2014. október 20., hétfő

Két éj a Patyiban

Patyi Panzió és Étterem fekvése már-már ideális. Az éttermi oldalával a 8-as út fele, a földrajzilag kissé távolabbi Sárvárra néz. Az éttermi terasz a szomszédos Bögötébe vezető úttal határos. A földszinti és emeleti szobák egy része Bögöte felé néz, ill. azt megelőzően a széles, gazdag mezőjű, erdőkkel megszórt határra. Az épület negyedik oldala a tuja fenyősoron, az Agip kúton át Vasvár és Körmend felé pillant. Egy helyben áll, mozdulatlanul, hatalmas terek, kék egek, zöldek által körbevéve, mely olyan dinamizmust kölcsönöz a Patyi Panziónak és Étteremnek, amit az ember futó ránézésre ki sem nézne belőle..
Annyi minden szólna amellett, hogy újabb és újabb, addig nem látott helyekre jussak el, azonban az idők hosszú során rájöttem, hogy legalább ugyanannyi érv van a régi, már ismert helyek ismételt felkeresése mellett. Most újra itt vagyok, hanyadszorra is?
Igazság szerint a Patyi Panzió és Étterem az ismétlések között akár lejárt lemez is lehetne azzal büszkélkedve, hogy eltöltöttem benne már néhány éjszakát, bejártam a környékét Jánosházától Mesterin, Celldömölkön, Sárváron, Vasváron át Körmendig, imádtam gazdag, tartalmas reggelijeit, vacsoráját. Olyan is volt, hogy elindultam az egyik - még tavaszinak hitt - márciusban a Patyi Panzióba, s pár óra múltán a téliessé, havassá lett márciusból kellett a félútról visszafordulnom. Az akkori megszállásom ment így füstbe, egyszersmind hóba. Megint máskor Őrség felé mentemben álltam meg a Patyiban jeges kávét inni. Igen, csak így: a Patyiban. Kedvesen, családiasan, belterjesen. Mert efféle érzések váltják bennem egymást. Számomra megfelelő, ár-érték arányos barátságos, otthonos, tiszta szobák, fantasztikus á la carte reggelik, amelyek olyannyira finomak és elegek, hogy délután háromig eszembe sem jut enni. A vacsorákat is melegen ajánlom, nemcsak azért mert melegen finomabb, hanem mert ôsszetéveszthetetlenül házias, otthoni ízek kerülnek a Patyiban az asztalra, ami - mint kiderült -, itt nagyon nem véletlen. Patyi Elemér, a Panzió és Étterem tulajdonosa elárulta, remélem, nem titok, hogy a környékbeli, bögötei, jól kipróbált háziasszonyok kezeinek munkájának köszönhetőek az éttermi sokszínű, gazdag, fantasztikusan jóízű fogások. Az Isten áldja és tartsa meg őket minél tovább és jó egészségben. Meg persze a Patyit is. Ha lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése