Nardi

Grünewald Frigyes. Hat nyelven beszélt, mert ő szintén a polgári tizenkét osztályos iskolát vagy gimnáziumot vagy ilyesmit végzett, ami szakmát adott neki, meg nyelveket. És hát vándorolt, sokat utazott.
- Meséltétek, hogy az egy hónapos hosszú hajóúton, amikor az óceánt szelte át Amerika felé, akkor a dédpapa bevágta a nála lévő angol-szótár szavait, mondván, hogy a szavak akkor már megvannak és a nyelvtan majd úgyis hozzájön.
Igen, így tanult meg angolul, amelyen gyönyörűen beszélt és írt, németül, olaszul szintén, leveleket írt, spanyolul, franciául, szóval rengeteg nyelvet használt aktívan.
- Teveled nem beszélt oroszul?
Nem, oroszul nem tudott. Ezeknek az embereknek, így Péternek, mint zsidó családból származónak már három-négy éves korában könyvet adnak a kezébe, hogy olvasson. Az a lényeg, hogy olvasson, mert az olvasás  rengeteg dolgot visz be a gyerek agyába, ezért kell olvasni, képzeletünket tágítani, tudásunkat bővíteni. Én annak ellenére, hogy nem zsidó családban születtem, ugyanígy voltam, egészen kiskoromtól kezdve. Nem a papa mesélt meséket, hanem a mama és minden este.
- Ha visszaemlékszünk a kisgyermek-korodra, abban volt tanulás, ezt már tudjuk, és bőven volt benne segítés Xenia-nak.
És moziba járás.
- De vajon volt-e benne valamilyen játék, vagy valamilyen hobbi? Hiszen a gyerek végül is gyerek elsősorban.
Futkároztunk az udvarban és állandóan fociztunk.
- Te mint lány benne voltál a csapatban.
Én voltam a kapus és mint ilyent, engem mindig püföltek.
- Mert beengedted a gólt.
(nevet)
- Emlékszem, amikor Örményországban jártam és a Koljánál töltöttem tíz napot, az ő játékuk nem a sakk volt, hanem...
A Dáma.
- Nem a Dáma.
Ja, a Nardi.
- Igen, és most jut eszembe, hogy angolul backgammon-nak hívják. Emlékszem, hogy van két dobókockája, ketten játsszák, a többiek csak belekiabálnak. A dobókockák esésének zaja hallatszik és a két különböző színű kerek műanyag formák csattogásának a zaja hallatszik, amint boszorkányos gyorsasággal rendezik át az állást, hogy a dobókockák és a kerek formák ütemére mihamarabb célba vigyék a saját színű kerek csapatukat.
Mindig azt hallottam, hogy mondják
-sesübes, sesübes.
De hogy mi az a sesübes, máig sem tudom.
- Boszorkányos gyorsasággal csinálták és ez irtóra tetszett nekem, egyenesen oda voltam érte. Mintegy ennek emlékére vettük meg ezt a játékot magunknak, meg is tanultuk, de sosem tudtuk olyan gyorsan játszani, ahogy Kolja játszotta annak idején a szomszédaival.
Neked hiányzik Kolja, mint testvér nagy T-ével?
Valószínűleg hiányzik. De miután ő sosem volt nekem amolyan igazi testvér, hanem mindig olyan, akinek mindig én segítettem, hát nézd, megvagyunk, megvagyunk.
- Kolja nyugdíjban van, gyengül a látása, úgy tudom, hogy a számítógépet talán még tudja kezelni.
Kezelte, de már nem tudja. Az elején azt mondta nekem, hogy majd számítógépen keresztül fogunk egymással kapcsolatot tartani, de sajnos nem sikerült, mert állítólag nem lát már.
- El akarnál menni hozzá, hogy még egyszer találkozzál vele?
Nem, nem.
- Elmesélnéd, hogy mi volt összeveszésetek oka?
Én nem tudok róla, hogy összevesztünk volna.
- Akkor miért haragudott meg rád Kolja?
Ő azt mondta, hogy én vagyok állítólag az oka, amiért ő elvált a feleségétől, egyszerűen mindennek én vagyok az oka. Nem tudom. Hülyeség az egész, amit ő mond. Ugyanis én egy dologra emlékszem, csak arra emlékszem, hogy egyszer a papával - ez ezerkilencszáznyolcvannyolc környékén lehetett, több mint húsz évvel ezelőtt - elvoltunk Moszkvában egy rokonunknál, akit úgy hívnak, hogy Boris Mudrov. Ő volt a Petrovka 38, a moszkvai bűnüldözési osztályának a vezetője. A Petrovka 38 megfelel a mai budapesti Teve utcai intézménynek. Boris volt tehát itt az egyik osztály vezetője. Ő meg a felesége, aki szintén ugyanazon az osztályon dolgozott még régebben, meghívtak bennünket magukhoz vendégségbe. Mi voltunk ott hárman: a testvérem, a Péter meg én. Egyszer csak a testvérem kiment a WC-be és amíg ő távol volt, addig a Boris előadta, hogy a testvéremnek az lenne a legjobb megoldás, ha mi meghívnánk magunkhoz a testvéremet, hogy lakjon velünk. És akkor az én férjem, a Péter rögtön azt mondta, hogy nem.
- Mert ő ismerte a Kolját?
Igen. Ő tudta, hogy ebből csak az lesz, hogy mi ketten csak robotolunk...
- Az együttlakás akár szét is választhatott volna benneteket.