Kilenc diófa

Az alábbi írást egy volt kolléganőmnek köszönhetem, aki maga is kapta valahonnan, nekem átküldte, én meg egy röpke, hirtelen indíttatástól vezérelve az Araratba átemeltem. Talán mert megfogott a történet, mely igaz lehet, mert magam is ismerek olyan nyugdíjas korú embereket, akik kis háztájival, kertecskéjük terményeinek eladogatásából egészítik ki csekély nyugdíjukat, így tartva fenn csöndesen magukat, olykor családjukat. Emmike Tahuban például kapott egy talpalatnyi helyet a kis Tejbolt előtt, hogy idény zöldségeit, gyümölcseit árulhassa kis mennyiségben, azokból is azokat, amelyek nem estek áldozatul a változékony időjárásnak. Diót Emminél eddig még nem láttam a kisbolt előtt, és az idén valószinűleg látni sem fogok. Anyám azt állítja ugyanis, hogy kevés diónk lesz, és ha nekünk, akkor feltehetőleg Emminek is. Van pedig két diófánk a telken, az egyik a ház utcai frontján, kis-közepes kerek szemű, a másik éppen srévizavé átellenben a telek végében, ott, ahol három szomszédnak is egymással határos a birtoka. Ennek a diófának nagy és hosszúkás a gyümölcse, és nincsen nyugvása. Az apám ültette még ereje teljében negyven évesen, van ennek már vagy jó ötven éve. Nem tudom, kitől vette az ötletet, de a fa gyökere alá tett egy jól megtermett követ, hogy ne nőjjön olyan magasra, annál inkább terebélyesedjen. A fa igyekezett is megfelelni apám várakozásának, széltében nőtt inkább, csak jóval később kezdett el nyújtózkodni felfelé. Mondhatom, hogy nagy örömet okoz nekünk nagy méretű diójával, amellyel megoldódnak anyám diós beiglibe való töltelék gondjai. A fa felfelé nyújtózkodása nem tetszik viszont már egy jó ideje egyik szomszédnak sem. A hátsó szeretné, ha levágnánk a kertjébe átnyúló ágakat. A sarokszomszéd, Árpi rosszallóan nézi az egyre magasodó fát, mely az ő kertjébe, ott is a paradicsompalántáira vet árnyékot. Mellettünk Évának sem tetszik, hogy a fa egyszerre nyúlik át és hajlik rá a szedrére, de ezt inkább csak érezzük, mert szóban nemigen jut kifejezésre. A fa fittyet hány a környezetének, baráti metszéseinket igen jól tűri és jótékony árnyékával hálálja meg a gondoskodást. Hányszor, de hányszor ültünk a hűsében, remélem, sokáig fogunk még.

"Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megállok, felveszem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra.
Kérdés nélkül elkezd mesélni:
- Gyerekkoromban nagypapámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból. Egy még abban az évben kiszáradt, de a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagypapám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában.
- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem, ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És
most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot...
Az autó halad a tavaszi verőfényben...
A néni elhallgat, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékezek és megállok. Az utasom a reszkető kezével egy fél kilós zacskó dióbelet csúsztat az ülésre. Tiltakozom, de ő szelíd mosollyal csak annyit mond:
- Vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a diófákat ültette...
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe veszem a szépen bekötött kis csomagot, kibontom és elkezdem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek, én is veszek tíz facsemetét!"