kivitelezéséhez. De amikor róla van szó, akkor oly művészien tud visszavonulni csigaházába, mintha soha ki nem jött volna onnan. Mikor az ember halvány utalást tesz, mondjuk, a születésnapjára, mint egy lehetséges nevezetes eseményre, angolnaként bújik ki minden féle felvetés alól. Még szerencse, hogy a blog egyfajta szabadságot engedélyez. Mindeközben ellent mondanod sem lehet, Kottim (Kati becézve, NAGY családunkon belül igen gyakran használatos), vélhető megbotránkozásodról is csak jóval később értesülök, kész szerencse. Bő egy héttel születésnapod után szeretettel gondolok rád és egészséget, boldogságot kívánok neked, drága Kottim. Teljesüljenek vágyaid, legyenek bármennyire is a valóságtól elrugaszkodottak, bolondosak. Egyre élelmedő korunkból kifolyólag, születésnapjaink szép lassan tényleg feledésbe merülhetnének. Privát ünnepeink védelmében mondom: oly kevés olyan napunk van, amely "rólunkabbról" szólhatna, ha kiemeljük őket szépen az év többi szürke napja közül.
Szóljon hát: Boldog szülinapot, Kottim!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése