Bárkibármikor - Pintér Béla Társulat

Ezt most nem is tudom rendesen megírni, basszus, pedig ká jó volt a Pintér Béla-darab a Bárkibármikor, a mai életről, drogról, piáról, szerelemről, kapcsolatokról, fizikailag sérült, handicapped emberekről, többek között, kisiklott életűekről, út- és társkeresőkről, az életről, reményről, jövőről, de leginkább erről a mi kis kib.szott jelenünkről, stabil nagyival középen, aki azért egy kicsit kizökken, nem emlékszik mindenre, időben visszaképzeli magát valahová a régmúltba, névelőket cserél össze murisan, de azért imádnivaló és a Csákányi Eszter játssza, akkor meg pláne, közben a sérült Krisztiánt alakító Friedenthal Zoltán zseniálisan rángatózik ide meg oda meg amoda, és nem zökken ki a szerepéből, bocs, a betegségéből, míg a tolókocsis Rita notóriusan cserélgeti szerepét a gyógytornász Natasával, Roszik Hella a Szamosi Zsófiával, oda s vissza, vissza és oda, középen meg ott van Árpád a családfő, maga Pintér Béla, aki a fiát manageli, az anyját, meg a családhoz csapódó lányokat, s közben a társulat, az a pont öt személy a színpadon egyedül, duóban, trióban, kvartettben vagy kvintettben dalra fakad élő zene mellett, ami először tök furcsa, de a néző ember egészen jól megszokja, hiszen amúgy a dumák folytatása az ének, úgyhogy ezen sincs mit kiakadni, hanem hatalmasakat lehet röhögni, meg nem, amikor nem, akkor nem, amikor meg mégis, akkor dől az ember a röhögéstől, szóval a darabot jól megnézni kellene, odafigyelve, rácsodálkozva, mert az ember ilyet nem mindennap lát és mert bitang jó, annyira, de annyira, hogy ihaj meg csuhaj, még szerencse, hogy februárban valamikor megyünk a Titkainkra, szintúgy Pintér Béláéktól, van, aki arra esküszik, én meg már erre is, ugye megmondtam, hogy nem bírom rendesen megírni, pedig ká jó volt, aki nem hiszi, vegyen hozzá fáradságot és járjon utána, rontom-bontom, uff, én beszéltem, valamit, Pintér Béláról meg darabjáról.