Közös nevező

- Azt mesélted nekem, hogy Xenia egyértelműen boldog ember volt.

Nagyon boldog volt.
- Matematika-fizika tanár volt. Mely osztályokat tanította Xenia?
Az öt, hat, hét, nyolc, kilenc.
- A felső tagozatban tehát. Személy szerint téged tanított?
Igen, tanított.
- Milyen tanárnő volt anyukád?
Az én anyám egy csodálatos tanár volt. Ezt onnan tudom, hogy amikor az anyám már nem az én osztályomban tanított, akkor kívülről tudtam meghallgatni, hogyan megy az óra, mert kívül álltam a folyosón és úgy hallgattam anyám óráját. Ott a légy zümmögését is meg lehetett hallani, mert úgy mesélt, hogy a gyerekek itták a szavait. Olyan szépen, gyönyörűen tudott mesélni.
- Ne mondd, matematikát?
Mindent.
- És pont fizikát?
Hidd el, hogy mindent. És nem csak matematikát, fizikát korrepetált, hanem volt, akinek orosz nyelvet, és volt, akinek történelmet vagy földrajzot korrepetált, minden olyan tantárgyban otthon volt, ami a tíz osztály tantervében szerepelt.
- Szegény családból származó gyerekeket korrepetált, meg gazdagokat.
Na, ez egy külön történet. Mikor kicsik voltunk, mi már négy-ötéves korunkban, de lehet, hogy még előbb is ott voltunk a mama körül. Talán épp ennyi idős lehettem, amikor egy nagy térkép lógott a falon a szobánkban, illetve az üvegezett verandán, ahol anyám rendszeresen korrepetált. Történelem óra lehetett, amikor anyám azt kérte a gyerektől, akivel éppen együtt tanult, hogy mutassa meg, hány helyen voltak a csaták, amiről éppen szó volt. Akkor a gyerek neki állt számolni és hozzá számolta a térkép alján a vonal alatt lévő jelmagyarázatot is. Tudniillik ott is volt egy lovas szimbólum, amely mellé oda volt írva, hogy "a csata részvevője". Erre én odamentem a gyerekhez és azt mondtam neki, hogy
- te azt nem számolhatod bele, mert az a közös nevező.
Akkor én még nem tudtam, hogy mi az a jelmagyarázat, mondtam, amit gondoltam, hogy ez a közös nevező, azaz obsij znamenatel. Igen, így mondtam. És anyámnak akkor leesett az álla, hogy az alig pár éves gyereke már tudja, hogy mi az az obsij znamenatel.
(nevetünk)
A korrepetálás ideje alatt mi csináltuk a saját leckénket és ugyanakkor hallgattuk, amit anyánk magyarázott ide, oda, amoda. Tehát mi mindezt a tudást szinte természet szerűleg és elég korán szívtuk magunkba és mindemellé minden este volt mese. Írd és mondd, minden áldott este. Testvérem szerint este még imádkoztunk is egyet. Én ugyan egy darab imára nem emlékszem, de ő azt mondja, hogy igenis imádkoztunk. Az esti ima az volt, hogy ugye megköszöntük az Istennek, hogy megvolt a nap és kértük az Istent, hogy legyen jó az éjszaka is, és imádkoztunk azért, hogy másnap épen, egészségesen ébredjünk föl és épp úgy munkálkodjunk, ahogy szoktunk.
- Xenia járt templomba?
Soha az életben. Utálta, gyűlölte a papokat.
- De miért?
Valószínű megvolt rá az oka. De erről nem tudok semmit sem mesélni, mert ezekre a történetekre sajnos nem emlékszem.
- Apád sem volt hívő?
Nem, egyikőjük sem volt hívő. Anyám apja baptista volt, úgy tudom, és ezt a vonalat vihette valamiféleképp  tovább anyám, ám igazság szerint ő csupán a Biblia szerint élt.
- Nem járt templomba, este imádkoztatok az aznapért és a másnapért.
Úgy van, és a Biblia betűi, értelme szerint élt. Ha mind a Tíz parancsolatot elővesszük, akkor meglátjuk, hogy anyám az összes, illetve majdnem az összes parancsolatot betartotta. Hogy mennyi embernek segített az életében, azt megszámolni nem lehet. Az egyiknek így, a másiknak úgy, a harmadiknak tanáccsal, a negyediknek írással. Rengetegen jöttek hozzá, hogy írjon meg egy beadványt vagy egy kérvényt. Az egyiknek pénz kellett, a másiknak meg lakás, megint valakinek valami más és Xenia rendületlenül írta a legkülönfélébb beadványokat.
- Ő lehetett az úgymond tanult ember. Itt jegyzem meg, hogy nagy szó lehetett abban a korban, hogy Xenia egyetemet végzett, írástudó, olvasott ember volt. Messzire terjedhetett a híre, hogy sokan keresték föl a legkülönbözőbb intézendőkkel. Irigyelni nem irigyelték, hiszen tudatában voltak, hogy mennyire nem egyszerű a legmagasabb szintű egyetemi végzettséget megszerezni, mennyi akaraterő, elszántság, tudásszomj és ülés szükségeltetett hozzá. Arról ne is beszéljünk, hogy egy nő és fizikailag - s nem szellemileg - bizonyos fokig hátrányos helyzetű nő vitte töretlenül végig felső fokú tanulmányait. 
Xenia nem csak tanult ember volt, hanem közvetlen is. Tudott az emberekkel bánni, nem voltak neki semmiféle skrupulusai, boldog, egyszóval fölszabadult ember volt. Őnála nem volt olyan, hogy azért nem írja meg valakinek a nevében a kérvényt, mert mit tudom én ez és ez a problémája van. Nem, ilyen elő nem fordulhatott, hiszen fölszabadult, kiegyensúlyozott ember volt, akinek mindig megvolt a betevő falatja, és soha nem vágyott semmire.
- Nem volt neki valami hobbija?
Az irodalomtörténet és a történelem voltak a hobbijai, és rengeteget olvasott. Ezen felül még hatvan valahány éves korában beiratkozott az esti egyetemre, hogy hallgathassa is ezeket a szakokat. Aztán én meghívtam magamhoz Magyarországra és azt a bizonyos szemesztert már nem tudta végig hallgatni, mert ezerkilencszázhatvanötben nálam halt meg Budapesten.
- Emlékeidben hogyan nézett ki anyukád? Az időskori Xenia-ra biztosan emlékszel, amikor itt volt Magyarországon és meghalt. Én úgy emlékszem, hogy szoros kontyban fogta föl haját. Őszes, mákos hajra emlékszem.
Sok haja volt, melyet kontyban tartott, legalábbis így látszik a fényképeken, máskülönben amúgy is kontyban hordta a haját, mert neki így könnyebb volt a hosszú haját viselni.
- Derékig ért volna a haja, ha kibontja a kontyát és leengedi a haját?
Nem, nem, rövidebb volt, körülbelül a háta közepéig ért. Meg is tartottam egy-két tincset a hajából emlékbe.
- Barna hajú volt amúgy?
Fiatal korában fekete haja volt, szerintem, és amikor ezerkilencszáz valahányban, még a fehérek és a vörösök harcoltak egymással,
- az tizenhét után lehetett
egészen huszonnégyig, mert ezerkilencszázhuszonnégyig kiáltották ki egymás után a köztársaságot hol az egyik, hol a másik önállóvá vált országban. Xenia ebben az időben a Vörös Hadsereg tisztjeit oktatta. Ekkortájt őt azzal gyanúsították meg, hogy a pestis járvány idején ő maga is megfertőződött a betegséggel.  Kijelentették, hogy ez a nő, mármint Xenia halálra van ítélve. Mondták, hogy el lesz különítve egy erre a célra létesített külön karanténba. A rokonok, ismerősök szerettek volna neki mindenféle finomságot beadni a karanténba, de ő a világon semmit sem kért, csak tiszta vizet és fokhagymát. Kizárólag ezen élt. Három nap múlva kiderült, hogy mégsem beteg. Nem tudom pontosan, hogy milyen betegséggel vádolták, de az biztos, hogy két hét alatt derült ki, hogy mégsem beteg, s mindössze három nyúlfarknyi nap alatt őszült meg teljesen.
- Huszonöt-huszonhét éves lehetett ekkor.
Igen, körülbelül annyi.
- Visszatérve a korrepetálásra, Xenia a szegény és a gazdag gyerekeket is korrepetálta. Mindenkitől egyformán kért ezért pénzt?