Szeretem a rántott csirkeszárnyat, ahogy az anyám csinálja.
Ebben a műfajban még a magamét is elismerem, meglepően jó étvággyal eszem. A
legjobban mégis akkor ízlik a rántott csirkeszárny, amikor a Lakat készíti.
Neki valahogy mindig sikerül úgy kisütnie az előzőleg két részre vágott –
combosabb és csontosabb – bepanírozott szárnyakat, hogy azok éppen olyan
ropogósak, mint amilyeneknek lenniük kell.
- Ha megeszem az egészet, akkor túleszem magam.
Még végig sem gondolom a gondolatot, mire az olykor alig
fellelhető, most mégis természetes önkontrollom lép működésbe, amely nehezen,
de megállja, hogy ne nyúljak a tálhoz a szárnyak maradékáért. - Azért mégsem illendő az egész tál rántott szárnyat felfalni, amikor Lakat csak csipegetett belőle. Igaz, a sült krumpli is elfogyott volna, ha engedem az éhesebb énemet jobban szóhoz jutni. Nem beszélve az isteni ecetes uborkasalátáról, aminél szintén nagy önuralomra volt szükségem, pedig már nem is maradt olyan sok a tálban.
Nem mondhatnám, hogy éhesebben keltem fel az asztaltól, mint ahogy leültem, de senkinek sem kívánom ezeket a dosztojevszkiji kínokat, moralizálásokat, benső párbeszédeket, amelyek jobbára az enni? vagy nem enni?, venni még? vagy nem venni? örökzöld témakörében forognak. És mind ez nem csak a rántott csirkeszány-sültkrumpli-uborkasaláta menüsor esetében van így. Hihetetlen, mégis igaz, de Lakat szinte bármit elém tehet, ami ehető – lett légyen lecsó, egy főzelék valamivel, göngyölt hús, emeletes sajtos csirke, töltött káposzta, túrós süti, vaníliás krémes, sajtos pogácsa – egyszerűen azt az ételt még nem találták ki, amit ha a Lakat főzi, süti meg, készíti el, ne lenne kitűnő, megismételhetetlen és rá, konyhájára jellemző.
És persze a smarni, amelynek már külön fejezetet szenteltem az Araratban. Lakat smarnija, becsületesebb nevén: császármorzsája az osztrák, német ételtársának helybeli megvalósítása. Ettünk már együtt a Lakattal smarnit, német nyelvterületen: Kaiserschmarrent a Wörther-See partján egy vendéglő nyitott teraszán. Ott kompótot, szilvaízt adnak hozzá. Itthon Lakat bő mazsolásan készíti és baracklekvárt, porcukrot kínál mellé. Most hiányzott a smarni a menüről, jóllaktam számtalan emlékével.
Lakat ételei önmagukban is fantasztikusak, ám még emel a színvonalon a tálalás, mely aprólékos, körültekintő, már-már azt mondanám, hogy személyre szabott. A témák is ehhez hasonlatosan. Órák telnek, míg végig beszéljük mindazt, mi kölcsönös érdeklődésre tarthat számot. Tesszük ezt már a nappaliban, ahol a Eurosporton közvetített színes versenyek – most a Tour de France – biztosítják a néma hátteret. Lakat szerint a sport olyan, mint a nyugtató, benne nem lőnek, nem gyilkolásznak, vér nem folyik, súlyos gazdaságként, kusza politikaként nem fekszi meg a gyomrot. Láttam már nála fél szemmel többek között teniszt, síelést, biliárdot, kerékpárversenyt.
Ma, épp a szülinapja előtt egy nappal most én nem voltam valami jó passzban.
- Nem játszom meg magam, és nem tudom, nem akarom a mesterségesen jókedvűt adni – mondom Lakatnak, aki hosszabb beszélgetés közben mesteri érzékkel tapint rá a lényegre, fogalmazza meg a problémát, majd kis noszogatásra mutat rá a lehetséges megoldásokra. Felfogom ezt a fenséges vacsora után valamelyest elpilledve, meg azt is, hogy pont az ő szülinapja előestéjén éppen én nem lehettem neki valami jó ajándék. Vagy mégis?
Drága Lakatom! Itt az Araratban kívánok neked jó egészséget, boldogságot, kiegyensúlyozottságot születésnapodra, más napokra, hogy igenis maradj meg olyan családszeretőnek, barátaid iránt lojálisnak, széles látókörűnek, a világ dolgai iránt érdeklődőnek, bölcsnek, amilyen vagy, és tartsd meg szakácsművészetedet felsőfokon, valamint kellő érzékenységed a kifürkészhetetlen emberi lélek rejtelmei iránt.
Szegő Panni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése