Ma este tizenegykor már tényleg arra gondoltam, hogy elég volt a másnapra szóló előkészületekből, aludnom kellene már, hogy hajnali hat körül tudjak kelni. Sok mindent megcsináltam, de még így is tetemes munka vár rám másnap délelőttre. Valahogy sohasem sikerül úgy elkészülnöm, hogy a vendéglátás napján csak ölbe tett kézzel kelljen ülnöm és úgy várjam a vendégek jövetelét. Minden vendéglátásom izzadságszagát - reményeim szerint - belülről csak én érzem, de azt mélyen és igazán.
Az ételek persze egytől-egyig jól sikerülnek, kellő hangzavarral vegyes gyakori lelkesedés kíséri fogyasztásukat több turnusban, de ez senkit sem látszik zavarni.
Egyik turnus részvevői kivárják sorukat az előttük étkező csapat után, nincs türelmetlenkedés, idegeskedés. Szokva vannak ugyanis, hogy egyszerre hat személyt tudok kényelmesen elhelyezni, kis erőszakkal, a zsúfoltság árnyalatnyi érzetével talán nyolcat.
Mindkét turnusban étkező társaságot végig kísérem, kettejük közötti kapocs vagyok,és természetesen az étel, amit fogyasztanak. Az egyiket kiszolgálom, minden kívánságukat lesem, míg a másikkal mindemellett együtt étkezem. Egyébiránt ilyenkor nem vagyok túlzottan éhes, hiszen orrom, szám, egész lényem telítődni látszik főzés közben az illatokkal, ízekkel, ambience-szal, és az enyhe drukkal, amely egy NAGY családi vendéglátás magától értetődő, már-már elvárt velejárója. Ha ez utóbbi nem lenne, gyanúmat keltené, hogy valami nincs rendben.
Elnyújtva, hosszasan zajlik le az ebéd. Érdekes, a sütemény a főfogást követően nem tűr halasztást, pedig addigra kellemesen, jólesőn eltelt, pilledt a társaság, süteményre mégis mindig akad hely. Körbeüljük immáron mindannyian a nappali dohányzóasztalát. Egymás szavába vágva kóstoljuk a sütemények sorát, melyek készítését általában a vendégeknek hagyom. Nincs legjobb. Lehetséges olyan, hogy mind a legjobb.
A beszélgetés kitart néhány órán át. Régen láttuk egymást, mindig akad mesélni, elmesélni, megbeszélni, megtanácskozni való. Leginkább ebben a részben szeretek a legjobban elidőzni. Szeretem hallgatni a többieket, szeretek hozzászólni, ha van mit és van mihez. Csendben szeretem szemem végigfuttatni szeretteimen, befogni a látványt, magamba szippantani, megőrizni, hogy belém ivódjon, sokáig kitartson..
Talán így lesz másnap is. Holnap. Nem tudom. Legyen így!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése