2010. február 20., szombat

Apám, Aszlanov Nyikolaj Ivanovics

hogy itten halál lesz a vége, és akkor fogott anyám a saját maga által keresett pénzéből háromezer rubelt és elment vásárolni. Összevásárolt olyan dolgokat, amelyeket nekünk kellett hordani, ruhákat, minden féléket, alsó-felső ruházatot, merthogy az örmény szokások szerint majd jönnek a rokonok elbúcsúzni a papától, beteg papától, mert ugye már tudta mindenki, hogy halálos beteg, májrákja van. Életében nem ivott alkoholt, még egy pohárkával sem, csak teát.
- És mégis májrákja volt.
Ezt a Kati különben meg tudja magyarázni, hogy a déli népeknél miért gyakori a májrák és minden egyéb fajta májbetegség.
(Időközben megkérdeztem Kati húgomat, hogy hogy is van ez, aki az alábbiakat válaszolta:
Szóval az úgy van, hogy ezeken a területeken a hepatitis B endémiás, ami annyit jelent, hogy nagyon gyakori, a népesség nagy százaléka átesik rajta. Körülbelül 10-40 %-ban krónikus májgyulladásba megy át évtizedek alatt a betegség - szóval nem maradéktalanul gyógyul és a krónikus májgyulladások nagy része, ha kellően sokáig él az illető - májrákba megy át. Ma már ez nem igy van, mert a krónikus májgyulladásokat is tudjuk kezelni, így nem illik emiatt májrákot kapni. Mellesleg a hepatitis nem a népességgel függ össze, hanem a higiéniával. Azért van a mediterrán területen jóval több beteg, mert az ívóvíz fertőzött, nem beszélve azokról a bizonyos bazárokról, ahol minden van, csak higiénia nincs, legyek, por, macskaürülék és emellé mindenféle finom ételek, italok.)
- A papa különben rossz beteg volt?
Hát a papa egyébként is tirannus volt és despota. Mindamellett volt nagyon erőszakos ember, hogy mindig is az anyám kereste a nagy pénzt. Apám egyszerűen kibírhatatlanul erőszakos, makacs és önfejű volt.
- Akkor nem véletlen elszólás volt a tizenhét év szibériai száműzetés, amivel Xenia a papa mellett eltöltött éveket jellemezte.
Igen, és mondom, amikor ezt a háromezer rubelt elköltötte ruhákra és mi elkezdtünk azokban a ruhákban járni otthon is és nemcsak az utcán, hiszen egyre jöttek az emberek a papához, akiket mind meg kellett hívni és meg kellett kínálni.
- Mikor már meghalt vagy még javában a betegsége idején?
Nem, amíg beteg volt. Akkor a papám negyvenhat december harmincegyedikén nagybetegen fölkelt az ágyából és hozta a baltát, hogy ő most fogja levágni az anyám fejét azért, mert az anyám már az ő életében készül arra, hogy megcsalja őt, mivelhogy ilyen selyem ruhákat, szép ruhákat vett saját magának és a gyerekeinek, és teszi ezt azért, merthogy már biztosan tudja, hogy a papa meg fog halni. No most ezt ugye nem így kell fölfogni. Mi ketten a testvéremmel könyörögtünk, hogy ne tegye ezt anyánkkal. Végül is valahogy, gondolom, a betegségének köszönhetően és merthogy igen gyenge volt, sikerült őt leszerelni. Abban az időben anyámnak sok pénze volt, hiszen rengeteget dolgozott, tanított és korrepetált, ezáltal nagyon sok pénzt keresett és minden második nap vagy akár minden nap jött valaki a papához, az egyik nap egy orvos, a másik nap egy professzor, majd ismételten az orvos és rá következő nap újból a professzor. Segíteni ugyan egyikőjük sem tudott, de pénzt azért azt mindenkinek kellett fizetni, mert az ottani szokások nem ilyenek voltak, mint Magyarországon, hogy biztosítás, meg nem tudom, mi minden. Kijött az orvos a lakásra, ami akkor egy vizitnek számított és azt természetesen ki kellett fizetni. És utolsó nap…. Ja, egy skatulyában tartotta anyám a pénzt. Mi, gyerekek ott játszottunk az udvaron, ugye június volt és nagy meleg, kint játszottunk a szabadban. Mivel apánk akkor egész évben beteg volt, gondolom, abban az évben nem mentünk Firjuza-ba, hanem csak később, miután meghalt és eltemettük. De még élt, amikor javában játszottunk és kintről becsöngetett valaki az udvarba, aki sütőformákkal házalt. Odaszaladtam az anyámhoz és megkérdeztem, hogy
- anyuka, megvehetjük a sütőformát?
Ez egy olyan forma, amiben süteményt lehet a duhovka-ban (=sütő) sütni. Egy ilyen kalács-sütő, várjál csak, nem is kalács, hanem
- Kuglóf?
Ez az, kuglóf-sütő. És akkor anyám azt mondta, hogy
- menj és nézd meg, van-e pénz a skatulyában és ha van, akkor hozzál.
Akkor odamentem a skatulyához, kivettem az utolsó száz rubelt, írd és mond a legutolsó száz rubelt, és odaadtam annak a nőnek, akitől megkaptuk azt a bizonyos kuglóf-sütőt. Mondom anyámnak, hogy
- ez volt az utolsó száz rubeles -,
mire ő azt mondja,
- na, akkor most menj és nézd meg: apád meghalt.
És odamentem és tényleg meghalt a papa. Tehát a pénz mindaddig kitartott, amíg apám élt, hogy az apámmal kapcsolatos minden teendőt el tudjuk intézni és apámat nagybetegen el tudjuk látni.
- Orvosokkal, vendégekkel, mindennel.
Utána, gondolom, hogy kezdődött az, hogy anyámnak előre kellett kérni előleget a korrepetálásért.
- Várj egy picikét, még azt mondd meg nekem, amikor apukád meghalt, akkor te mit éreztél, éreztél egyáltalán valamit, emlékszel arra az érzésre?
Nem, nem, nem. Én jól tudom, hogy anyukám nagyon sokat szenvedett apámtól.
- És te az anyukáddal tartottál.
Igen, én az anyukámmal tartottam.
- Értem. Tehát ez akkor inkább egy olyan megkönnyebbülés féleség lehetett.
Igen, leginkább az. És különben is tíz hónapig egy ilyen beteget, egy iiiilyen beteget otthon ápolni, az nem volt valami könnyű dolog.
- Mi volt apukád pontos neve?
Aszlanov Nyikolaj Ivanovics.
- Hogyha ő örmény származású volt, akkor miért nem hívták őt az örményekre jellemző módon Aszlanyjan-nak?
Mi mindannyian, akik odakerültünk Türkmenisztánba, minekünk ottan oroszosítani kellett a nevünket.
- És hogyan kerültetek Türkmenisztánba?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése