(Ahogy haladok előre az anyámmal készített interjúban és tisztázom le fokozatosan a neki köszönhetően felhalmozódott anyagot, úgy legyint meg az egyre biztosabban körvonalazódó vég, közösen végzett munkánk elkerülhetetlen végének szele. Az Ausztriában felvett anyagnak a megelőző bejegyzéssel lett vége, melyet még egy - Tahiban készített - interjú követ. Nem állítom, hogy örülnék annak, hogy ez a terv, ez a vállalás, ez a munka ilyen gyorsan valósult meg és nemsokára véget ér. Valahogy úgy érzem, hogy összenőttünk ebben a közös, hosszúra nyúlt beszélgetésben anyámmal és abban is biztos vagyok, hogy személy szerint nekem pokolian nehéz lesz ebből fájdalom nélkül kikeverednem. Anyám éli életét, talán el is "felejtette", hogy együtt töltött szabadságunk alatt felvett maratoni beszélgetéseinkkel egy jó ideje dolgozom, hagyom eredeti állapotában, illetve fogalmazom át, éppenséggel a helyzet, a szöveg mikor mit kíván. És teszem a szélesedő, mélyülő igaz történetet abban reménykedve közzé, hogy másoknak legalább akkora élvezetet jelent anyám családjának megkapóan kalandos, egyedi élettörténetének olvasása, mint nekem benne ülni, létezni, vele kelni és feküdni immáron nyolcadik hónapja. Tartana bár örökké...)
- Anyut megkértem Tahiban a telken az első hétvégén miután haza jöttünk Ausztriából, hogy mondjon még rá egy pár szót türkménül. Annak idején türkménül beszéltek, Koljával orosz tannyelvű iskolába jártak, a türkmént és a németet idegen nyelvként tanulták. Türkménül beszéltek az udvarban, ahol laktak a szomszédokkal, barátokkal, gyerek társasággal, a piacon. Az ügyeket a közigazgatásban pedig ismételten oroszul intézték. Akkor légy szíves mondd ki azt a pár szót, kifejezést, ami így előszörre az eszedbe jut.
Számolni tudtunk: bir, iki, uch, dort, bes, alti, ami annyit tesz oroszul, hogy odin, dva, tri, chetiri, piat, sest (egy, kettő, három, négy öt, hat). A tanárunkat úgy hívták, hogy Alti, tehát hatos, Sachatovich. Hogy mit jelent a Sachatovich, nem tudjuk, de úgy hívták: Alti Sachatovich. Ő volt a türkmén tanárunk. Nagyon szeretett engem. Azt mondta, hogy én a nem türkmén anyanyelvűek közül nagyon jól ejtem ki a türkmén szavakat és nagyon jól beszélek türkménül. Na most ehhez tudni kell, hogy a türkméneknek ezerkilencszáztizennyolcban a világon semmijük sem volt, erős túlzással úgy is lehet mondani, hogy még a fán voltak. (nevetek). Amikor a szovjet hatalom megjött, ők még javában a fán voltak és a szovjet hatalomnak köszönhetően lett nekik ABC-jük, a szovjet hatalomnak köszönhetően lett nekik Turkmenskij Opernij Teatr-uk, azaz Türkmén Operaházuk. Hát ez kész röhej, de mégis létezik. Az természetes, hogy Russkij Opernij Teatr van, de a nagy mutatvány, az a Turkmenskij Opernij Teatr.
- És ebben a Turkmenskij-ben vannak türkmén opera előadások? Vagy mindenféle dalműveket adtak elő, mint példának okáért Verdi, Puccini operákat is?
Verdi, Puccini művek előadásáról nincs tudomásom. De hogy türkmén operákat bis gromoboj (orrvérzésig) adták elő, az biztos (hangjában nevetés bújkál), mert a szovjet hatalomban hát már csak a szovjeteket ott földicsérték ahol tudták, dicsérgették össze-vissza, dicshimnuszokat írtak és akkor már meg is volt az opera. (nevetünk). Úgyhogy ott minden apró témát operába ültettek át, amit telt házak előtt játszottak.
- Voltak híres énekeseik?
Akkor biztos, hogy voltak, de énnekem fogalmam nincsen, hogy kik voltak és hogy hívták őket.
- És jó hangjuk lehetett.
Persze. És ott volt a Turkmenskij Dramaticheskij Teatr, meg a Russkij Dramaticheskij Teatr. És mind a kettőben mentek mindenféle darabok. Hát a Turkmenskijek azok rettenetesek voltak. Röhej volt, hogy nekem oda is el kellett egyszer-egyszer mennem valamilyen színdarabot megnézni. Van például a türkméneknek egy olyan drámájuk, amely a türkmén Rómeó és Júliának felel meg, a címe: Tahir és Zuhra.
- A Tahir a férfi?
Valószínűleg Tahir a férfi és Zuhra a nő. No most az én apám nem sok könyvet olvasott el életében, de ezt a könyvet bizony elolvasta. Akkor azt mondta, hogy
- előbb azt mondtam neked, nem mehetsz férjhez idegen emberhez, hanem csak örményhez. Most miután ezt a könyvet elolvastam és ez egy nagyon szomorú történet, azt mondom neked, hogy mindenkihez férjhez mehetsz, csak négerhez nem.
Tehát ez volt a Papám végkövetkeztetése, miután a Tahir és Zuhra-ban a végére mind a ketten meghaltak, mint Rómeó és Júlia, amit nagy valószínűséggel lemásoltak, csak egy kicsit más környezetbe helyezték át. Akkor is voltak olyan emberek, akik tudtak mindenfélét "művészi fokon" másolni. Plagizáltak.
- Eszedbe jut más türkmén mű? Voltak kötelező türkmén olvasmányaitok?
Nincsen türkmén irodalom kötelezőben, honnan lett volna?, hiszen nem volt nekik ABC-jük.
- Szóval tényleg akkor jöttek le a fáról.
(nevet) Körülbelül.
- Négy millióan.
Nem, kevesebben voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése