2016. február 15., hétfő

Eugenia S. Lee

Eugenia S. Lee fb posztja: 

(hogy végre valami olvasásra érdemes is kikerüljön ezen a szép napon...)

"23 évvel ezelőtt, a férjem megkérte a kezem, ez alkalomból elutaztunk Koreába, hogy bemutasson a szüleinek. Nagyon kedvesek voltak, igaz, akkor még nem beszéltem túl jól koreaiul, de azért elboldogultunk egymással. Anyósom iskolaigazgató volt, elvitt a munkahelyére, egy vidéki kisvárosba,(Bp méretű) ahol megmutatta az iskolát, amit ő vezetett és ő is tervezett meg, a bútoroktól a tananyagon keresztül egészen a mosdókig. Csupa, csupa gyerekekre szabott tér, szín, méret, szépség, tisztaság fogadott. Elámultam a sok kifinomult megoldás láttán és nagyra becsültem, hogy egy olyan Konfucionista hagyományokkal rendelkező országban, mint Dél-Korea, ennyire odafigyelnek a gyerekek igényeire és azon különösen, hogy ebből az iskolából milyen tudatosan vették ki a túlzott tekintélytisztelet tárgyi szimbólumait. Mutatta a tankönyveket is, szépek, színesek voltak, keveset értettem belőlük, de a látványuk igen megnyerő volt.
Sok évvel később, gyermekeimmel már átélve rengeteg nyomorát a magyar oktatási rendszernek, egy alkalommal csak úgy, nekiálltam kitakarítani anyósomék nappalijának a könyvespolcait. Akkor már mindketten hetven felett jártak, a ház egészének takarítása több volt, mint amit fizikailag elbírtak. Találtam én ott mindenféle kincset, gyermekkori fotót a férjemről, préselt virágot és apósom állami kitüntetéseit az üveggel védett vitrinekben. Számtalan vastag kötetet a gyógynövényekről, tele kínai írásjelekkel, a gombatermesztésről, lévén ez apósom hobbija volt. Egyszer csak a kezembe akadt egy eltérő színű és méretű, nem túl vastag könyv, láthatóan angol eredetiből volt koreaira fordítva. Belelapoztam. A Montessori metódust oktató szakkönyv volt pedagógusoknak. Poros, régi példány. Találtam még vagy tíz kötetet, végül előkerült az egész sorozat. Egyet megpucoltam és mentem anyósomhoz érdeklődni, hogy jól olvasom-e, ez valóban az aminek vélem és ha igen, hogy kerül ide? Ő egészen elpirult és kissé zavartan válaszolta, hogy emlékszem-e még az első találkozásunkra és az iskolára ami az ő tervei alapján lett átépítve, berendezve. Mondtam, hogy természetesen, hiszen az ember elsőre jól meg szokta nézni a leendő anyósát...Nagyot nevetett, Koreában ez a fajta nyílt őszinteség nem jellemző, de nekem mindig megengedték, sőt azt hiszem egy kicsit élvezték is, hogy ami a szívemen az a számon. Elmesélte, hogy akkoriban részt vett egy kísérleti csoport munkájában, és az országban az ő iskolája volt az első, amelyben a gyakorlatban is bevezették ezt az oktatási módszert. Körbejárták Európát, megnézték melyik ország, hogyan tanít, mi az, ami ebből az ő kultúrájukba is átvihető és megtették. Sokan ágáltak ellene persze, sokat kellett küzdeni a megvalósításáért, de minden kezdeti nehézség ellenére kivitelezték az elképzelést. Visszaszámoltam, és rájöttem, hogy első találkozásunkkor ő már hatvan felett járt, emlékszem, hogy számítástechnikát tanult és angolt. A Montessori metódust akkor nem említette, de a takarításkor, jó tíz évvel később, elmesélte, hogy ez az oktatási módszer őt akkor mennyire megragadta, angolt is azért tanult, hogy eredetiben is olvashasson szakirodalmat. Megdöbbentem. Itt ez a csepp, idős néni, aki semmiben sem tűnt másnak, mint a korabéli nagymamák és lám, most ragyogó szemmel mesél nekem valamit, amit ő ott, az akkor még korántsem gazdag Koreában bevezetett, amiről én csak évekkel később hallottam, hogy egyáltalán létezik.
Ma a szövegértésben, a matematikában és minden létező oktatási felmérésben a dél-koreai középiskolások világelsők. Ma is a GDP több, mint 7%-t fordítja az állam közoktatásra
Később, már ott élve, ellestem tőlük, hogy az újat, a jót mindig meg lehet tanulni, minden társadalomba lehetséges adaptálni és minden életkorban lehet nagyszerű dolgokat tenni. Sokaknak kell akarni és e mögött az akarat mögött muszáj, hogy ott legyen a jó cselekedet határozott alapokon álló szándéka és az a gondolat, hogy nem magamnak ültetem a diófát, de mégis nagyobb örömmel teszem, mint bármi mást. Akkor semmi sem lehetetlen..."

Forrás: Lovas Zoltán, facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése