Köszönöm az egyetlen megjegyzést, amely egyúttal vérbeli kritika Miklós részéről, akiről tudom és maga is olykor-olykor jelezte, hogy olvassa, mi több élvezi a történetet, rendszeres közbeszólásaival tartotta bennem rendesen a lelket. A blog műfaja ugyanis a sötét és mély fekete kút története, amikoris van egy történeted, amelyet szeretnél megosztani az "egész" világgal, s amikor ezt teszed, mintha egy sötét, mély, fekete kútba küldenéd üzeneteidet, a reakció leghaloványabb jele nélkül, és csinálod ezt hétről-hétre, hónapról-hónapra, jó esetben évről-évre. Be kell vallanom, jól esett érzékelnem, ahogy láthatóvá tették magukat a törzsolvasók, ugyanakkor tudomásom van egy jócskán kiterjedt rétegről, akik látszólag arctalanul, ám követték anyám elbeszélését, történetének alakulását. És jól esett a kevéske jelentkezés, melyet az írások az olvasokból kiváltottak.
Az interjú, mint forma önkéntelenül adta magát: a történeteket szórványosan és nem egyszer hallottam már anyám szájából. A hallottak elvarázsoltak, magával ragadtak és valahogy magától értetődően jött a gondolat, hogy meg kellene őket örökítenem, ha nem is az örökkévalóságnak, de a családomban fellelhető ifjabb generációknak mindenképpen. Mindenkinek van legalább egy ilyen története, a saját magáé, a családjáé, egy érdekes rokoné. És sokunk történetei csak azért merülnek az illető távoztával végleg feledésbe, mert nem volt érző lélek, ki felfogja, halló fül, ki meghallja és elszánt akarat, hogy feljegyezze őket. Na ezt nem szerettem volna, semmi esetre sem, hogy megtörténjen. Szeretem és tisztelem anyámat, örmény nagymamámat, Xenia-t, nagybátyámat, Kolja-t annyira, hogy minden erőmmel azon legyek és vagyok, hogy életük története, ha csupán anyám tálalásában is, de fenn maradjon.
Aztán az is magától értetődőn jött, egyszerűen adta magát, hogy anyám engedélyével közzé teszem mindazt, amit nekem elmesélt. Miklósnak itt is igaza van. Valóban lehetett volna, lehetne a kérdező részéről mélyebbre ásni a témákban, olyan dolgokról kérdezni, amelyek esetlegesen kellemetlenek lehetnek, vagy olyan triviális ügyeket felvetni, megkérdezni, amelyek az olvasóközönség körében érdeklődésre tarthatnának számot. Arról nem is beszélve, hogy mennyire elengedhetetlenül fontos volna a tárgyalt régió földrajzi, társadalmi, etnikai, történelmi, politikai környezetének részletesebb bemutatása, kifejtése. Fájón igaz a hiány, az egész történet csonka volta, befejezetlensége, érzem ezt magam is. Azonban azt szintúgy be kell vallanom, hogy mindezidáig kevésnek, tudásban messzemenően alul képzettnek, hiányosan informáltnak érzem magam mind e tekintetben. Hiányoznak belőlem bizonyos ismeretek, amelyeket óhatatlanul pótolnom kell, hogy megfeleljek annak a kihívásnak, félig-meddig már végbe vitt tervemnek, amely az idők folyamán akadálytalanul, törvény szerűen és óhatatlanul nőtt túl rajtam. A feladat most fogasnak és megoldhatatlannak tűnik számomra nemcsak azért, mert a nyár szabadsággal is jár, és mint ilyen egy-két hétre távol tarthat géptől, internettől, könyvtártól, az ismeretlenben való búvárkodástól, hanem mert fel sem foghatom micsoda mélységekről, magasságokról beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy Türkmenisztán, türkmén nép, türkmén kultúra, szokások és hagyományok, valamint ugyanezek örmény kivitelben.
És gondoltam arra is, hogy fölszedelődzködöm, neki indulok Örményország fővárosában, Jerevanban élő nagybátyámat, Kolja-t meglátogatni, hogy vele is egy maratoni interjút készítsek. Úgy gondolom, hogy Kolja a történetben nem megkerülhető, emlékezzen bármennyire is kevésre nővérével, az anyámmal és az anyjukkal, Xenia-val közös múltukból, aztán a saját külön álló felnőtt életéből. Kolja egy kulcsfigura a történetben, egy élő, sajnos egyre gyengébben látó főszereplő, kinek mondani valója kiegészítheti mindazt, mit anyám eddig elmesélt. Anyagi lehetőségeim per pillanat inkább akadályát képezik, mint szabad utat biztosítanak egy örmény utazás kivitelezéséhez és Kolja sem lesz egy nappal sem fiatalabb, idén augusztus elején tölti be hetvennegyedik életévét. Lesz tehát önálló búvárkodás, valamiféle Kolja-interjú is, minden bizonnyal lesz folytatás, szabadság végett augusztus harmadikán újra.
Addig is köszönöm az érdeklődést, türelmet.
Tiszteletteljes üdvözlettel:
Szegő Panni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése