2014. október 5., vasárnap

Sándor Erzsi: A kölcsönkutya

- Semmiség az egész. Ti csak nyaraljatok egész nyugodtan. Hiszen ismerjük, békés, kedves jószág, jóban vannak a Mienkkel. Nektek is jobb, mintha beadnátok panzióba ahol a kutya sem ismeri. Nem jelent külön munkát. A Mienket is le kell vinni sétálni, neki is kell enni adni. Hozzátok át a tálkáját és a takaróját, mégis érezze az otthon melegét.
A póráznál valamivel hosszabb az a lajstrom, amelyet használati utasításként kaptunk. A loncsosra vedlett takaróval együtt, amely az otthon melegét volt hivatva közvetíteni. Azt azonnal eldugtuk a mosogatószekrénybe, még így is félő volt, hogy önsúlyánál fogva kidől onnan. A lajstrom tartalmazta az étkezési, alvási, ébrenléti szokásokat. Gondoltuk: nálunk a gyerekből sincs nagy cécó kanyarintva, a lajstromot olvasgassa a Kutya, mi meg csinálunk amit szoktunk.
A Kutya, olvasás helyett, önfeledt farkcsóválással rohant keresztül a lakáson, vad buzgalommal iparkodott azonnal hadra fogni a Mienket, aki lévén rég túl a klimaxon, a díványon hanyatt fekve fogadta az érdeklődést. Miután nem adta jelét a padlón való egyesülésnek, a Kutya fölugrott a díványra. A Mienk szerint azon a helyen mindazideig csak egyetlen állat élt, így hanyatt fektéből azonnal a Kutya torkának ugrott. A Kutya habozás nélkül pisilt a dívány közepére. - Malőr! - mondtuk megértőn. - Idegen hely, még ha ismerős is. Hja, a Kutya, minden kutya, szuperszenzibilis, tudja: ez nem csak egy formális látogatás.-
Hoztuk a vödröt, mosószert. A beavatkozás következtében a száradó folt csak éppen annyival lett világosabb, hogy a környékét is, majd annak környékét is, végül az egész díványt végig kellett tisztítani. A nedvszívó-porszívó minden kutya réme, hangjára mind a ketten fejvesztve iszkoltak a gyerek ágya alá. Ott akadhattak a kis-plüssre, amit ilyen esetekben a Mienk, rendszerint miszlikre tépdes. Mint kiderült a Kutya is. Annak eldöntése, hogy mégis kinek a vadászati eseménynaptárát gazdagítsa a meglelt kis-plüss, - a gyerekágy alatt zajlott le. Barátunk, az Ikea által összepuzzle-zott gyermekbútor, a nem rendeltetésszerű használat következtében, kártyavárként omlott a két kutyára. Ők, szájukban egy-egy fél-kis-plüssel rohantak a mosószertől iszamos heverőre, eloszlatva rajta a gyerekágy alól áthozott porcicákat.
- Malőr - nyugtattuk egymást. - Idegen a hely, különben is lehet, hogy éhes.
A lajstrom arra azért jó volt, hogy felfogjuk, bizonyos nedves tápok bizonyos szárazakkal együtt nem működnek. A Mienk kapja amit szokott, a gyerek meg lerohan a bizonyos száraz tápért. Mert ha azt keverjük a bármilyen nedvesbe, akkor nem tűnik föl a különbség. Gyerek megy, táp jön. A konyha két végében terítünk nekik. Elvégre értünk mi a kutyákhoz, a kajálás szent.
A Kutya saját tányérjába kapta a szigorú előírások szerinti mixet, legalább öt méterre a Mienktől. Abban a pillanatban amint földet ért a tányérja, rávetette magát a Mienkre. Lábon harapta, majd erős felindulásból felzabálta az egész proletár vacsorát, amit a Mienknek tálaltunk. Dolga végeztével visszarohant a saját, otthonról hozott tányérkájához, és ráérősen belapátolta a mixet. A Mienk gonderhelten üldögélt a gáztűzhely alatt, majd hirtelen ötlettől vezérelve kijött és telehányta a konyhát. 
- Malőr - nyugtattuk egymást. - Felizgatta magát, majd a sétán megnyugszik.
Női kutyát, mégha túl is van a klimaxon, könnyű sétáltatni. Egy tócsa itt, egy rakás ott, mehetünk haza. Esőben, sárban kitűnő tulajdonság.
A kapuban a két kutya egyszerre indult el ellenkező irányba. Kis huzakodás után a Mienk végre lerakta a fenekét és végelláthatatlan csurgatásba fogott. A Kutya izgatottan szimmantott a levegőbe, majd le, és keresni kezdte a szag forrását. Megtalálta. Ahogy kell, felemelte a lábát és könyörtelenül oldalbapisilte a Mienket. Majd a másik oldalról is. Elvégre a tócsát körbe kell jelölni. A Mienk, megszégyenülten ott maradt a kapuban, míg a Kutyával körbejártunk minden fát, lámpaoszlopot, kukásedényt, nylonzacskót, kresztáblát, mígnem az utolsó cseppet is kifacsarta magából. A Mienk enyhe ammóniák szagot árasztva, került a fürdőkádba, a Kutya pedig egyből fölugrott a díványra, de annak ez már igazán meg sem kottyant.
Az előzményekhez képest az első éjszaka nyugodtan telt. A Kutya azonnal elfoglalta a lábunknál a Mienk párnáját, és ahányszor az föl akart mászni, lekergette. Azt hiszem akkor kezdhettem üvölteni, hogy menhelyre viszem vagy inkább sajátkezűleg csinálok virslit belőle, és úgy, párosra főzve nyújtom át két hét múlva, a mélyhűtőből. Ez hatott. A Kutya undorral elfordult, a Mienk végre fölmászhatott. Ők elhelyezkedtek, mi kevésbé. Később még a gyerek is megjelent, mert rosszat álmodott. Valami olyasmit, hogy a Mienk nem jöhetett haza, mert már itt lakott. Megnyugtattuk. Aztán magunkat is. Tizennégynapból már csak tizenhármat kell kibírni. Akkor elutazunk és kölcsönadjuk nekik a Mienket. Hiszen ismerik: békés, kedves jószág.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése