Ma kaptam a hírt, hogy András szombaton ment el. Nem egy pillanatra, hogy utána dolga végeztével visszajöjjön. Örökre, mondják ilyenkor. Nagyon sajnálom, el sem tudom mondani, mennyire. Nem ismertem olyan közelről, de annyira igen, hogy kollegiális, később személyes ismeretségünk nyomán az átlagnál jóval közelebb állónak érezzem magamhoz. Mélységesen fájlalom, hogy nincs közöttünk. Szakmájának és a zenének kiváló ismerője volt. A legutóbbi időben leginkább a Műegyetem Zenekar koncertjein találkoztunk. Pontosan olyan méltósággal, komolysággal, eleganciával ült a zenekar kellős közepén a fúvósok között belépésére, rövidebb-hosszabb futamaira várva, mint amilyen alapossággal, komolysággal vett részt a mélyfúró tömlők konstrukciójának kalkulálásában, pontos specifikációjának kialakításában. Kellemesen társalgó, széles látókörű embert ismertem meg benne, ez volt legalábbis a benyomásom kevéske találkozásaink, beszélgetéseink alkalmával. Kettőtöket látva, megélve nagyon is hozzád illő embernek találtam Andrást. Hiányozni fog oldaladról fizikailag, ám tudjuk jól, hogy az Andráshoz fogható ember sosem megy el örökre, mindig ott marad bennünk, gondolatainkban, érzéseinkben, személyiségével újra és újra felötlik előttünk, szavaival, mondanivalójával, hangjával, amit rendre hallani vélünk.
Fájdalmadban osztozom.
Szeretettel üdvözöl:
Szegő Panni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése